Jelenlegi hely

Hangolda Együttes - zenés műsorok gyerekeknek és családoknak

Szeretnéd, hogy gyermeked egy igazán értékes és szórakoztató programon vegyen részt? Szeretnéd, hogy megismerje a Varázslatos Kalendáriumot?

Szólj az óvónéninek, a tanítónéninek, a programszervezőnek!

A HANGOLDA EGYÜTTES népzenei alapokon nyugvó, interaktív, élőzenés, gyereknek és családoknak szóló műsorok, koncertek készítésével foglalkozik, illetve táncházakat, játszóházakat tart. Célunk a közönségünk megismertetése és szórakoztatása azokkal a dalokkal, táncokkal, játékokkal, amelyeket évszázadok során, az egymást követő generációk csiszoltak tökéletesre.

A kaposvári együttes tagjai hivatásos népzenészek, előadóművészek, néptáncosok és gyakorló szülők. Népdalok, megzenésített versek, saját szövegű dalok és mindezek keverékei alkotják az együttes zenei hangzásvilágát.

„A VARÁZSLATOS KALENDÁRIUM rendhagyó műsoraiban a jeles napokhoz, ünnepi szokásokhoz kapcsolódó dalokat, mondókákat, kiszámolókat, játékokat fűzünk fel egy dramaturgiai szálra élő zenei kísérettel. A gyerekek megismerhetik a Kárpát-medence népzenéjének hangszereit. A gyerekekkel közösen játszuk el népmeséinket is. 35-45 perces interaktív, ismeretterjesztő, tartalmas és értékes, élő zenés foglalkozásokat kínálunk óvodás és kisiskolás gyermekeknek.”

A  VARÁZSLATOS KALENDÁRIUM műsorai letölthetők az alábbi képekre kattintva:

 


Kapcsolat
György-Horváth Emese
Tel.: 20 335 2299
hangoldazene@gmail.com
www.facebook.com/hangolda

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére