McNeill Brigitta az "Év női példaképe Somogy vármegyében 2025 pályázat döntőse

KATTINTS IDE A SZAVAZÁSHOZ!

Foglalkozás, szakmai sikerek

2013-tól gyógypedagógiai asszisztensként, utána gyógypedagógusként, tanulószobai pedagógusként, szociális munkásként is dolgoztam.

A gyermekeim miatt is különös figyelemmel fordultam a hasonló sorsú családok felé. Amikor olyan szülők kerültek hozzám, akiknek a gyermekét pont akkor diagnosztizáták autizmussal, gyakran alakítottam úgy a helyzeteket, hogy találkozhassanak a már felnőtt és a maguk módján sikeres és teljes életet élő gyerekeimmel. Mindig megnyugtató volt nekik látni, hallani, hogy hová juthat el egy ilyen fiatal, ha támogató a környezete.

A másik terület, ahol önkéntesként is segítek, a különböző erőforrásokhoz való hozzáférés. Tudjuk jól, fogyatékossággal élő családtagot gondozva a legtöbb család a szegénység peremén táncol. Az elmúlt évek során kialakítottam azt a „szolgáltatási hálót”, a szakemberek egy baráti csoportját magam körül, akikkel gyorsan és hatékonyan tudunk intézkedni, ha egy ilyen család bajba kerül. Már nem számolom hány fogyatékossági támogatáshoz, ápolási díjhoz, emelt összegű családi pótlékhoz, rokkantsági járadékhoz vagy ellátáshoz sikerült ezeket a családokat hozzá juttatnunk. Az érdekvédelem, az érdekképviselet valahol menetközben a fő tevékenységterületem lett.

2019-ben kezdtem el kutatói munkámat, amelynek eredményeként a 2019-es esztergomi OTDK-n első helyezést és doktoranduszi különdíjat nyertem, mint a legígéretesebb pályamű készítője. Speciális kutatási területem azóta is az autizmus spektrum zavar (ASD). Mindig olyan témákat dolgozok fel, amikkel Magyarországon még eddig nem foglalkozott senki, például az ASD személyek kriminológiája, szerhasználati zavaraik vagy speciális vészhelyzet kezelésük.

Számomra rendkívül fontos a felnőtt autizmus spekrum zavarral élő személyek helyzete és érdekképviselete, kutatásaim is ezt a területet célozzák meg

2022-ben szereztem mesterdiplomámat, mint klinikai szociális munkás, kitüntetéses oklevéllel. Ekkor az autizmus spektrum zavarral élő hajléktan személyek problémakörét kutattam. Természetes volt, hogy tanulmányaimat doktori iskola keretében folytatom, ahová sikeresen felvételiztem 2023-ban. Azonban egy gyermekgondozási díjhoz kapcsolódó jogszabály szerint , mint ápolási díjat igénybe vevő, nem lehettem volna nappali tagozatos hallgató (itt másmilyen képzésre nincs lehetőség). Úgy tűnt döntenem kell, vagy megkapom a gyermekeimre ellátásához a támogatást, vagy tanulok.

Úgy döntöttem, hogy nem hagyom annyiban ezt az értelmetlen és igazságtalan szabályozást. Így 2024-ben elindítottam harcomat a jogszabálymódosítás érdekében, amelyet egy személyben sikerült is elérnem, így lényegében bármilyen ápolási formában részesülő lehet doktori iskola hallgatója. Jelenleg hátrányos helyzetű településeken, mint gyógypedagógus, autizmus-specifikus koordinátor és fogyatékosságügyi tanácsadó dolgozom.

Nem titkolt célom, hogy minden létező erőforrást megszerezzek az ott élő, különleges szükségletű személyeket ellátó családoknak. Emellett hatékonyan küzdök azért, hogy a diagnosztikai folyamatban a gyógypedagógiának és a szociális munkának súlyozottabb szerep jusson.

Család

1998-ban költöztem Kaposvárra 1999-ben megszületett a fiunk, William. Hamar kiderült, nem átlagos gyermek. 4 éves korára már folyékonyan olvasott, több nyelven beszélt, százas számkörben számolt. Az óvodába francia, olasz és spanyol szótárakkal járt, az ottani programok nem kötötték le. Órákig volt képes nézni a gázóra forgását, folyton engedte a vizet, hogy a vízóra pörgését nézhesse.

5 éves korában diagnosztizálták autizmus spektrum zavarral. Számunkra a diagnózis nem okozott sokkot, sőt inkább megnyugvást, mivel így magyarázatot kaptunk különös viselkedésére. Nehézséget az indulatkezelési zavarok és hallásának hiperérzékenysége okozott. Ha frusztrált lett, vagy számára zavaró hangot hallott olyan erővel tudta kicsiként is megszorítani a kezem, hogy alig maradt ép porc benne. A családom rendkívül jól fogadta a diagnózist, segítőkészek voltak ők is és a család barátai is, a baráti kapcsolatok megmaradtak.

A férjem tagadásával kellett csak megküzdeni, de végül ő is elfogadta a tényt, ám haláláig szinte semmit nem tudott az autizmusról. 25 éves fiam, William (Wiló) homeoffice-ból végez szakfordításokat, több nyelven is beszél, köztük japánul.

A lányom, Daniella 2001-ben született, Wiló ekkor 2 éves volt. Az ő fejlődése sem indult átlagosan, nehezen indult a beszéd, ezért az első, többségi óvodában eltöltött év után átkerült a Duráczky EGYMI logopédiai csoportjába, majd később az általános iskolát is itt végezte. Beszédfogyatékossággal, diszlexiával és diszgráfiával diagnosztizálták. Visszahúzódó, nehezen barátkozó kislány volt, akit iskolai évei alatt szorongás és depresszió miatt is kezeltek. Én azonban tudtam, nincs olyan, hogy egy gyermek, fiatal folyamatosan depressziós.

Igazából ekkor szembesültem a magyarországi autizmus diagnosztika hiányosságaival. Küzdeni kezdtem azért, hogy az akkor már majdnem 15 éves lányom különleges tüneteire választ kapjunk. Nála a mai napig jellemző az un. taktilis hiperszenzitivitás, vagyis nem viseli el az érintéseket. Ez egy-egy orvosi beavatkozásnál különösen kritikus, volt hogy a kórházban négyen fogtuk le egy egyszerű vércukor mérésnél. Miután sikerült kiharcolnom a kivizsgálását, a budapesti Vadaskertben 15 évesen autizmus spektrum zavarral (asperger szindróma) diagnosztizálták, és kivételesen magas lett az intelligencia hányadosa is.

Az ő küzdelme azért is fontos, mert amikor kiderült az autizmusa, és ő is megértette, miért más, mint a környezetében élők, szó szerint kivirult, barátai lettek, és az addig teljesen bezárkózó gyermekem nyitni tudott a világ felé. Ezért is lett olyan sikeres a középiskolai tanulmánya, két szakot is végzett a Zichyben, és nyert felvételt a PTE MK üvegművész szakára, ahol az első félévet kitűnően teljesítette. Rendkívüli tehetség, az egyetemi első hónap után az alkotásait a Nádor Galériában állították ki, Pécsen.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

Mivel a szakmám és a kutatásaim egyben a hobbim és szenvedélyem, soha nem okozott gondot összeegyeztetni a családi életünkkel. Főleg, hogy folyamatosan a gyermekeim állapotát kutatom.

Talán kihívásként tudnám említeni, hogy itthon szülő tudjak maradni és ne szakemberként foglakozzak a gyermekeimmel. Ennek érdekében szinte mindig olyan területeket kutatok, amelyek őket nem érintik (hajléktalanság, addiktológia stb.). Mellettük áll folyamatosan a szuper nagymamájuk, aki nekem a legnagyobb segítségem, hogy a nevelési és a szakmai célokat is elérjem.

Évekbe telt, mire hozzászoktam, az emberek lesújtó tekintetéhez, sajnálatukhoz vagy egy-egy kritikus megjegyzésükhöz gyermekeim egy-egy nekik furcsa viselkedése láttán. Mára már egyáltalán nem érint meg, illetve megvan az a néhány jól begyakorolt mondatom, amivel hatásosan tudom kezelni az ilyen helyzeteket. Példaként tudnám említeni, fiam hallásának érzékenységét pl. a tömegközlekedésben, buszokon utazva úgy oldja meg, hogy fülhallgatót használva a telefonján nézi a Teletubbie-kat. Furán reagál a környezet, amikor egy magas, jóképű 25 éves fiatalember ezt nézi a telefonján. Van aki rákérdez, ilyenkor elmondom, hogy autista, zavarja a környezete és így nyugtatja meg magát.

Amikor a lányom diagnózisáért küzdöttem, kezdtem el az egyetemi tanulmányaimat. Egyrészt régi vágyam teljesült, hogy egyetemen tanulhassak, másrészt a gyermekeim kapcsán kerültem be a fogyatékossággal élők világába, amibe beleszerettem. Nehéz a nehézségekről írnom. Soha nem éltem meg a gyermekeim állapotát nehézségként.

Engem zavar a „zavar” megnevezés is autizmus kapcsán. Ez egy állapot, a létezés egy formája, vagy ahogy szokták mondani, náluk más operációs rendszer működik. Vagy ahogy a lányom mondaná: ő másképp normális. Ha belegondolunk, hogy mitől mások az autistáink, rá kell jönnünk, nem biztos, hogy velük van a baj. Ingergazdag környezetben élünk, ami mindenkit túlterhel.

SZAVAZZ AZ ÉV NŐI PÉLDAKÉPÉRE ITT!