Jelenlegi hely

Erre figyelj játékvásárlásnál!

Felmérések szerint az idei karácsony slágertermékei a társas- és kreatív játékok, a Lego, a kisautók és a játékbabák. A játékok kiválasztásánál figyeljünk oda az ajándék minőségére is.

A legnagyobb segítséget a CE (Conformité Européenne) jelölés nyújtja, mely azt jelenti, hogy a játék megfelel a rá vonatkozó előírásoknak, és szabadon forgalmazható az Európai Gazdasági Térség belső piacán. A gyártó és forgalmazó felelőssége mellett a szülői tudatosság is fontos, hiszen csak akkor lesz igazán jó a játék, ha biztonságos, és örömöt szerez a gyereknek.

Néhány fogyasztóvédelmi tanácsai játékvásárlás esetén

  • Elemes játékok: vegyük figyelembe, hogy a gyári csomagolásba általában próbaelemeket tesz a gyártó, a vásárlás után érdemes tartósabb elemre cserélni. Amikor megvettük az elemes játékot, figyeljünk rá, hogy a csavarral rögzített elemtartó doboz csavarja ne lazuljon ki, időnként húzzuk meg!
  • Társasjátékok: a gyártói ajánlást az életkorra vonatkozóan vegyük figyelembe, hiba lehet, hogy a kicsi testvér is odaül társasozni, és elkapja a kisméretű dobókockát vagy bábot, ami fulladásveszélyt jelenthet. A csomagoláson jelölve van a 0-3 éves korig tiltás, vagyis hogy a játék 3 éves kor alatti gyereknek nem való.
  • Funkcionális játékok (pl. hintaló, gyerekhinta): játék közben a szülő semmiképpen ne távolodjon el karnyújtásnyinál nagyobb távolságra gyermekétől!
  • Játék babakocsik: igaz, hogy a babakocsi sokszor élethű másolata a valódi babakocsiknak, mégsem lehet bele kisállatot vagy kisgyermeket tenni, mert teherbírása nem megfelelő, és sérülés keletkezhet.
  • Kreatív készletek: a termék doboza jelzi a termék tartalmát, így a szülő meg tudja ítélni a kreatív készlet nehézségi fokát. Bár a játéküzletek által forgalmazott gyurmákra és festékekre igaz, hogy nem tartalmaznak az egészségre ártalmas anyagot, ettől függetlenül ügyeljünk rá, hogy szembe, szájba ne kerüljenek, mert nem alkalmasak étkezési célra.
  • Hintaló: a gyermek lábának le kell érni róla a biztonságos használathoz. Ha nem ér le a lába, és túlhajtja a gyermek a hintalovat, leborulhat róla. Figyeljünk, hogy az éles sarkoktól távol legyen a játék! A vásárlás során a szülő mérje fel a helyes nyeregmagasságot!
  •  Puzzle: vásárlása 2 éves kortól jellemző, akkor még nagyobb darabokkal, amely a kicsik szín- és formavilágának megfelel. A nagyobb gyermekeknek nagyobb darabszámú és kis darabokból álló kirakós vásárolható már. Itt is figyeljük a gyártó korcsoport ajánlását, mert magáról a képről nem állapítható meg mindig a puzzle nehézségi foka.

Forrás: REGIO JÁTÉK

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére