Római katonából püspök - Szent Márton története
A legenda szerint a 4. században Pannóniában, Savaria városában, a mai Szombathely környékén született 316-ban vagy 317-ben. A római császár katonájaként szolgáló Márton egy hideg téli estén lovagolva megosztotta meleg köpenyét egy nélkülöző koldussal. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta.
Jóságáról már élete során is legendák keringtek, s az alázatos misszionáriust püspökké akarták szentelni. A monda szerint, mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől Márton a ludak óljában bújt el. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulták Márton rejtekhelyét. Végül Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.
Erényes életét követő halála után hamarosan szentként kezdték tisztelni. A mai napig ezrekre tehető Európa-szerte azoknak a templomoknak, váraknak és kolostoroknak száma, amelyek életének emléket állítva Szent Márton nevét viselik. Úgy tartják, hogy a temetése november 11-én történt, ezért emlékezünk rá ezen a napon.
Márton napi hagyományok, szokások, lakomák
Vidéken hagyományosan ekkorra ért véget a szüret, a mezőgazdasági munkák befejeződtek, elérkezett a téli pihenés ideje. Ekkor vágták le abban az évben először a hízott libákat és az újbort is ekkor kóstolták meg először.
A Márton napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka.
A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.
Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta.
Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton napi ételek jellemzően libafogások, így például libanyakleves, a ludaskása, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a rigmus szerint:
"Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik".
Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés.
A hagyomány szerint a fiatal libát megtisztítják, kibelezik, besózzák és meghintik friss majorannával, kívül-belül. Befűtik a kemencét, és lehetőleg nagy cserép- vagy öntöttvas tepsiben szép pirosra, ropogósra sütik. Ha elkészült, feldarabolják. A mellcsontjáról óvatosan lefejtik a húst (úgy át kell sülnie, hogy ez könnyen elvégezhető legyen), és szemügyre veszik a csontot, hogy megjósolják belőle, milyen lesz a tél. Ha barna volt, esős, ha fehér, akkor havas telet vártak. A néphit szerint a Márton-napi eső nem jelent jót, mert utána rendszerint fagy, majd szárazság következik.
Szent Mártont "az új bor bírájának" is tartják, mivel ekkorra érik meg általában annyira az új bor, hogy érdemes legyen megkóstolni. A lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis az éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba. Ekkortájt volt "a kisfarsang" ideje, az utolsó "jó ivások időszaka" advent előtt, amikor már nem tartottak lakodalmat, hangos táncos mulatságokat.
Desszertnek pedig sokfelé kínálnak „Márton köpönyegét”, ami egy rétestésztából készült édes, töltött sütemény.
Márton napi felvonulás és vigasságok
Országszerte rendeznek Márton napi vigasságokat és mulatságokat. Német nyelvterületről terjedt el a fáklyás felvonulás (Martinsumzug), amely Szent Márton emlékét őrzi, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez.
Az ilyen felvonulások egyre elterjedtebb hazánkban is, leginkább gyerekek, kisgyerekes családok vesznek benne részt. Sötétedés kezdetekor maguk készített lámpásokkal (benne mécses vagy kis égő) járják az utcákat és közben Márton napi dalokat énekelnek.
Ha megoldható, a vonulókat római katonák piros köntösébe öltözött lovagló Szent Márton vezeti. A gyerekek gyakran kis műsort adnak elő, melyben eljátsszák Szent Márton és a koldus történetét.
A műsor befejezéseként Márton napi tüzet gyújtanak, liba alakú sütemény, weckmann (amely egy édes tésztából készülő, ember alakú figura) és meleg italok fogyasztásával zárul a felvonulás. Ilyen felvonulásokat jellemzően német nemzetiségű települések, iskolák, óvodák és egyházközösségek szerveznek hazánkban.
Forrás: Wikipédia
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
