Jelenlegi hely

A „puttonyok” amikben a gyermekünket magunkra tudjuk kötni, jóval többek, mint egyszerű hordozóeszközök

Ha valakivel a hordozásról kezdek beszélgetni, az mindig adni szokta magát, hogy a kendők és társaik a babakocsi szabadabb mozgást adó alternatívái. Ez tökéletesen így van, ám a hordozóeszközök ennél jóval többet tudnak.

„Gyere már! Nézd már! Puttonyba kötözi a gyereket!” - kiáltotta izgatottan egy idős bácsi, a zöldségeshez betérő felesége után. Kiáltása betöltötte kisvárosunk sétáló utcáját egy verőfényes, forgalmas hétköznap délelőttön. 

Ezzel garantálta, hogy mindenki megcsodálhassa, miképpen építem másodszülöttem biztonságos kötődését, miközben több módon serkentem az ideális idegrendszeri érését, egyúttal elősegítem egészséges csípőfejlődését is.

Mindeközben praktikus módon megjárunk egy olyan boltot, ahol babakocsival nem férek el, és a csomagok cipelése mellett még arra is maradt szabad kezem, hogy terelgessem a mellettem totyogó nővérét. Bár ez nem egy családi szuperhősmozi kezdete, csak hordoztam a gyermekem.

Praktikum oldaláról vitathatatlan érdemük, hogy a babával olyan nem akadálymentesített helyekre is eljutunk, ahova babakocsival nem. Ráadásul a két kezünk szabad marad a vásárláshoz, tudunk kapaszkodni a régimódi, magas vonaton, vagy a nagyobb tesó nyakig sárból kihorgászásához egy családi kiránduláson.

A kendők és kevésbé kötözgetős, varrással jobban kialakított, formázottnak mondott társai akkor is nagyon sokat tudnak könnyíteni az életünkön, amikor a pici folyton ölben lenne. A babákban születésük után még meglepően sokáig dolgozik a „Vigyázz! Megesznek a vadak!” evolúciós ösztön.

Amikor letesszük őket egyedül a kiságyba vagy a hintaágyba, egy nagyon ősi létfenntartó hangocska elkezd bennük riadót fújni. Amikor a babáddal leülni sem tudsz, mert azonnal sírni kezd, biztos lehetsz benne, hogy Ő egy tökéletesen életre való, túlélésre termett kis emberke.

Ha hordozzátok a babátokat -akár otthon is-, a testközelségnek köszönhetően sokat tesztek a biztonságos kötődésének, és az egészséges bizalmi képességének kialakulásáért.

Azáltal, hogy akár munkavégzés közben is veletek van a gyermeketek, megtanulja, hogy a világ biztonságos hely is tud lenni. Ha neki valami nem jó, ha fél egyedül a kiságyban, van értelme jelezni (sírni), mert jön anya/apa, feltesz a hurciba, és már nem kell félnem. Bizony! 

Egyszerűen azzal, hogy apuka egy hordozóban a gyermekével kimegy füvet nyírni, egy életre megalapozza a pici egészséges pszichés működését.

A hordozós házimunka - és sok más nem babás dolog - az első életévben sokat hangoztatott idegrendszeri érésük szempontjából is roppant hasznos a babáknak. A felnőtt mozgása a teljes hordozás alatt -még álmában is! - folyamatosan ingerli a baba egyensúlyérzékelő rendszerét, amivel fejleszti az agyát.

A megfelelően szoros hordozóeszközben a pici izmai válaszolnak a szülő mozgásának parányi erőhatásaira. Ezzel a kicsi számára teljesen tehermentes állapotban segítjük a mozgásfejlődésüket is.

A megfelelő hordozási pozícióban pedig megteremtjük a tökéletes helyzetet a kicsi ideális csípőfejlődéséhez. Olyannyira, hogy a hordozás kiegészítő terápia is tud lenni - a szakorvosi kezelés mellett- kötött csípő, csípődysplasia vagy akár csípőficam esetén is.

A hordozó anya vagy apa egyszemélyes fejlesztőközpont. Tudom ám még fokozni! Bármilyen nehéz elhinni, hajnali kettőkor a lakásban fel-le cirkálva a picivel éppen megalapozod, hogy élete során könnyen úrrá legyen nehéz, kihívást jelentő, akár krízishelyzeteken is.

A stresszhelyzetekben való működésünket életünk első három-hat hónapjában kezdjük megalapozni, és úgy 4 éves korunkig eltart a folyamat.

Tudományos kutatások eredményei mutatják, hogy ha hordozzuk a babánkat, alacsonyan tartjuk a stresszhormon (kortizol) szintjét. Amiért kamaszként, felnőttként nagyon hálás lesz nekünk, mert sokkal könnyebben fogja venni az akadályok, nehézségek okozta feszültségeket. Például, amikor felnőttként Őt nem hagyja a saját babája sokadik hete aludni.

De ha már a hajnali babával sétálgatást említettem, a végére hozok még két azonnal, és igen kézzelfoghatóan tapasztalható előnyét a hordozásnak.  Az, ahogy a baba a számára megfelelő hordozóban van, nagyban elősegíti az emésztését.

A popsi lejjebb, térdek feljebb húzva lábtartás, és a függőleges pozíció -a fekvéshez képest pláne jobban- elősegíti a bélmozgásokat. Ezzel a pozicióval megváltás tud lenni, amikor a pici hasfájós.

Az enyhülés apropóján pedig megemlíteném még, hogy hordozva a babánkat meg tudjuk óvni őt akkor, amikor a korai hónapokban még fejletlen a hőháztatása.

A hűvösebb napokban való átmelengetéstől, a nyári hőségben vagy egy lázas állapotban való lehűtésig, a felnőtt testhőmérséklete kiegyenlíti a piciét. Így elősegíthetjük a megfelelő testhőmérséklet szabályozásának kialakulását, és áthidalhatjuk az eddig eltartó időszakot.

Ahogy röpke kis listámból kiderült, a „puttonyok” amikben a gyermekünket magunkra tudjuk kötni, jóval többek, mint aminek elsőre látszanak. És most még csak babáinkról beszéltünk.

Következő cikkemben bemutatom, miért is jó nekünk, felnőtteknek a hordozás. Mert igen, jól sejtitek, ez sem csak annyiról szól, hogy van két szabad kezünk. Addig is, ha kérdésetek merült fel a hordozással kapcsolatban, keressetek bátran!
 


Szalainé Miklós Melinda
Hordozási tanácsadó 
www.szalmikhordozas.hu
Facebook: SzalMik Hordozás
szalmikhordozas@gmail.com
Telefon: +36 30 323 0045

- Monorimami -

 

 

 

 

 
 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére