Gyermeknevelés

Hogyan kezdeményezzünk beszélgetést óvodás gyerekünkkel? Természetes, hogy kíváncsiak vagyunk, mi minden történt vele, de kérdéseinkre sokszor nem kapunk kimerítő választ. Adunk néhány tippet a beszélgetésindításhoz.

Ordítozik. Kiakad. Tombol. Fenyegetőzik. Alkudozik. Várat magára. Csak azért is csinálja. Megsértődik. Nem beszél. Elbújik. Ismerős? Akkor van egy jó hírünk: a probléma kezelhető.

Mindenki máshogy nevel, szigorúan, vagy megengedően, lazábban, nagyon-nagyon következetesen, vagy egyszerűen csak érzéssel, illetve sokszor a saját hibáiból okulva.

A szeptemberi óvodakezdés minden napra tartogat valami újdonságot. A gyerekeknek ismét vissza kell zökkenniük az "ovis létbe", reggeli kelés, délutáni alvás, uzsonna, játék és a hazamenetel. Kiscsoportos gyermek esetén az a legfontosabb, hogy beilleszkedjen a csoportba, megszokja és elfogadja az ovis szabályokat. 

Második hete járunk csak iskolába, de már elkezdődött az őrület. Öt gyerekkel – nem nagyzolásból mondom – de bámulatos dolgokat viszek véghez. A nyári szünet sem volt semmi, de az első iskolai hét levezényléséhez latba kellett vetnem a majd’ másfél évtizedes anyaságom alatt, a szervezés, menedzsment, logisztika és kontrolling szakterületeken kifejlesztett összes speciális képességemet, úgy mint (a teljesség igénye nélkül): kreativitás, döntésképesség, határozottság, alkalmazkodóképesség, empátia, következetesség, nyitottság, lelkesedés, lojalitás, türelem.

A kivitelezéshez a B-kategóriás jogosítványom mellé szükségem lett volna még egy-két jedi agytrükkre illetve osztódni tudásra térben és időben, de végül ezek nélkül is megoldottuk.

Összeszámoltam: A három nagy összesen tizenöt tanórán kívüli - fontos hangsúlyoznom: önként és dalolva választott - különórára jár.

Mivel a technológia beszivárgott mindennapi életünkbe, és egyre nagyobb teret hódít, ezért a szülőséget ki kell terjesztenünk a "digitális szülőségre" is. Nem sokban különbözik a kettő, nagyjából ugyanazok a nevelési elvek vonatkoznak rájuk.

A szülő-gyerek konfliktusok nagy részét az okozza, hogy a mi elvárásaink és a gyerek adottságai nincsenek teljesen szinkronban egymással, így aztán irreális teljesítményeket várunk el tőle, és a tanulási nehézségeiben sem tudunk hatékonyan segíteni neki. Ha azonban felismerjük, hogy melyik intelligenciatípus az erőssége, akkor örömtelibbé, sikeresebbé tehetjük iskolai pályafutását.

Amikor pici gyerekek társaságában vagyunk baba klubban, játszótéren vagy baráti körben és a gyerekünk játékát el akarja kérni egy másik kisgyermek, mi a helyes?

Lassan itt van az új tanév, számtalan kisdiák számára most kezdődik az iskola, a még apróbbaknak az óvoda. Az intézményesítéssel és a nők munkába állásával általánossá vált, hogy a gyermekeknek az óvodában, iskolában, a felnőtteknek a munkahelyen van a „helyük”.  A régi családmodell, mely szerint anyuka otthon marad a csemetékkel és neveli, terelgeti,  mitöbb oktatja őket, elavultnak látszik. Vagy mégsem?

Mire számíthatunk akkor, ha sohasem mondunk nemet gyermekeinknek, ha mindent megengedünk és ha folyton körülöttük legyeskedünk reagálva minden apró rezdülésükre?  Amanda Gummer brit pszichológusnő szerint az ilyen szülői hozzáállás melegágyát képezi a viselkedési problémáknak.

Érdekes kettősséget tapasztalhatunk. Alapvetően negatív légkörben élünk: mindenki mindenkit leszólhat, akár meg is alázhat – a tehetségkutató műsorokat nézve például százezrek csámcsoghatnak azon, hogy a zsűri milyen szenvtelenül söpri le a szép reményeket dédelgető versenyzőket a színpadról –, ráadásul manapság csak az számít igazán elismerésre méltónak, ami sikeres, eredményes. Ugyanakkor a csapból is az folyik, hogy ha elegendő önbizalmunk van, bármit elérhetünk.