Jelenlegi hely

Kis-Kovácsné Vancsa Barbara lett az Év Női Példaképe Somogy vármegyében 2023-ban

Március 8-án, Nőnapon adtuk át az Év Női Példaképe Somogy vármegyében díjait tíz rendkívüli nőtársunknak.


Az Év Női Példaképe Somogy megyében döntősei. Fotó: Tamás István

Második alkalommal írtuk ki ezt a pályázatot Kaposváron, melynek ötletét az adta, hogy számos olyan díj létezik, ami a szakmai sikereket ismeri el, azt azonban egyik sem veszi figyelembe, hogy egy nőnek, és főként egy édesanyának a munkája mellett még nagyon sok fronton kell helytállnia.

Arra szeretnénk rávilágítani ezzel az elismeréssel, hogy a család és a gyermekvállalás nem gátja annak, hogy egy nő kiteljesedjen a munkában, SŐT!

Olyan nőket, édesanyákat kerestünk, akik munkájukban, szakmájukban sikeresen helytállnak, harmonikus, kiegyensúlyozott családi életet élnek, és megosztják velünk, hogy hogyan tudják összeegyeztetni a munkát és a családi életet.

Tavalyi esemény sikerén felbuzdulva idén úgy döntöttünk, hogy pályázati forrás nélkül is megrendezzük az eseményt. Szerencsére nem csak mi éreztük az esemény fontosságát, mert sokan mellénk áltak és ajánlottak fel díjat a jelölteknek.

Szívből köszönjük mindenkinek, hálásak vagyunk a támogatásukért, melynek köszönhetően:

Tíz nagyszerű nő jutott a döntőbe

18 nevező közül végül tizen jutottak a döntőbe. A választás nagyon nehéz volt a zsűrinek, hiszen minden pályázó személyében, olyan különleges és példaértékű élettörténetet ismerhettünk meg, mely sokak számára erőt adhat a hétköznapokban. 

A díjátadónk idén is családiasra és meghatóra sikerült. Az elmúlt hetekben a szavazóktól áradó szeretethullám oda-vissza vágtázott át a jelölteken és rajtunk is. Nehéz volt megállni több ponton, hogy ne legyen könnyes a szemünk. A nagyobb teremnek köszönhetően volt hely a férjeknek, gyerekeknek, családtagoknak és barátoknak is. A tíz döntősünk olyan fokon összebarátkozott, hogy voltak akik egymásra is szavaztak és többen ajándékokkal készültek döntős társaiknak és nekünk is. 

Antalné Béládi Ildikó tortaboxokat hozott, fantasztikus kinézetű és ízű mindenmentes tortalszeletekkel megpakolva. Dr Kálmánné Kovács Kata mindenkinek készített levendulával töltött textilszíveket. Balogh Veronikától ajándék szauna utalványokat kaptunk. És az esemény "kaposvárimamis" voltát még emelték a gyerekek is, merthogy az egész ünnepség gyerekzsivaljban zajlott. De mint anyákat, bennünket ez egyáltalán nem zavart, sőt talán mindenkinek az volt a megnyugtató, hogy a legkisebbeket sem kellett idegenre bízni. 

Végül minden hölgyet megleptünk egy kis ajándékkal és egyedi, személyreszabott oklevéllel, melyen szerepelt egy rá jellemző jelző.

Az Év Női Példaképe Somogy vármegyében 2023 pályázat:

  • legdinamikusabb jelöltje Balogh Veronika - díja: Családi fotózás - Mácsai M. Ágnes
  • legharmonikusabb jelöltje Felde Rebeka - díja: Portré vagy Business fotózás - Angel Photos Lantos József
  • legsegítőkészebb jelöltje Szigeti Mónika - díja: Coaching - Garai Orsolya
  • legpörgősebb jelöltje Erdei-Vigh Éva - díja: Egyedi Csecse becse ékszer Makai-Bakos Natália
  • legnagylelkűbb jelöltje Völgyesi Anett - díja: 60 perces kezelés - Antal Flóra - aktív és passzív kimozgatások
  • legcélratörőbb jelöltje Harasztia Judit - díja: Rózsakvarcos arcmasszázs  - Adra szalon Csehné Klung Tímea
  • legkreatívabb jelöltje Antalné Béládi Ildikó - díja: 30 perces masszázs - Medina Szalon Jánosek Edina
  • legönzetlenebb jelöltje Dr. Kálmánné Kovács Kata - díja: 120 perces kényeztetés - Test & Lélek Kuckó Bognárné Semostyán Kata
  • legenergikusabb jelöltje Dr. Antalicz-Gergelics Natália - díja: Shiatsu masszázs - Péter Zsuzsanna

Kis-Kovácsné Vancsa Barbara - Fotó: Tamás István

Kis-Kovácsné Vancsa Barbara lett az Év Női Példaképe Somogy vármegyében 2023-ban

 

Kis-Kovácsné Vancsa Barbara - díja: 

Külön köszönjük: Skandi virág-ajándék édesség által felajánlott rózsákat a díjazottaknak.

Szita Károly polgármester úrnak, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta a díjátadóra a Dísztermet.

Dr. Pintér Rómeó, Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármesterének, hogy az első pillanattól mellénk állt, támogatott minket, és hálásak vagyunk a meglepetés csokrokért is.

Tamás Istvánnak, hogy mindig lelkesen készít rólunk szuper fotókat! 

Köszönjük a sajtó munkatársainak, hogy szántak ránk időt és hírét viszik, hogy mennyi FANTASZTIKUS, PÉLDAÉRTÉKŰ NŐ/ÉDESANYA teszi a dolgát a megyében. 

És legvégül köszönjük a rengeteg szavazatot (szám szerint: 6448), amivel támogattátok a döntőseinket. Hogy olvastátok a történeiket, hogy megosztottátok, hogy jó szóval bíztattátok őket. Mindenkinek sokat jelentett! 

Reméljük, az elkövetkező években nagyon sok hasonló NŐI példát tudunk még hozni nektek!

Tiszta szívből gratulálunk Barbinak! (pályázatát ide kattintva olvashatod el)

Az ünnepélyes Díjátadón készült további képeket majd facebook oldalunkon tesszük közzé hamarosan.

 

Nagy öleléssel a Kaposvárimamik: Mónika és Gabi

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Ugrás az oldal tetejére