Jelenlegi hely

Lehetőségek a turizmuson túl – állás Kaposvár városában

Hazánk gazdasága szempontjából a balatoni turizmus kifejezetten fontos szegmens. Épp ezért sokan hajlamosak azt hinni, hogy az érintett megyék álláslehetőségei kizárólag erre a szektorra korlátozódnak. Bőven akadnak azonban más területek is, Kaposvár pedig erre is jó példa.


Kiemelt gazdasági szerep

A legtöbb ország, így hazánk életében is a turisztikai szektor kifejezetten fontos a gazdaság egésze szempontjából is. Magyarország számos ilyen jellegű desztinációt rejt, ám ha a főváros mellett még egyet kellene kiemelni, az mindenképpen a Balaton lenne. A vendégéjszakák számát tekintve a part menti települések, sőt, a Balaton-felvidék területei is kiemelkednek a hazai turizmusban. Tény azonban, hogy ez kifejezetten szezonális tendencia, hiszen leginkább a nyári hónapokra korlátozódik.

Kitüntetett szerepének köszönhetően a Balaton nagyban meghatározza az őt körülvevő három vármegye gazdaságát is, de leginkább Veszprém és Somogy vármegye érintett. Tény, hogy a turisztikai bevételek e területeken kiemelkedően magasak és a szektor rengeteg munkalehetőséget teremt, melyek sokszor országos szinten is keresettek. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy az álláslehetőségek szempontjából nem terem itt más babér.

Kaposvár például egy olyan város, mely megyei szinten érintett a balatoni turizmusban, ám földrajzi távolság révén inkább más szektorok területén tevékenykedik. Ennek ellenére képes volt önerőből a régi egy meghatározó városává válni. Ebben nagy szerepe van az itt tapasztalható kedvező ipari tendenciáknak, mely természetesen az életszínvonalnak és az elérhető munkalehetőségeknek is jót tett. Egy állás Kaposvár területén tehát egyáltalán nem biztos, hogy épp a turizmushoz kapcsolódik.

Fejlődő ipari tendenciák

Kaposvár értelemszerűen kevesek fejében kapcsolódik össze a Balatonnal, de ez jól is van így, hiszen Somogy vármegye székhelye más területeken veszi ki a részét az ország gazdaságából. A Kapos folyó mentén elterülő város évszázados múltra tekint vissza, de gazdasági és munkaerőpiaci szempontból mégis inkább a 19-20. század évtizedeit érdemes górcső alá venni. Ekkor indult el ugyanis a legjelentősebb ipari fejlődés.

Természetesen napjainkban már ez a szektor is egészen más képet mutat a környéken, de továbbra is elmondható az, hogy számos állás Kaposvár ipari szereplőinek köszönhetően létesül errefelé. Ebben jelentős szerepet vállal a hagyományosan is erős élelmiszeripar. Jó példa a szektor erejére, hogy mára hazánk egyetlen cukorgyára is itt működik. Már önmagában ez a tény is erős pozíciót biztosít a város gazdasága számára a hazai élelmiszer piacon.

Az ipari szereplők palettája persze nem áll meg itt, a felhozatal kifejezetten színes. Tejüzem, húsipari vállalat és villamossággal foglalkozó nagyobb cég is működik a városban. Ennek köszönhetően ténylegesen sok állás Kaposvár különféle nagyvállalatainak kötelékében tölthető be. Ez is kiválóan mutatja azt, hogy a város az idők során képes volt a saját lábára állni és a régióban jellemző tendenciákkal szemben inkább az iparban találta meg az érvényesülési lehetőséget.

Munka egy városban

Jól látszik tehát, hogy a kaposvári és környékbeli munkavállalók lehetőségei nagy mértékben összeforrtak a különféle ipari szereplőkkel. Ettől függetlenül az is igaz, hogy Kaposvár egy hatékonyan működő, hazai szinten is tekintélyes méretű város. Ezt a működést pedig valamilyen formában biztosítani kell, melyért a helyi intézmények, vállalkozások tehetik a legtöbbet. Így tehát számos állás Kaposvár hétköznapibb szegmenseiben érhető el.

E szempontból mindenképpen érdemes kiemelni a különféle városi intézményeket, szolgáltatókat, a különböző kereskedelmi egységeket vagy épp az oktatás területét. A városban működő Kaposvári Egyetem is kiváló lehetőségeket tartogat, ha valaki e területen szeretne elhelyezkedni. Egy állás Kaposvár területén tehát kifejezetten sokszínű lehetőségeket tartogathat, érdemes tehát minden elérhető opciót felfedezni.

Az online megoldásoknak köszönhetően ez ma már bárki számára pár kattintással megtehető. Az állásportálok keresőinek használatával akár földrajzi alapon is böngészhetők az elérhető álláshelyek. Mivel a legtöbb állás Kaposvár ipari szereplőihez köthető, lehet, hogy kicsit mélyebbre kell ásni a többi lehetőségért, de mindenképpen érdemes megtenni ezt. Az álláshirdetéseket böngészve világossá válik majd, hogy a Balatont övező vármegyékben a turizmuson túl is léteznek opciók.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére