Jelenlegi hely

Megszülettem!

Az én történetem - Minden rossz jóra fordulhat

Az én történetem - Minden rossz jóra fordulhat

Az én történetem 11évvel ezelőtt kezdődött. Sajnos nem egy vidám kezdet volt. Egy vetélés után két hónappal kiderült újra babát várok.

Az én történetem - Bébibogyó születése

Az én történetem - Bébibogyó születése

2015. május hetedikén (a kiskönyvben kitűzött dátumon) hajnal négykor ébredtem az első erős fájásra, meg utána még kettőre. Hat körül újra felébredtem, aztán fél hét felé pár szabályosnak tűnő fájás után bekapcsoltam a fájásmérő alkalmazást, és elkezdtem mérni a hosszokat. 6 perc, 5 perc, 3 perc, 3 perc... jöttek szépen sorban, de nem voltak szép rendszerezettek.

Az én történetem - Azok a fránya decemberek

Az én történetem - Azok a fránya decemberek

Sziasztok! Éva vagyok, most decemberben leszek 40 éves és az első kisfiam, Csongor születését írom meg dióhéjban. Az én történetem úgy kezdődik, hogy egymás után 3 évig borzasztó decembereim voltak... Sajnos a negatívumok évről-évre emelkedő tendenciát mutattak.

Az én történetem - Dupla öröm

Az én történetem - Dupla öröm

Mint annyi fiatal pár életében, nálunk is eljött a férjemmel az a pillanat, amikor úgy döntöttünk, részünkről már semmi sincs útjában, hogy jöhessen a gyermekáldás. Legnagyobb meglepetésünkre pedig már az első hónap pozitív eredményt hozott. 

Az én történetem - Korábban jött a csoda

Az én történetem - Korábban jött a csoda

Köszönjük, hogy sokan megírtátok és megosztottátok velünk a szülés(születés) történeteteket. Megható, érdekes, vicces és örömteli írásokat kaptunk. Egy kislány születésének szívszorító leírása következik:

megszuletett

Születésnap

Vasárnap szülinapja volt. 4 éves lett. Egész héten a születésnap körül forogtam. Ajándékvásárlás, tortarendelés, partitányér, papírcsákó, felszállós lufi. Az utóbbi két óráig bírta. Majd megevett a méreg. Számoltuk a napokat, hogy mennyit kell még aludni. Aztán végre eljött a nagy nap.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolai zaklatások, bullying, cyberbullying - Tehetünk ellene?

Iskolai zaklatások, bullying, cyberbullying - Tehetünk ellene?

Az elmúlt hetek történései, tragédiája sokunkat sokkolta. Egyre több eset lát napvilágot az iskolai zaklatás témakörében, sajnos időnként tragikus végkifejlettel. Megelőzhető lenne a probléma? Mit tehetünk szülőként? Erről kérdeztük Szigeti Mónika, klinikai szakpszichológust, a Somogy Megyei Pedagógai Szakszolgálat főigazgatóját.
Cinkos anyák - avagy kinek a feladata a házi feladat?

Cinkos anyák - avagy szülők, akik titokban színeznek

Szeptembertől a gyerekeink házi feladata okozza az egyik legnagyobb stresszforrást a családokban. Bár ugye a legtöbb szakember már nyíltan hangoztatja: "az otthoni házi feladat rossz hatással van a gyerek és a szülő kapcsolatára", még sincs ilyen irányú változás a rendszerben.
Őszi bakancslista - pogramajánló

Bakancslista őszre: keressük a kalandokat!

Nehéz az őszre hangolódni egy ilyen ajándékba kapott csodálatos strandidővel szeptember elején. Őszi bakancslistánkra összegyűjtöttünk sok-sok kalandlehetőséget és ötletet. Kiránduljatok sokat, gyűjtsétek be az utolsó meleg napsugarakat!
Csak pozitívan - az osztályban! Ajándék letölthető plakátok iskolásoknak!

Csak pozitívan - az osztályban! Ajándék letölthető plakátok iskolásoknak!

Rosszabb pillanatokban sokat tud segíteni egy jó szó, kedves gondolat. Erősebbé tesz, ha tudjuk, hogy a felhők felett mindig kék az ég. Készítettünk Nektek egy kis ajándékot az iskolába, hogy ne felejtsétek el az ég színét a szürke napokon se!
Ugrás az oldal tetejére