Jelenlegi hely

Gyermeknevelés

Oldalak

Vízfóbia vagy csak félelem?

Vízfóbia vagy csak félelem?

A szülők gyakran mesélik nekem, hogy a gyerekük vízfóbiás… Ilyenkor mindig felmerül bennem az a kérdés, hogy miből gondolják mindezt. Az esetek többségében a szülők nem adekvát módon használnak különböző pszichológiai fogalmakat, ami által komoly félreértések alakulhatnak ki.

Kerékpáros gyerekülések: ötből egy sem biztonságos

Kerékpáros gyerekülések: ötből egy sem biztonságos

Egyik kerékpárra szerelhető gyermekülés sem felelt meg a biztonsági követelményeknek abból az öt fajtából, amelyeket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) - közölte az NFH hétfőn az MTI-vel.

Amikor a kevesebb több — útmutató a kicsik nyári programjaihoz

Amikor a kevesebb több — útmutató a kicsik nyári programjaihoz

Akárcsak minket, felnőtteket, a gyerekeket is alaposan megterhelik a „dolgos” hétköznapok. Már a kisebbeknek, a kisóvodásoknak is meglehetősen beszabályozott időbeosztás alapján telnek a mindennapjaik. Az életkoruk előrehaladtával a gyerekeknek is megszaporodnak a kötött programjaik, ezek napi időtartama is egyre nő, miközben a szabadidőre fordíthatóé csökken.

Interjú Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárral

Interjú Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárral

Őszig átalakítaná a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működését az új köznevelési államtitkár. Czunyiné Bertalan Judit az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt, mindent megtesznek, hogy iskolakezdésre a tankönyvek rendben megérkezzenek az intézményekbe. Az államtitkár közölte: jónak tartja a mostani kerettantervi szabályozást és az iskolaszerkezeten sem változtatna.

Itt a nyár, lekerülhet a pelus

Itt a nyár, lekerülhet a pelus

Gyerekpszichológusként szinte minden gyermeknél felteszem a kérdést, hogyan is alakult a szobatisztaságra szoktatás. Még akkor is, ha egyébként ezzel nincs probléma…

Nő a nemzetközi jogellenes gyermekelviteli ügyek száma

Nő a nemzetközi jogellenes gyermekelviteli ügyek száma

Magyarország az elmúlt években azzal szembesült, hogy a nemzetközi jogellenes gyermekelviteli ügyek száma évről évre ugrásszerűen emelkedik: 2010 és 2013 között az ilyen ügyek száma kétszeresére, közel százra emelkedett - erről Kaleta Gábor az Igazságügyi Minisztérium szóvivője beszélt a témában rendezett, a mediációval, közvetítéssel foglalkozó konferencián tartott nyitóbeszédében.

Bartos Erika: Őrangyal – Mesék az elfogadásról

Bartos Erika: Őrangyal – Mesék az elfogadásról

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapításának 25. évfordulójára rendezett ünnepségen mutatták be Bartos Erika, az ismert meseíró és illusztrátor új kötetét a fogyatékkal élő gyerekek és kortársaik közötti kapcsolatról – támogatva egyúttal a Szeretetszolgálat e téren végzett munkáját.

A gombelemek veszélyeire figyelmeztet az EB és az OECD

A gombelemek veszélyeire figyelmeztet az EB és az OECD

Halálos is lehet, ha egy kisgyerek lenyel egy gombelemet - figyelmeztetett szerdán az Európai Bizottság.

A 3 emeletes mesekönyv és a Macskakirálylány a 2013-as Év Gyermekkönyve

A 3 emeletes mesekönyv és a Macskakirálylány a 2013-as Év Gyermekkönyve

Darvasi László A 3 emeletes mesekönyv és Tamás Zsuzsa Macskakirálylány című művét tüntették ki a 2013-as Év Gyermekkönyvének járó díjjal az Ünnepi Könyvhét nyitó napján, csütörtökön - tájékoztatta az MTI-t a díjat odaítélő Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának (IBBY) Magyar Egyesülete.

Május 25. az Eltűnt Gyerekek Világnapja

Május 25. az Eltűnt Gyerekek Világnapja

Május 25. az Eltűnt Gyerekek Világnapja. Ezen a napon emlékezünk meg azokról a gyermekekről, akik eltűntek, elszöktek és nem kerültek haza.

A diabéteszes gyerekek óvodai ellátását tanító program indult

A diabéteszes gyerekek óvodai ellátását tanító program indult

Oktatóprogramot dolgozott ki a diabéteszes gyermekekkel kapcsolatba kerülő pedagógusok, elsősorban óvónők részére az Egy Csepp Figyelem Alapítvány.

Cókmók

CÓKMÓK - Kapocs a családból kiemelt gyerekek felé

A CÓKMÓK egy különleges hátizsák, ami folytonosságot és otthonosságot csempészhet a gyerekek életébe azzal, hogy a legféltettebb kincseiket, játékaikat bárhova magukkal tudják benne vinni, valamint a csomagban megtalálható takaróval bárhol kényelembe helyezhetik magukat.

Szülőtársak segítik a látássérült gyermeket nevelőket

Szülőtársak segítik a látássérült gyermeket nevelőket

Mentorszülői hálózat jött létre annak érdekében, hogy gyermekük születésétől kezdve segítséget kaphassanak azok a szülők, akik látássérültként vállaltak gyermeket, illetve azok, akiknek a gyermeke látássérült - közölte a hálózatot működtető Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének alelnöke szerdán az MTI-vel.

Gazdasági haszna is van az olvasóvá nevelésnek

Gazdasági haszna is van az olvasóvá nevelésnek

Egy jó gyerekkori élmény képes valódi, elkötelezett kultúrafogyasztó felnőttet kinevelni, de a társadalom jó szövegértő képessége konkrét gazdasági növekedést is eredményezhet egy adott országnak - hangoztatták szakemberek azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet az olvasást népszerűsítő kampányokról tartottak a XXI. Nemzetközi Könyvfesztiválon, Budapesten.

PISA-jelentés - A kreatív problémamegoldó készséget is mérik

PISA-jelentés - A kreatív problémamegoldó készséget is mérik

Megjelent a 2012-es PISA-jelentésnek egy újabb kötete, amelyben a 15 éves diákok kreatív problémamegoldó készségeit értékelték. Magyarország az átlageredmények alapján a 44 részt vevő ország és terület közül a 33. helyen végzett - olvasható a fejlett ipari országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD honlapján. A dokumentumot kedden sajtótájékoztatón ismertették Madridban.

Kötelező lett a pneumococcus elleni védőoltás

Kötelező lett a pneumococcus elleni védőoltás

A kötelező oltási rend része lett a pneumococcus baktérium elleni oltás, amellyel középfülgyulladás, arcüreggyulladás, tüdőgyulladás és agyhártyagyulladás előzhető meg; a hatályos rendelet a Magyar Közlöny idei 46. számában jelent meg.

Szállj velem és beszélj!

Szállj velem és beszélj!

Az emberi élet fontos tartozéka a kommunikáció, melynek egyik alapvető formája a beszéd. Az embergyerek azzal a képességgel születik a világra, hogy különbséget képes tenni bizonyos hangok és az általuk kifejezett érzelmi állapotok között. Apró tudósként górcső alá veszi környezetét, megfigyel, tanulmányoz. Begyűjti és rendszerezi a hangok halmazát, és amikor már készen áll, próbálkozni kezd!

Közösségi oldalak: örömforrás a gyerekek számára

Közösségi oldalak: örömforrás a gyerekek számára

A közösségi oldalak használata örömforrást jelent a gyerekek számára, de egyfajta függőséget is okozhat, ami később személyiségtorzuláshoz vezethet, felnőtt korban pedig más szenvedélybetegség kialakulását is okozhatja - mondta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke kedden Nagykanizsán.

A kórházba kerülő gyermekek kétharmada alultáplált

A kórházba kerülő gyermekek kétharmada alultáplált

A magyar kórházakba kerülő gyerekek csaknem kétharmadát fenyegeti a betegséghez kapcsolódó alultápláltság veszélye egy kutatás szerint. A kóros állapot időben diagnosztizálható egy Európa több országában már kötelező szűréssel.

Tizennégy év – ezer élet : Tizennégy éves a Gólyahír Egyesület

Tizennégy év – ezer élet : Tizennégy éves a Gólyahír Egyesület

Március 11-én tizennégy éves a - védőnők, szociális munkások, és örökbefogadó szülők által alapított - Gólyahír Egyesület. Kérjük, ismerkedjen meg önként vállalt, munkaidőnk mellett, szabadidőnk terhére végzett tevékenységünkkel. Munkatársaink állnak a sajtó rendelkezésére. A mi példánk igazolja: a sajtó sokat tehet azért, hogy ne legyen több csecsemőgyilkosság Magyarországon!

 

Százhúszmillió forintot szán olvasásnépszerűsítésre a kormány

Százhúszmillió forintot szán olvasásnépszerűsítésre a kormány

Saját nyelvükön kívánják megszólítani a fiatalokat azok az olvasásnépszerűsítő programok és pályázatok, melyekre a kormány összesen 120 millió forintot szán - közölte csütörtökön Budapesten az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

Matehetsz-felmérés: a tehetségek nagy része elkallódik

Matehetsz-felmérés: a tehetségek nagy része elkallódik

A tehetség átlagon felüli teljesítményt jelent a mai magyar felnőtt lakosság számára, és legkésőbb kisiskolás korban kiderül, kiben rejlik, ugyanakkor Magyarországon nem számít értéknek - egyebek között ezt tartalmazza az az országos, reprezentatív közvélemény-kutatás, amelyet a Matehetsz (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) készíttetett a tehetség társadalmi megítéléséről.

Járhatnak bölcsődébe a gyeden és gyesen lévők gyermekei is

Járhatnak bölcsődébe a gyeden és gyesen lévők gyermekei is

Minden gyeden és gyesen lévő szülő beadhatja bölcsődébe gyermekét ha újra munkába áll, és a gyermek már elmúlt egyéves - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.

Szoptatás ünnepkor

Szoptatás ünnepkor

A szeretet ünnepét megkoronázza, ha olyan pici van a családban, aki szopik. A karácsonyt minden család próbálja együtt, bensőségesen eltölteni.

Alacsonyabbnak látják a legfiatalabb gyermeküket az anyák

Alacsonyabbnak látják a legfiatalabb gyermeküket az anyák

Valós méretüknél alacsonyabbnak látják legfiatalabb gyermeküket az édesanyák egy új tanulmány szerint.

A Current Biology című folyóiratban közölt tanulmány szerint a "bébi-érzékcsalódás" nincs összefüggésben azzal, hogy egy anyának hány gyermeke van. A vizsgálatba bevont édesanyák átlagosan 7,5 centiméterrel becsülték alá a legfiatalabb utódjuk magasságát, míg a többi gyermekük méretét teljes pontossággal mérték fel.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére