Jelenlegi hely

Szoptatás az élet első hat hónapjában

Előző havi cikkemre (Szoptatás a császármetszés után) nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett, úgy gondoltam, a szoptatás fontosságáról is érdemes pár szót ejteni

Mit a szoptatásra vonatkozó javaslat?

A hazai szakemberek és a WHO (Egészségügyi Világszervezet) is a kisbabák táplálására a hat hónapon át tartó, igény szerinti - és ha lehetséges - a kizárólagos szoptatást tartják megfelelőnek. A szoptatás nem csak az etetés-táplálás formája, hanem a babák fontos gondozási módja is.

Hogy alakul ez ideális esetben  egészen a születéstől a 6. hónap végéig?

Az aranyóra jelentősége

Az aranyóra a szülést követő, közvetlen és megszakítás nélküli bőrkontaktus a baba-anya (bizonyos esetkben apa) között. A szoptatás szempontjából nagyon lényeges, hogy a baba ekkor mellre kerülhessen - ez általában a hazai gyakorlatban már a szülőszobán megtörténik. Az újszülöttet általában az anya hasára fektetik, akinek így lehetősége van bekapni az anyai mellett és hozzájuthat a terhesség végén már termelődő kolosztrumhoz (előtejhez) - ez annyira fontos, hogy a baba első oltásaként szokták hívni. 

Az előtej a baba emésztőrendszerdszerére nézve fontos immunanyagokat tartalmaz, segíti a normál bélflóra kialakulását és nagyban csökkenti a besárgulás esélyét is. Az aranyóra nem csak a babának, hanem az anyának is fontos: a elősegíti a méhlepény hamarabbi "megszületését", csökken az anyai stressz és a vérzés mennyisége. 

Az anyatej nemcsak fedezi a csecsemő első hat hónapjában baba táplálékszükségletét, a szoptatási helyzettel együtt nyugtató, fájdalomcsillapító és állapotszabályozó hatássa is van. Elmondható, hogy az igény szerinti szoptatás nem pusztán választás kérdése, hanem ez a biológiai norma

Első hetek

 Ebben az időszakban hangolódik össze a baba az anyával, ennek az időnek a jelentősége felbecsülhetetlen. Az újszülött az ideje nagy részét szopizással és alvással tölti, előre kiszámíthatatlan időkben. Ez az időszak a kiszámíthatalansága miatt megterhelő és megpróbáltatásokkal teli, hisz ez az összecsiszolódás időszaka. Az anya kifárad a rendszertelen szoptatásban, miközben az ő szervezetének is szüksége van a regenerálódásra, a pihenésre. 
Fontos, hogy ebben a kezdeti 3-4 héteben kizáróllag az újszülött ellátásra tudjon koncentrálni az anyuka. A család beszélje meg, ki hogyan tud segíteni - ebben az időszakban nem a babát kell elvenni az anyukától, hanem a háztartási munkákban kell komolyan besegíteni!

Az első pár hét a későbbi tejtermelődést alapozza meg! Fontos, hogy a baba a minden igényét a mellen tudja kielégíteni - nem szabad ezt korlátozni - sem időben, sem mennyiségben. Sajnos még mindig dívik az a régimódi szokás, hogy az újszülöttnek 3 óránként kell ennie - "szokja meg a rendet". Bár ez a módszer valóban egyszerűnek tűnik az édesanya szempontjából, hatással van az anya szervezetére, a tejtermelődésre. Az utóbbi időben a legtöbb hazai kórházban minden édesanyának lehetősége van az igény szerinti szoptatásra.

A tejtermelődés a kereslet-kínálat elvén alapszik! Ha korlátozzuk mind az időt, mind a mennyiséget, ha mi akarjuk meghatározni, hogy mikor és mennit eszik a kicsi, a tejterlmelődés szépen lassan leáll. A ritkább szoptatás a tejmennyiség csökkenését eredményezheti, ha csak bizonyos időközönként kerül a baba mellre, akkor a tejtermelés nem tudja követni megfelelően az igényeit, ami főként a növekedési ugrások időszakában okozhat gondot. A baba a legkönnyebben úgy tud a számára elegendő mennyiségű anyatejhez jutni, ha igény szerint szophat. 

Fontos, hogy az éjszaka is biztosítsuk a babának a szopizás lehetőségét, ne korlátozzuk azt a nappalokra (több anyuka direkt akarja kihagyni, hogy a baba átaludja az éjszakát) - az éjszakai szoptatás serkenti a tejtermelődést, "helyet biztisít" a tejnek, ami az éjszakai alvás alatt fokozottabban termelődik.

Köztudott, hogy az újszülöttek a szülési súlyukból veszítenek, de azt a második-harmadik hétre vissznyerik és a súly nagy ütemben elkezd nőni.

Lassú elszakadás

A harmadik-negyedik hónapban a csecsemő alvási szokása és vislekedése is megváltozik. Az idegrendszere ugrásszerűen fejlődik, ami viselkedésében is meglátszik. Az alvási idők lerövidülnek, egyre többet van ébren, figyeli és tapasztalja a környezetét. Ebben az időszakban lassan kialakul a baba napirendje, ez hatalmas könnnyebbség a szülőknek. Ritumsa kezd lenni a fentlétnek, az alvásnak, evésnek. 

A kisbaba növekedése azonban lelassul, energia és tápanyagszükséglete kevesebb - viszont a fogcsírák megjelenése miatt gyakoribbak az éjszakai felkelések.

Erre az időszakra azonban fokozottabban igénylik a testközelséget, a lassú elválás miatt "ellenőrzik" a szülők jelenlétét - a szoptatással könnyen megnyugtatható és elaltatható a baba.

A hatodik hónap végefelé

Az ötödik-hatodik hónapra a baba fejlődése rengeteget fejlődik: kúszni majd mászni kezd, egyre ügyesebb - a szopással is hamarabb végez, rövidebb idő alatt képes ugyanannyi tejet magáhot venni. Növekedése továbbra is lassú ütemben halad, mint az előző két hónapban.  A szülők a rövidebb szopási idő miatt tévesen arra gondolnak, hogy az anyatej mennyisége nem elég - vízre, kiegészítő táplálékra azonban továbbra sincs szükség, a baba emésztőrendszere még nem áll készen más jellegű táplálék megemésztésére. Akkor sem, ha a baba elfogadja azt! Ha kiegészítő táplálékkal kínáljuk a babát, az általában emészetlenül távozik - ezt folyamatosan tudjuk ellenőrizni a pelenkáben. 

Erre az időszakra is jellemző lehet az, hogy éjszaka gyakrabban ébrednek, sírnak fel - ennek oka az, hogy a nappali ébrenlétkor akapott ingereket az agyuk éjszaka dolgozza fel.

 

Vizaverné Horváth Zsófia - Szombathelyimami
 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére