Jelenlegi hely

Megéri a magánóvoda?

2019 szeptemberétől indul Kaposvár első magánóvodája. Hiánypotló szolgáltatás ez, hiszen ilyen még nem volt városunkban. Ebből az alkalomból beszélgettünk Grófné Szerecz Diánával, az óvoda vezetőjével, aki nem mellesleg az Aprajafalva Családi Bölcsődét is működteti.

Ha jól tudom, 2010 óta működteted az Aprajafalva Családi Bölcsődét. Miért csak most nyitottatok magánovit?

A magánovi indítása nagyrészt pénz kérdése. Egy ilyen magánintézménynek ugyanúgy meg kell felelnie a törvényi előírásoknak, mint egy állami óvodának. Márpedig ez nagy beruházást igényel a fenntartó részéről. Mostanra jutottunk el odáig, hogy ezt mind meg tudjuk valósítani.

Mik azok az extra kiadások, amik egy ilyen magánóvoda nyitásakor felmerülnek?

Például egy tornaterem létrehozása. Vagy egy önálló óvodavezető megtalálása. Aztán ott vannak azok a szolgáltatások, amikkel többet szeretnénk adni, mint egy állami óvoda. Ez mind-mind rengeteg pénzt emészt fel.

Van erre igény a városunkban?

Ezen mi is sokat gondolkodtunk, mielőtt belevágtunk a fejlesztésekbe. Vannak olyan hasonló méretű városok, mint Kaposvár, ahol több magánóvoda is működik több évre előre betáblázva, azaz nincs szabad hely. Ilyen például Veszprém. Aztán az is egy jó kiindulópont, hogy Kaposváron közel 80 gyermek jár magánbölcsődébe. Ezeket a gyermekeket eddig 3 éves koruk után állami óvodába kellet iratni, hiszen a bölcsiben hivatalosan nem maradhatnak tovább. Szóval, ha csak ezeket a szempontokat veszem figyelembe, akkor a válaszom igen. Egy 60.000 fős megyeszékhelyen van igény a magánóvodára.

Említetted, hogy vannak olyan szolgáltatások, amiket egy állami óvodában nem talál meg a szülő. Mik ezek?

Az egyik ilyen a fényterápiás Himalája sószoba, amiből csak ez az egy található Kaposváron.

A másik a gyerekjóga, ami szintén nincs máshol Kaposváron. Ez már 2 éve működik mindig telt házzal. Természetesen a hozzánk járó óvodásoknak is tartunk ilyen foglalkozást.
Ezenkívül lesz még 1-2 olyan fejlesztésünk, ami 2019 nyarán valósul meg, de ezekről még nem beszélhetek. :)

Mi az, amiben még különbözik egy magánóvoda az államitól?

Ezt a kérdést sokszor felteszik nekem, hiszen az ide járó gyerekek után a szülők többet
fizetnek, mint az állami óvodákban. Lássuk csak!

  • Például egy állami óvodában 24-28 fő a csoportlétszám, míg nálunk maximum 10 fő. Azt hiszem ezt nem kell túlmagyarázni: minél kisebb a létszám, annál több figyelem jut a gyermekre.
  • Aztán ami még kulcskérdés szokott lenni, az az étkezés. Egyrészt mi másik cégtől kapjuk az ételt, mint az állami óvodák, másrészt talán az egyedi igényekre is jobban tudunk figyelni. Például: lisztérzékenység, tejallergia, stb.
  • Az örök kérdés az idegen nyelv. Kaposváron nagyon népszerű a kétnyelvű Zrínyi Ilona iskola. tehát az igény megvan erre. A gyerekek rettentő gyorsan tanulnak. Minél korábban találkoznak egy idegen nyelvvel és kultúrával, annál természetesebbé válik számukra annak használata. Emellett nyitottabb, érdeklődőbb személyiségekké válnak. Ezért, ha van lehetőséged választani, a kéttannyelvű óvoda csak előnyökkel jár. Nálunk a nyelvtanulás igazából nem is tanulás. A mindennapi tevékenységekbe van beleépítve az angol. Így észre sem veszik a gyerekek, hogy tanulnak.
  • A magánovi kínál extra foglalkozásokat. Ha amúgy is szeretné a szülő, hogy sportoljon, táncoljon, vagy kézműveskedjen a gyermeke, könnyebbség, ha az intézmény lehetőséget biztosít rá, hiszen napközben “letudják” ezeket. A különórára járni nem kötelező, ha nem igénylik, a részvétel sosem kötelező.

Fel tudjátok-e venni az oviba a még nem szobatiszta gyermekeket is?

Erre a problémára egy nagyon jó megoldást találtunk. A bölcsődénkben van egy óvoda előkészítő csoport, ahol már az óvodára készítjük fel a gyermekeket. Aki még nem szobatiszta, az itt kezdhet ismerkedni az óvodánkkal és az óvónénikkel. Természetesen a cél az, hogy minél hamarabb átvigyük ezeket a gyerekeket a rendes óvodai csoportokba.

Nyáron ti is bezártok 2-4 hétre?

Nem. Mi egész évben itt vagyunk. Természetesen a nyár inkább a játékról szól, ezért az ide járó bölcsisek és ovisok sokat vannak együtt a hozzánk érkező külsős, itt táborozó gyerekekkel. Egy nagy családdá bővülünk nyaranta, ahol sok új barátság szövődik.

Beszélgetésünk végén Dia megmutatta a készülő beruházások terveit, melyeket a nyáron hajtanak végre. Bátran kijelenthetem, hogy ez egy tényleg egyedülálló hely lesz Kaposváron és nem csak a gyerekeknek. :) 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére