Nekem is vannak aggodalmaim, félelmeim, én is mindig jól akarom csinálni. Ha döntéshelyzetbe kerülök, számomra is nehéz meghozni azokat, főleg a gyermekem életében. Hiszen mint minden szülő, én is mindent szeretnék megadni neki. És jót akarok, mindig a legjobbat. Közben pedig tudjuk, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve….
Döntéshelyzet pedig akad bőven, mindig aktuális. Nyáron az, hogy milyen táborba vigyem a gyereket, ősszel pedig a különórák tömkelegéből kell választanunk. Nehéz pillanatok ezek, rakosgatjuk az ellene-mellette érveket. Közben azt hisszük, hogy valóban most hozzuk meg a döntést, pedig a legtöbb esetben ez már régen eldőlt. Merthogy szülőként saját életünk tapasztalatai, traumái, elfojtásai, sikertelenségei vagy éppen sikerei, örömei által befolyásolva vannak ezek a lépések. Tudatosan vagy tudattalanul…
Esetemben a tudatosság és a gyermekkoromban megélt negatív tapasztok által született meg nyár elején a döntés. Merthogy jót akarok, megóvni, hogy neki ne kelljen átélni a negatívumokat, csalódásokat, hogy ne muszájból csinálja majd. Hogy megszeresse, s tudja, s büszke legyen magára.
Így esett választásom az úszásra. Pont kapóra jött egy megtalált hirdetés, korosztályban is passzolunk, egy hetes vízhez szoktatás, amit a Kaposvári Úszó Sport Egyesület keretein belül tart Makatics Péter. Családilag kisakkoztuk az időpontot, irány a sportbolt. Együtt, hogy választhasson úszószemüveget, úszósapkát, s megjöjjön a kedve, amivel nem is volt gond, lépten nyomon mesélte, hogy ő most úszóbajnok lesz a nyáron. Eljött a mi hetünk, ami sajnos nem indult túl rózsásan a reggeli ébresztéssel. Mert ugye a legjobb dolog a nyárban, hogy a szekrény mélyére rejtjük az ébresztőórát…
Izgatott készülődés után irány az uszoda. A gyerek győzködése, hogy milyen jó is lesz, miközben anyát a klóros víz szagától visszatért rossz emlékek gyomorszorító érzést okozva kísértik…
Gyorsan átöltöztetem, magyarázom, hogy figyeljen hogyan veszi a levegő. Fogalmam sincs hogy fog boldogulni, eddig csak totális biztonsági felszereléssel, úszógumival, karúszókkal felvértezve, anya görcsös kézfogásával léphetett a víz közelébe. Persze ráérez, hogy anya szorong, hiába nyomatom a szöveget, hogy milyen jó is ez. Nem akar bemenni, pedig eddig hatalmas volt a lelkesedése…. Most mi lesz? Aztán végül győz a csapatszellem, s a többiek után nem túl boldogan, de besétál.
Eleinte félve néztem oda, hogy vajon mi is fog történni… Kétfelé választják a csoportot, kezdők és haladók. Péter bácsihoz, a kezdők közé kerül, Barbara néni a haladókkal folytatja.
És minden rendben megy. Csinálja, amit mondanak neki, mindent… - hoppá, ez itthon nem mindig így sikerül. És közben mosolyog, nevet, élvezi. Kezdek én is feloldódni. És hinni benne….Pedig tulajdonképpen eddig sem vele volt a baj, hanem saját magammal, a negatív tapasztalatokkal. Hiszen szülőként mi generáljuk gyerekünk viselkedését. El kell ismerni, szülőnek lenni tulajdonképpen az önismeretről, saját magunk neveléséről is szól.
Eközben a medencében minden szuperül megy. Lépésről lépésre haladnak, ő pedig jól érzi magát. Péter bácsi hihetetlen érzékkel találja meg az egyensúlyt, hogy rend legyen, figyeljenek, de közben élvezzék s jókedvűen csinálják a feladatokat. Ámulok, hogy a pici gyerekek milyen kitartással küzdik végig az egész egy órát. Nem felejtem el az első óra utáni pillanatot, amikor kijött a vízből. Mérhetetlen nyugalom, fáradtság, elégedettség és öröm elegye volt ez, alig jött ki a száján, hogy „nagyon jó volt”, s már ült is le egy padra. Megnyugodtam, mosolyogtam, hogy sínen vagyunk, menni fog ez.
Gyorsan elrepült az egy hét. Büszke volt magára, én pedig őrá. És egy picit magamra is, hogy most már nem fogom olyan görcsösen a kis kezeit, s mégis boldogul …Nagyon hálás vagyok, hogy az úszáshoz kapcsolódóan nem azt élte át, amit én. Szorongás, félelem, sikertelenség…
Péter bácsi viccesen, mégis határozottan szerettette meg velük a vizet. Olyannyira, hogy azóta minden este úszószemüvegben, tele káddal és persze minimum fél órán át tart a fürdés…
Én pedig megkönnyebbülhettem, a teher lekerült a vállamról: a döntést ezügyben most már ő hozza. Eldöntötte, hogy szeptemberben teljes gőzzel irány az úszás, az időközben a szemében példaképpé formálódott Péter bácsihoz.
Ahogy az ősz és a tanév közeledik, úgy zúdul ránk a sok különóra lehetősége. Vagyis ismét döntést kell hoznunk. Engedjük tehát, hogy gyermekünk is részt vegyen ebben a folyamatban. Magyarázzuk meg, hogy miért fontos átgondolni a lehetőségeket. Nekünk is könnyebb lesz így, neki pedig mindenképpen hasznos, hiszen ez segíti elő felelősségtudatának kialakulását.
Aki szívesen csatlakozna kisfiammal együtt az egyesület tagjai közé a közeljövőben, az keresse Péter az bácsit bizalommal!
Elérhetősége:
Makatics Péter
Tel.: 06707759418
E-mail: makatics.peter@gmail.com
Teveliné Horváth Melinda – okleveles pszichológus, pedagógus, terápiás kutya felvezető, life coach