Jelenlegi hely

Keressük az Év Női Példaképét Somogy vármegyében 2024-ben is!

A Kaposvárimami által immár harmadik alkalommal kiírt pályázat célja, hogy megmutassuk: a család és a gyermekvállalás nem gátja a munkában való kiteljesedésnek, sőt!

Kiknek a jelentkezését várjuk?

Az elismerés olyan egyszerű, hétköznapi nőkre hívja fel a figyelmet, akik a munkában és a családi életben is példaértékűen helytállnak, így mások számára is inspirációként szolgálnak.

Kik nevezhetnek, illetve jelölhetők más által a díjra?

Akik:

  • Somogy vármegyében élnek,
  • munkájukban, szakmájukban sikeresen helytállnak, bármilyen területen dolgoznak (alkalmazott, vállalkozó stb.)
  • harmonikus, kiegyensúlyozott családi életet élnek, valamint
  • azt is megosztják velünk, hogy hogyan tudják összeegyeztetni a munkát és a családi életet.

A jelentkezés egyszerű, mint az 1x1!

A sikeres pályázathoz csupán három kérdésre kell válaszolni 2024. február 20-án éjfélig!

Nevezheted saját magad a díjra (bátorítunk is erre, ha a kiírás alapján magadra ismertél), de jelölhetsz is valakit, aki szerinted megérdemelné.

A díj odaítélése

2024-ben a zsűri és a közönség közösen választja meg az év Somogy vármegyei női példaképét.

Az összes benyújtott - és a pályázati kiírásnak megfelelő - pályaművet az Imami Egyesület testülete bírálja el. A zsűri által döntőbe juttatott minimum öt pályázót 2024. február 25-én a Kaposvárimami weboldalán és Facebook oldalán mutatjuk be, akikre 2024. március 3-ig a Kaposvárimami oldalon szavazhat a közönség.

A zsűri a pályaművek elbírálásánál kiemelt szempontként veszi figyelembe, hogy a pályázó hogyan tudja összeegyeztetni a munkát és a családi életet.

Végső soron a közönség dönti el, hogy ki lesz 2024-ben Somogy vármegyében az Év Női Példaképe.

Eredményhirdetés és ünnepélyes díjátadó 2024. március 8-án, Nőnapon.

Díjak:

Az Év Somogy Vármegyei Női Példaképe pályázat 2024. évi nyertesének díja:

Valamennyi döntőbe jutott pályázó tevékenységét oklevéllel és meglepetés ajándékkal ismerjük el.

Jelentkezz, vagy ajánlj valakit a díjra:


 


(Ha valaki mást jelölsz: felvesszük vele a kapcsolatot.)

 



A projekt kiemelt támogatója:

               

 

 

További támogatóink:

      

 


SZABÁLYZAT / RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK / ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
Ugrás az oldal tetejére