Jelenlegi hely

Szülés - Élmény vagy trauma?

Az előző részben itt tartottunk:  A szülésben a szülő nő teljes személyiségével vesz részt, nem választható le róla a múltja, a tapasztalatai, átélt örömei és traumái.

Egy nagyon nehéz, de többeket érintő témával folytatom: ha egy nő valaha átélt bántalmazást ( testi, lelki, szexuális téren), az a szülése során - ebben a teljes megnyílásban és kiszolgáltatott állapotban - valószínűleg megjelenik. Ennek oka, hogy a trauma nem felejthető, nem tehető meg nem történtté és akár feldolgozva, akár elnyomva, de része az egyén életének, kihat a viselkedésére, reakcióira, gondolkodására, érzékenységére. Az egyszeri vagy rendszeres trauma átélését követően a nő pszichés önvédelemből valahová helyezi ezt a negatív eseményt a lelkében, hogy túl tudja élni a hétköznapokat. Sajnos ritkább az, amikor a bántalmazás felfedhető, megszüntethető és valódi segítő közegben feldolgozható, pedig hazánkban kb. minden 4.- 5. nőt érint.

A szülés során a lélekben, az emlékekben meglévő tartalmak mind-mind felszínre kerülhetnek, miközben másik jellemzője a szülésnek, hogy ami éppen van az hatványozottan VAN.

Dr. Bálint Sándortól átvéve: minden nőben van egy szülési kód, egy ősi tudás, ami szülés során a felszínre kerül, ha a nő biztonságban érzi magát….ha nem, akkor ez a kód alul marad, ha lelki akadálya van, nem tud megnyilvánulni és nem tud utat mutatni a nő számára a szülésben.

Ha egy nő szülésekor olyan mondatok hangoznak el, amik kritizálják, negatívan minősítik a vajúdó viselkedését (miközben Ő úgy viselkedik, ahogy a szülés kéri Tőle pl. nem hétköznapi hangokat ad ki, nem hétköznapi mozdulatokat csinál), akkor nem a női erő megérzése, hanem önnön kicsinysége, képtelenség érzés stb. hatalmasodik el rajta. Egy kapcsolatban megalázott nő számára ez még negatívabban hat, hisz pont az önértékelésében, önmagába vetett hitében van sértve, itt labil.

Orvos

Ha szexuális abusust átélt nőt kéretlenül belső (hüvelyi) vizsgálatnak vetjük alá (ahol a vajúdó nő alacsonyabban, hanyatt fekve helyezkedik el, míg az Őt vizsgáló fölé emelkedik), feltörhetnek belőle a trauma érzelmi blokkjai, amik megakadályozhatják a szülés további haladását. Ha a vajúdó és vizsgálni szándékozó között bizalmi és mellérendelt a viszony, a szülésben segítő megkérdezheti, hogy végezhet-e belső vizsgálatot, de el kell fogadnia az anya döntését . Bábai tudás, hogy miként ítélhető meg a méhszáj tágulása belső vizsgálat nélkül, tehát a szakmai biztonságról ekkor sem kell lemondanunk.

Ha egy nő nem érzi biztonságban magát a vajúdása alatt, akkor a teste a védekezésre rendezkedik be, nem a szülésre (ennek megfelelően alakul a hormontermelés, idegi működés, anyagcsere) és kívülről az látszik, hogy a szülés nem halad. Szakmailag ezt fájásgyengeségnek nevezzük, amire reagálhatunk külsőleg adott szülést „gyorsító” gyógyszer (szintetikus oxytocin) adásával, vagy körülvehetjük a nőt biztonságot, melegséget, elfogadást közvetítő viselkedéssel, környezettel, ami esélyt adhat a szülés intenzitásának visszarendeződésére. Természetesen nem minden fájásgyengeség oka ebből eredeztethető.

A trauma ténye leggyakrabban verbálisan nem felfedhető és a szülés nem alkalmas az erről való beszélgetésre, ám a szülésben óriási gyógyító erő rejlik, amivel megajándékozhatjuk a gyermekét szülő nőt. Ha a szülést megelőzően kialakul az anya és a szülést segítők között egy őszinte bizalmi viszony és a szülés során - amíg anya is, baba is egészségben vannak - a vajúdó nő igényeire reagálva vagyunk jelen (kísérjük és nem vezetjük a szülés folyamatát), akkor a nő teret adhat saját testének, lelkének és átélheti, hogy egy női intimitását érintő területen Ő kompetens (amit a trauma során elveszített), és képes egészségesen működni. Ez az újfajta öntapasztalás alapja lehet a gyermekével való viszonyának, anyává érlelődésének és új alapokra helyezheti addig sérült nőiségét.

 

A cikksorozat előző részeit itt találod:

 

Szülünk, születünk...

A nagy kaland kezdete, avagy mesél a bába

Szülés fájdalom és gyógyszerek nélkül - lehetséges?

Szexszülünk

Mikorra vagy kiírva? Fontosabb, mint gondolnád!

"Ti még mindig egyben vagytok?!"

Kell-e nekünk Down-szűrés?

Terheléses vércukor, NST - Tudod, mit jelentenek?

Segítség, faros a babám!

 

 

 

Szerző: Bóni Tünde - független bába

Kedves Imamit olvasó anyák, apák, gyermeket váró párok!

Egy cikksorozatot indítok csak itt, amiben végigvesszük a baba foganásától az élete első hónapjaiig zajló változásokat. Olyan szempontokat szeretnék fókuszba helyezni, amiről keveset, vagy nem hallottatok. Ha kérdésetek, ötletetek merül fel, kérjek írjatok az info@bonitunde.hu -ra, hogy a következő írásaimban reagálhassak a bennetek felmerült témákra - így valóban Nektek, Rólatok szólhatnak a cikkeim.

Szeretettel várom a gondolataitokat, kérdéseiteket.

 

http://bonitunde.hu

Facebook: @szulunkszuletunk

Győri bábák: www.babafogado.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére