Jelenlegi hely

Kell-e nekünk Down-szűrés?

Cikksorozatunk első részében írtam a várandós vizsgálatokról, aztán elkanyarodtunk a kapcsolódó témák felé. Most visszakanyarodunk, hogy folytassuk „az orvosi vizsgálatok a várandósság alatt” témakört.

Fontos, ezért idézem az első cikkből:

A „terhesgondozás” úgy él a köztudatban, mint kötelező orvosi vizsgálatok sora, azt az érzést keltve, hogy szakember kell gondozzon, mert többet tud rólad mint te magad. Fontosnak tartom a vizsgálatokat, hiszen megmutathatják, hogy minden rendben van -e veled és a gyermekeddel, de ugyanilyen fontos, hogy a vizsgálatokon felnőtt, döntésekre képes nőnek érzed magad, ne csak történjen veled valami, amibe nincs beleszólásod, és eltávolít a saját testedtől.

A várandósság során több ultrahangos vizsgálatra (UH) hív majd az orvos. Az első vizsgálatot követően hasi UH-t szoktak végezni, azaz a hasfaladon keresztül nézi meg a szakember a babádat. A szakember az UH készülék működéséhez szükséges zselével fogja bekenni a pocakod - ez ártalmatlan anyag, amit a vizsgálatot követően letörölhetsz. A várandósság 12. hetében már látszik, hogy a babádnak minden végtagja alakul, ver a szíve, láthatod a gerincét és ekkor mérik a nyaki redő vastagságát, ami a Down-szűrés egy része. Az eredmény sajnos nem 100 %-os, így sem felsóhajtani, sem kétségbe esni nem érdemes.

A 18 héten történik a genetikai UH, amikor a nagyobb fizikai rendellenességek kiszűrhetők. Ezt követően a többi UH vizsgálat a baba méreteinek változását nézi. A vizsgálaton kapott leletet nem mindenki tudja értelmezni - érdemes megkérdezni mi-mit jelent rajta, hiszen általában minden szülő tudni akar mindent a gyermekéről.

Ultrahangvizsgálat várandósság alatt

Nyugodtan kérhetitek a vizsgálat során, hogy a szakember fordítsa felétek a képernyőt és mutassa meg rajta, hogy mi látható. Laikus szemmel nehéz kivenni a baba vonalait, de a tapasztalt szakemberek rengeteg információt látnak a babáról az ultrahangos képen. Sok orvos/szonográfus számára alap, hogy a szülők felé is láthatóvá teszi a monitort, de nem mindenhol van így. Az UH vizsgálat rutin vizsgálat, az a szakember, aki naponta órákat tölt vele, esetleg hajlamos gyorsan „túlesni” rajta, hisz számára a Ti babátok is „csak” egy baba a sok közül. Ám ha megkéritek, hogy láthassátok a gyermeketeket, valószínűleg meg fogja tudni oldani akkor is, ha nem fizetős UH-ra mentetek.

Időnként a vizsgáló szakember azt mondja, hogy hű de nagy ez a baba, vagy hű, de kicsi - azt tapasztalom, hogy sokakat elbizonytalanítanak ezek a mondatok - aggodalom indul, hogy minden rendben van-e. Az, hogy egy baba mekkorára nő a pocakban, vagy átlagosnál kisebb, vagy nagyobb a feje, az már az Ő saját jellemzője. A szakember sok-sok UH-t csinál és egy átlag értékhez viszonyít. Semmi baj nincs azzal (kivéve az extrém eltéréseket), ha a gyermeketek nem az „átlagot hozza”. Később sem fogja - hisz nem lehet mindenki mindenben egyforma… sőt!

Fontos odafigyelni arra, hogy ha a baba méretei alapján átírják a szülés várható időpontját és ez eltér az első UH alapján mért időponttól, vagy az esetleg tudott foganás szerinti időponttól, akkor nyugodtan jelezzétek - legyen újra átgondolva, hisz nem mindegy, hogy a baba a saját tempójában indul-e majd útnak, vagy az elszámolás miatt mesterségesen indítják. (Erről olvashattok bővebben az előző cikkeimben.)

Ha a papíron szerepel, hogy „gyomortelődés látható”, akkor tudhatjuk, hogy a baba tud nyelni - azaz nincs nyelőcső elzáródása, így nem kell születése után szondát ledugni a száján, orrán.

Várandós nő

Térjünk vissza a Down-szindrómára és az ettől való félelmekre. Ha a nyaki redő mérés, vagy a vérvizsgálat felveti a Down-szindróma esélyét, ill. az anya elmúlt 35 éves (az anyai életkor előrehaladtával nő a százalékos esélye a szindróma kialakulásának a babánál), felajánlják a magzatvíz vételt. Ez azt jelenti, hogy az anya hasfalán keresztül - UH ellenőrzés mellett - egy tűvel beszúrnak a magzatburokba és kevés vizet szívnak ki, amiből meg tudják vizsgálni kromoszóma szinten, hogy van-e eltérés. A vizsgálat nem veszélytelen: 1%-ban vetélést okoz. Ezért a vizsgálatot követően fontos a fekve töltött időt betartani.

Sokaknak dilemma, hogy vállalkozzanak-e a magzatvíz vizsgálatra vagy sem. Azt szoktam javasolni, hogy először érdemes átgondolni, hogy mi lesz a döntésünk, ha a babánk valóban Down-szindrómás. Ehhez hozzá lehet olvasni szakmai cikkeket, személyes történeteket. Muszáj megemlítenem a keresztfiam, aki Down-szindrómával született. Óriási értéke a családunknak - egy érzelemgazdag szeretetgombóc. Azt gondolom, hogy sokkal inkább félünk a Downos babáktól, mint amit ez a betegség valóban jelent, illetve kevesen tudják, hogy fokozatai vannak - egy enyhén súlyos és egy nagyon súlyos Down-beteg között sok árnyalatnyi eltérés van.

Számos, sokkal nehezebben megoldható betegség van, ami a családok életét jobban megbonyolítja, mint a Down, de kevés információval, félelemből könnyebbnek tűnik nemet mondani rá. Fontos, hogy senki, de senki nem ítélheti meg egy család döntését és nem szólhat bele, hisz a terheket a családnak kell majd vinnie, ha beteg gyermekük születik, de túlontúl elfogadott, hogy ha Down-szindrómás, akkor el lehet vetetni és nincs gond. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy az anyának a 20-22. héten meg kell szülnie a gyermekét, aki ekkor még éretlen az életre. A folyamat egy sok órás valódi szülés, aminek a végén eltűnik az, aki a pocakban volt. Az ezt követő időszak borzalmas lelkileg. Ezt mind bele kell kalkulálni a döntésünkbe. Tehát sok-sok utánajárás és információ birtokában döntsünk és ne adjuk át a döntést másnak, hisz nekünk kell végigcsinálni akár így, akár úgy. Ha az a döntés, hogy nem vállaltok beteg gyermeket, akkor érdemes kérni a magzatvíz vételt. Ha úgy döntötök, hogy a gyereketek bármilyen, elfogadjátok, akkor nem érdemes kockáztatni a vizsgálattal. Az is lehet döntés, hogy mindenképp fogadjátok a babát, de tudni szeretnétek, hogy egészséges-e… ez esetben érdeklődjetek, hogy milyen egyéb vizsgálatok vannak. Vérből speciális eljárásokkal meg tudják állapítani a baba állapotát (sajnos ez fizetős rendszerben történik).

A várandós vizsgálatokkal folytatjuk!

A cikksorozat előző részeit itt találod:

 

Szülünk, születünk...

A nagy kaland kezdete, avagy mesél a bába

Szülés - Élmény vagy trauma?

Szülés fájdalom és gyógyszerek nélkül - lehetséges?

Szexszülünk

Mikorra vagy kiírva? Fontosabb, mint gondolnád!

"Ti még mindig egyben vagytok?!"

Terheléses vércukor, NST - Tudod, mit jelentenek?

Segítség, faros a babám!

 

 


 

Szerző: Bóni Tünde - független bába

Kedves Imamit olvasó anyák, apák, gyermeket váró párok!

Egy cikksorozatot indítok csak itt, amiben végigvesszük a baba foganásától az élete első hónapjaiig zajló változásokat. Olyan szempontokat szeretnék fókuszba helyezni, amiről keveset, vagy nem hallottatok. Ha kérdésetek, ötletetek merül fel, kérjek írjatok az info@bonitunde.hu -ra, hogy a következő írásaimban reagálhassak a bennetek felmerült témákra - így valóban Nektek, Rólatok szólhatnak a cikkeim.

Szeretettel várom a gondolataitokat, kérdéseiteket.

 

http://bonitunde.hu

Facebook: @szulunkszuletunk

Győri bábák: www.babafogado.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére