Ács-Kocsisné Balogh Mónika az "Év női példaképe Somogy vármegyében 2025 pályázat döntőse

KATTINTS IDE A SZAVAZÁSHOZ!

Foglalkozás, szakmai sikerek

16 évesen már tudtam, hogy valamilyen formában gyerekekkel szeretnék foglalkozni, olyan szakmát képzeltem el, amiben segíteni tudok nekik. A napi 4 órás adminisztrátori munkám mellett, a PTE Gyermek és ifjúsági felügyelő szakán végzős hallgató vagyok. Mindemellett a Csodapadlás Alapítványnál önkénteskedem koordinátorként, weblap kezelőként, szerkesztőként, gyermekfelügyelőként. Gyerekeknek tartunk fejlesztő és tanulás könnyítő program foglalkozásokat, táborokat, élményfestést, születésnapi partikat, emellett szülői tanácsadást és pedagógusoknak oktató képzéseket. Leginkább azért tevékenykedem, hogy a gyerekek iskolához fűződő viszonya pozitív irányba változzon, hogy könnyedebben, örömmel és motiváltan tudjanak tanulni, minél könnyebben átlendüljenek az óvoda és az iskola közötti szakadékon.

Sajnos egy súlyos közlekedési baleset miatt protézissel járok, mellyel megtanultam együtt élni és ebből a helyzetből a lehető legtöbb lehetőséget kihozni. Talán ebből is fakad, hogy elkötelezett vagyok a segítségnyújtásra, mert már megéreztem, milyen segítséget kérni, fogadni, adni és kapni, embertársaink felé fordulni, empátiát tanúsítani, megérteni és elfogadni.

Hiszem, hogy sokszor azzal is segítünk másokon, ha csak ott vagyunk és meghallgatjuk őt, hiszen, ha tudja, hogy számíthat ránk, akkor érzi, hogy van kihez fordulni, segítséget kérni. Csak úgy tudok jól segíteni, ha hiteles vagyok, hiszem, hogy kell az embereknek az őszinteség, a bátorítás, a pozitív energia érzése, hiszen ez mind-mind támaszt jelenthet a problémákkal küzdő embereknek.

Család

Férjemmel Árpáddal, 26 éve vagyunk házasok. 3 csodálatos gyermekünk van, akikre nagyon büszke vagyok. A fiunk 25 éves, a nagylányunk 17 éves gimnazista, a kislányunk 11 éves általános iskolába jár. Nagyon jól tanuló, udvarias gyerekek. Jutában élünk. Van 2 kutyánk és egy cicánk. Szeretjük a természetet, az állatokat, ha időnk engedi kirándulunk, felfedezünk új dolgokat, helyeket. Szerencsésnek érzem magam, hogy a férjem, a gyermekeim és a szüleim mindenben mellettem állnak. Hobbim a kreatív elfoglaltságokban rejlik. Szeretek kávé -és gömbfákat, grincsfákat, menyasszonyi és ballagási csoki csokrokat készíteni, de szívesen dolgozok a pirográffal is. Rengeteg kézműves technikát ismerek. Ha kikapcsolódásra, vagy csak egy kis feltöltődésre van szükségem, mindig alkotok.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

A kisfiam 2,5 éves volt én pedig 23, amikor egy súlyos közlekedési balesetben elveszítettem a jobb lábam térd felett.

Tudjátok csak 1 másodperc tört része volt...mikor megpillantottam...egy 15 tonnás Kamaz, és a pergő pillanat. Felvillant előttem kisfiam utolsó pillantása, ahogy megölelt, mintha édesanyám csengő hangját hallottam volna. Belém mart a fájdalom. Emlékszem az éles sikolyra, ami az enyém volt, a forróságra, ami elöntötte a testem, a bácsira, aki hozott egy plédet, a mentős hangjára - ne aludj el, nem szabad! Aztán jött a pittyegő gépek hangja, vizsgálatok, hümmögések, kedves és kevésbé kedves szakemberek, a kijelentés, mikor egyszerű odadobással közölték velem, hogy "Ön már nem terhes" - kisangyalka csak picinyke ideig volt velem.

Majd jött a szeptikus sokk, vele párhuzamosan egy másik kórház, új orvosok, ápolók. Amikor az ágyam mellett túl sokan dugták össze a fejüket és túlságosan gondterheltnek tűntek, végül megszületett az ítélet: a főorvos felém hajolt és csendesen, könnybe lábadt szemekkel közölte, amputáció nélkül néhány % esélyem maradt az életre.

Akkor és ott valami örökre megváltozott bennem. Dönthettem! Úgy döntöttem élni akarok! Nem adhatom fel, a gyerekemnek szüksége van rám és látni akarom felnőni. Végigcsinálom, bármi is vár rám!

101 borzalmas és fájdalmas napot töltöttem a kórházban. A tüdőgyulladást, a vércseréket, az egymást követő műtéteket és a rehabilitációt követően nem mertem tükörbe nézni. Féltem saját magam látványától és álmatlan éjszakákat sírtam végig: „én már örökre ilyen maradok”. „Mi lesz most, hogy fogom felnevelni a fiamat? Miként fogok tudni mozogni, hogyan fogok így főzni, mosni, takarítani? Mi lesz, ha nem tudok a fiam után futni, ha kell? Milyen nő leszek láb nélkül? A férjem tud-e még nőként tekinteni rám?” Napról napra erősödtem, megkaptam az első protézist, újra tanultam járni, lépcsőzni.

Újra tanultam élni, felkelni, lefeküdni, fürödni, egyensúlyozni, átalakított autót vezetni, dolgozni.

Aztán eljött a pillanat, hogy elég erősnek éreztem magam az új életre, a fiam mellé szerettem volna egy kislányt is. 6 évig vártunk, de csak néhány hét volt, amíg a szívem alatt hordhattam őt, aztán elment a legkisebb angyalok közé. 8 hosszú év után végre egy kislányt hordtam a szívem alatt, majd pár év múlva ismét bekopogott a gólya és immáron 3 gyerekes anyaként boldog voltam! 

Ugyanakkor a rendszertelen étkezés és a mozgáshiány miatt kialakult hatalmas túlsúllyal, magas vérnyomással, asztmával, sok csillagos vérképpel, a fizikai állapotom folyamatosan romlott.
A 2021 karácsonyán készült fotóimat meglátva döntöttem el, hogy ELÉG VOLT a 150 kg-ból! Csak bámultam magam elé, potyogtak a könnyeim és az kattogott a fejemben: miért? Hogy juthattam el idáig? A képet nézve rádöbbentem: Ezen sürgősen változtatnom kell! Még nagyon sokáig szeretnék a családommal ÉLNI!

Életmódváltásba kezdtem, mert nem volt vesztenivalóm, és vesztegetni való időm sem! Elhagytam a cukros üdítőket, mentes vízre váltottam és szoktattam magam az iváshoz. A fehér kenyeret, sütiket, tésztaféléket, magas cukor és szénhidrát tartalmú ételeket is elfelejtettem, és egy tudatosabb étrend alapján kezdtem bevásárolni, főzni, étkezni.

2 év alatt 81 kg-ot sikerült leadnom. Én, a régóta "súlyos" pufi nő, akit rengeteg atrocitás ért a súlya miatt.

A kitartáshoz szükséges erő mindannyiunkban ott van, még akkor is, ha ennek nem is vagyunk tudatában. Ahhoz, hogy ez az erő életre kelhessen bennünk, kell valami olyan hatás, amely segít kimozdítani bennünket a komfortzónánkból.

Rengeteg bátorítást, szeretetet kaptam a családomtól és a barátaimtól, amiért végtelenül hálás vagyok!

"A világ apró darabokra töri a szíved, de fel kell kelned, kitartanod és tovább zakatolnod az utadon. Hiszen, ha van cél, van oda vezető út is."

Még soha nem éreztem magam olyan könnyednek és sugárzónak, mint most.

SZAVAZZ AZ ÉV NŐI PÉLDAKÉPÉRE ITT!