Jelenlegi hely

Játszva vásárolj! - Ez az idei legjobb papírbolti akció!

A tanévkezdési tanszervásárlás, főleg gyerekkel, igazi őrület – volt mostanáig. A MEGA-PAPÍR ugyanis egy nagyszerű ötlettel állt elő a stresszmentes beszerzésre. Egy héten át – augusztus 21-25-ig – különleges programmal várnak minket, természetesen gyerekekkel együtt, hogy a vásárlás – ahogy mondani szokás – valóban gyerekjáték legyen.

A MEGA-PAPÍR Raktár utcai boltja egy teljes hétre igazi gyerekparadicsommá változik:
Bohóc, csillámfestés, kreatív sarok kézműveskedéssel, 3D rajzolás, és más meglepetések várják a gyerekeket, hogy mi, szülők, teljes nyugalomban göngyölíthessük fel a listáinkat.
Persze a JÁTSZÓSAROK a MEGA-PAPÍRBAN csak hab a tortán.

A nyugodt vásárláshoz más is kell, mint gyerekmentesség.

Sosem felejtem el, amikor hét évvel ezelőtt, egy szép harmincöt fokos augusztusi napon, kezemben a 2. osztály „eszközlistájával” tanácstalanul álldogáltam egy papírboltban a három gyerekkel – akik közül a legnagyobb (a másodikos), rángatta a karom, hogy menjünk haza, a középsőt elsodorta mellőlem a tömeg, a kicsi pedig a sportkocsiból próbált meglógni, hiszen annyi izgalmas dolog volt a polcokon egy kétéves számára. Néhány perc után a pánik jeleit fedeztem fel magamon, és úgy döntöttem, jobb lesz elmenekülni.  Majd máskor megoldom.
Pár nap múlva megszerveztem a gyerekfelügyeletet, és egyedül mentem szerencsét próbálni. Gondoltam, a nagy multiban nem lesz tömeg, ezért oda mentem először. Tömeg valóban nem volt, a polcokat ugyanis már korábban kifosztották.
Visszamentem hát a papírboltba, és órákig tartó idegőrlő böngészés után sikerült megvennem az összes füzetet, ceruzát, radírt, hegyezőt, vonalzót, rajzeszközt, festéket, rajzlapot, színes papírt, füzetborítót, és még ki tudja mit. Nagy örömmel vittem haza a holmikat – később, a tanév folyamán derült csak ki, hogy mennyi mindennel mellétrafáltam. A drága a színesceruzák halványan fogtak, a grafitnak tört a hegye, a ragasztó kenőfeje szétmállott, az olló lötyögött, a temperamennyiség viszont még három évig elég volt.

A következő három évben megismétlődött a papírbolti őrület, gyerekekkel, vagy anélkül  – csak előbb két, majd három gyereknek kellett beszereznem a dolgokat. És a dolog csak nem akart rutinná válni. Talán, mert már előre rosszul voltam a gondolattól… Vagy mert nem volt senki, aki segített volna.

Mígnem négy éve, egy különösen katasztrofálisnak kinéző vásárlás elején felhívtam sógornőmet – aki nem csak anya, hanem tanítónő is, hogy ugyan mondjon már néhány jó tippet, hol, mit és hogyan vásároljak. Mert nem bírom a tömeget, nem tudom, melyik eszköz jó minőségű – és egyáltalán, miért kerül minden ilyen sokba?
Sógornőm csak annyit mondott:
– Megapapír!
Értetlen hallgatásomra bővebben is kifejtette – kiderült ő már évek óta csak itt vásárol.

   

Megtudtam, hogy a Mega-Papír nem csak nagyker – mint hittem –, hogy nem drága, viszont jó minőségű holmikat árulnak, hogy hatalmas a választék, hogy nagy térben van, tehát nincs tömeg, és hogy a szakképzett – és naprakész(!) – eladók szó szerint kézenfogva segítenek összeválogatni a teljes listát, ami nemcsak jelentősen lerövidíti a boltban töltött időt, de biztosak lehetünk abban, hogy a legjobb minőséget kapjuk a legjobb áron.

Hittem a sógornőmnek, elmentünk – gyerekestül, de most ez sem zavart. Az eladó határozott vezetése mellett ugyanis a fiúk nem látták értelmét a nyafogásnak és a képtelen kívánságoknak.
Ilyen hamar még sosem végeztünk, és ilyen olcsón még sosem úsztuk meg az évkezdést.

   

Azóta is mindig itt bonyolítom a tanévkezdési nagybevásárlást – amit, bár igyekszem nem az utolsó pillanatra hagyni, a 3D rajzolás miatt, a nagyfiúk kérésére most mégis 21-e után ejtünk meg. :)

Ja, és még egy tipp, amiről eddig én sem tudtam, bár évek óta él a lehetőség:
Ha valaki még ennyi időt sem szeretne a boltban tölteni, csak el kell vinnie az eszközlistát a boltba, átbeszéli egy eladóval, másnap pedig már viheti is haza a profin összeállított teljes csomagot!

Próbáljátok ki! ;)
 

Patak Gyöngyvér

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

A böjt fogalma sokakban éles megvonást, szigorú szabályokat és külső elvárásokat idéz fel. Régi idők öröksége, amikor a test „fegyelmezése” még erénynek számított. A női test azonban sosem ebben a logikában működött. A női test nem sík, nem egyenletes, nem egyféleképpen reagáló rendszer. Hullámzó, áramló, ciklikus. Változik, finomodik, jelez, kér. Éppen ezért a böjt — ha valóban jót akarunk vele — nem válhat uniformizált szabályrendszerré. Csak akkor működik, ha figyelembe veszi a ciklusunkat, mert a női test más-más szakaszokban mást kíván, másképp terhelhető, másképp reagál a megvonásokra.
Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Lehet balszerencsés vagy a legszerencsésebb szám, attól függ, honnan nézzük. A világ egyik legismertebb babonája, de hogyan lett az?
Ugrás az oldal tetejére