Jelenlegi hely

Szabadulj meg a háztartási vegyszerek 75 százalékától!

Az ÖkoKör praktikáival több pénz marad a családi kasszában, és a bolygónkat is megkíméljük. A Tudatos Vásárlók Egyesülete Tiszta otthon ÖkoKör programja során a résztvevők olyan új környezetkímélő praktikákat tanultak meg, amellyel negyedére (!) csökkentették a háztartási vegyszereik mennyiségét a lakásukban. Nem csak az ÖkoKör tanulócsoportok néhány hete alatt, de akár egy évvel az ÖkoKör után is, jóval kevesebb takarítószerrel és csomagolási hulladékkal terhelték a környezetüket és az egészségüket. Ez nemcsak a pénztárcájukat terhelte meg jóval kevésbé, hanem a Földnek is jót tettek vele. 

A Tiszta otthon ÖkoKör egy ingyenes, kicsoportos tanulókör. A résztvevők 5 héten keresztül, heti rendszerességgel járnak össze, hogy a gyakorlatban is bevált zöld praktikákat tanuljanak egymástól, illetve közösen is kipróbáljanak új, környezetkímélő tisztítószereket. A tanulócsoportok munkáját a Tudatos Vásárlók által összeállított munkafüzet és háttéranyag, valamint egy képzett csoportvezető segíti. 

Ahhoz, hogy lássák mennyit változnak az öt hét alatt, a résztvevőknek azt is tudniuk kell, honnan indultak. Ezért az ÖkoKör elején és a végén is megmérik, mennyi és milyen típusú tisztítószert használnak otthon.

Az ÖkoKör elején a független ökominősítéssel nem rendelkező tisztítószerekből volt a legtöbb ezekben a háztartásokban: csaknem 5.000 darab volt mintegy 500 családnál. Ez a mennyiség az ÖkoKör 5 hete alatt a háromnegyedére csökkent. Az egyszer használatos tisztítókendőknél pedig még nagyobb volt a változás. Felére csökkent a résztvevőknél ennek a terméknek a mennyisége. Vagyis aki eredetileg használt ilyet, azok nagy része már elhasználta az ÖkoKör során, de nem vett újat.

Mivel helyettesítik a kieső vegyszereket?

Az ÖkoKörben szerzett információk és csoporttámogatás hatására a résztvevők több mint 70 százaléka nem csak csökkentette a „hagyományos” takarítószerek mennyiségét, de kipróbált környezetkímélő alternatívákat is.

A kieső vegyszereket környezetkímélőbb szerekkel pótolták. Független minősítésű ökocímkés (EU Ecolabel) tisztítószerekből, valamint a mosószódához és ecethez hasonló alternatív szerekből több mint 50 százalékkal használtak többet.

Az ÖkoKörösök megbizonyosodtak arról, hogy az alternatív szerek és az EU Ecolabel minősítéssel rendelkező tisztítószerek is vannak olyan hatékonyak mint a „kommersz” társaik, ahogy ezt a Tudatos Vásárlók több laboratóriumi tesztje is bizonyítja.

Hosszú távú magatartásváltozás

Az ÖkoKör program legfőbb eredménye, hogy hosszú távú magatartásváltozást eredményez. A résztvevők ugyanis nem csak az ÖkoKör néhány hete alatt zöldülnek, hanem az itt bevezetett új szokásokat akár egy évvel az ÖkoKör után is megtartják.

Ezt bizonyítja a Tudatos Vásárlók Egyesületének felmérése is: a résztvevők még 1 évvel az ÖkoKör után is összességében 21 százalékkal kevesebb vegyszert tartottak otthon, mint az ÖkoKör elején. Ezt úgy érték el, hogy még az ÖkoKör képzése után is tovább csökkentették a tisztítószerek számát a lakásukban, és észszerűbben használták őket.

 

Érdekli az ÖkoKör? Praktikákat tanulna? Csatlakozna? Megteheti ITT

Budapest, 2022. október 11. 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére