Jelenlegi hely

Kis-Kovácsné Vancsa Barbara az "Év női példaképe Somogy vármegyében 2023" pályázat döntőse

KATTINTS IDE A SZAVAZÁSHOZ!

Foglalkozás, szakmai sikerek

13 éve dolgozom gyógypedagógusként. Gyógypedagógiai hivatásomban eleinte iskolás korosztállyal dolgoztam, azonban mindig éreztem, hogy a minél korábban megkezdett fejlesztés segíti a gyermeket a lehető legtöbbet kihozni önmagából. Így kerültem immáron 6 éve a korai fejlesztés világába, ahol színesítettem a korai időszakra vonatkozó támogatási lehetőségeimet: evésterápiás szakember, szoptatás segítő és neuro-hidroterapeuta lettem.

Közben én magam is anyává váltam, és megtapasztalhattam minden szépsége és öröme mellett a nehézségeit is. Ezért kerestem egy olyan képzést, amellyel a lelki nehézségekben vagyok képes a családok szolgálatába állni - így lettem szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens.

A folyamatos önképzés igénye mellett megfogalmazódott bennem az elhívás a civil szféra irányába is: a Mondj Igent A Gyermekkorra! Egyesület elnökeként az összes szakmai tudásomat képes vagyok kamatoztatni, és egy olyan közösségépítő tevékenységet folytatni, amelyben minden Édesanya megtartva érezheti magát, és minden család, minden gyermek egyéni szükségleteire is képesek vagyunk megfelelő segítséget nyújtani.

Legnagyobb szakmai sikereim azok a visszajelzések a velem kapcsolatba kerülő családok felől, amelyek az életükbe hozott pozitív változásokat tükrözik vissza a számomra. Ezek pedig bőven megadják azt a motivációt, ami ehhez a hivatáshoz elengedhetetlen.

Család

Nagycsaládból származom, szüleim 9 gyermeke közül én vagyok a legidősebb, így elég korán megtapasztalhattam a közösség, a támogató jelenlét erejét. Ezt viszem tovább a hivatásomban is, de a saját családomban is: férjemmel két kisfiút nevelünk kaposvári otthonunkban. A nagyobbik gyermekünk 4,5 éves, óvodába jár, a kisebb 3 éves és bölcsődés.

A nevelési elveinkben a válaszkészség és a pozitív fegyelmezés jelenik meg. Fontosnak tartjuk a közösen töltött minőségi időt, külön-külön is a gyermekeinkkel, valamint mint házaspár is igyekszünk heti szinten szakítani közös időt arra, hogy megerősítsük a kapcsolatunkat.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

Azt gondolom, hogy az időfaktor az, ami a legnagyobb kihívás, és a számtalan szerep közötti egyensúly megtalálása.

Főállásban dolgozom, mellette a saját vállalkozásomban támogatom a hozzám forduló családokat, és az Egyesületbeli tevékenységeimnek is végtelen a listája.

Meggyőződésem, hogy mindezt nem lennék képes véghezvinni anélkül a támogató hátország nélkül, amit a férjem teremt meg számomra.

A háztartási teendőket nálunk mindig az végzi, aki éppen odaér, a gyermekeink körüli logisztikából nagyobb részt vesz ki a férjem, az én kicsit hektikusabb feladataimhoz Ő rugalmasan alkalmazkodik, legyen szó egy vacsorakészítésről vagy fürdetésről, míg én elintézek pár hivatalos levelet, vagy konzultációs időpont egyeztetést.

Folyamatos önismereti tanulás, önreflexió és határszabás szükséges ahhoz, hogy minden téren a lehető legtöbbet hozzam ki önmagamból, de egyik se menjen a másik rovására. Ez pedig nálunk egy dinamikusan változó családi életben megvalósítható, ahol figyelünk egymásra, és az adott szükségletek mentén tervezünk, és újratervezünk, ha szükséges.

 

SZAVAZZ AZ ÉV NŐI PÉLDAKÉPÉRE ITT!

Az „Év női példaképe” pályázattal olyan Somogy vármegyei nőket szeretnénk bemutatni és elismerni, akik a munkában és a családi életben is ügyesen megállják a helyüket és elmondják: ők hogyan csinálják!

A zsűri az összes benyújtott pályázatból tízet juttatott a döntőbe, a döntősökre szavazni február 25-től március 3-ig lehet. A szavazó közönség dönti el, hogy ki lesz 2023-ban az Év Női Példaképe Somogy vármegyében.

Egy szavazó 24 óránként 1 szavazatot adhat le.

Eredményhirdetés és díjátadó: 2023. március 8-án, Nőnapon.

Díjak:

Fődíj: Az Év Női Példaképe Somogy vármegyében pályázat 2023. évi nyertesének díja:

További díjak:

Az ünnepélyes díjátadóra a virágokat a Skandi virág-ajándék édesség biztosítja. A virágokat a hölgyeknek átadja: Dr. Pintér Rómeó, Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere. 

Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére