Jelenlegi hely

Oxitocin és oxitocin - nem ugyanaz!

A vajúdás során egy olyan hormonegyüttes termelődik a szervezetünkben, ami fontos alapját képezi a szülés folyamatának. Michel Odent professzor szeretet-hormon-koktélként definiálja.

Egyik szereplője az oxitocin, ami a méhösszehúzódásokért felelős - ennek a hormonnak a segítségével érkezik el az az erő, ami megnyitja a méhszájat a baba előtt. Ezen túl jelentős szerepe van az anya-baba kötődésben: magas oxitocin szinttel az anya szerelembe esik a gyerekével és képes bármit megtenni érte a nap 24 órájában. Nem elhanyagolható a stresszoldó, fájdalomcsillapító, szoptatást segítő, védelmező attitűdöt erősítő, érzelmi emlékeket erősítő hatása sem. Ám mindez csakis a szervezetünkben belsőleg termelődő oxitocinra igaz.

A gyógyszeriparilag előállított azonos nevű szer pusztán méhösszehúzódásokat tud kiváltani, érzelmi, fájdalomcsillapítási szinteken nem hat. Ezért érzik az oxitocint infúzióban kapott anyák, hogy elviselhetetlen fájdalmat éltek meg - sokkal többen kérnek ilyenkor fájdalomcsillapító szert, mint azok, akik a saját maguk termelte oxitocinnal szülnek.

Minden beavatkozás növeli a komplikációk kockázatát

A másik fontos hormon-koktél szereplő az endorfin, ami boldogsághormonként ismert, és jelentős a fájdalomcsillapító szerepe a szülésnél. A belsőleg termelt oxitocin szint egy idő után kiváltja az endorfin termelődést. A gyógyszerként előállított oxitocinra ez nem igaz.

Ha a fenti két hormon - az oxitocin és az endorfin - szabadon áramlik a vajúdó anya szervezetében, akkor a szülést követően magas lesz az anya prolaktin szintje, ami a szoptatás segítéséért felelős hormon. Ők hárman a spontán szülés hormonális főszereplői.

Logikusnak látszik, hogy annál jobban és természetesebben halad a szülés, minél inkább termelődik a szeretet-hormon-koktél. Az oxitocin és endorfin termelődése a szülésnél hasonló ahhoz, amikor szeretkezünk, vagy szoptatjuk a gyermekünket. Pontosan azok a külső és belső feltételek kellenek a termelődésükhöz minden esetben: biztonságérzet, nyugalom, kellemes érintések, kiszámítható, stresszmentes történések, intimitás, elvárásmentesség, irányításmentesség. Ezért nem lehet hangosan, hirtelen mozdulatokkal, váratlanul, fájdalmasan megérinteni vagy megvizsgálni egy vajúdó nőt, mert leállítjuk a szülést segítő hormonok termelődését és a stresszhormon, az adrenalin termelődése fog elindulni. Ha feszültség, félelem van, leáll a szülés - éppúgy, mint az állatoknál, akik abbahagyják a vajúdást, ha veszélyt szimatolnak, és csak akkor folytatják, ha biztonságos helyre jutottak.

A szülést gátló érzelmi hatások jöhetnek kívülről vagy belülről is. A szülés egy olyan kitüntetett jelen, ahol a múltban megélt lelki sérülések, traumák, érzelmek eláraszthatják a nőt és átmenetileg leállítva vagy lelassítva a szülést feloldják a sérülés okozta hatásokat, azaz gyógyítják azokat. A szülés gyógyító, spirituális ereje nagyon fontos ajándéka női létünknek. Ha szakemberként tiszteljük a folyamatot és az anya egyéni szülés-megélését, akkor támogatjuk ezt a gyógyító erőt. A vajúdás alatti finom érintések - simogatás, masszázs, az apától kapott csók - mind segítik az oxitocin áramlását, amennyiben jól esnek az anyának. Az anya felvilágosítását és beleegyezését mellőző váratlan történések, beavatkozások az adrenalin termelődését és a folyamat lassulását, leállását hozhatják. Természetesen csak akkor lehet előtérbe helyezni az intimitást, finomságot, egyéni igényeket, ha a baba és az anya is jól vannak. Statisztikailag tudjuk, hogy a szülések több mint 90 %-ában nincs szükség semmiféle beavatkozásra, vagy a szülés folyamatába történő beleszólásra. Miért halljuk mégis majdnem minden nőtől, hogy gyógyszeres formában kapott oxitocint a szülése alatt?

A szülés természete az, hogy a hormon-koktél hatására a vajúdó nő nem hétköznapian kezd viselkedni, érdektelenné válik a társadalmi konvenciók irányába, azaz megszűnik „jó kislánynak” lenni. Ösztönösen mozog, tervezetlenül ad ki hangokat - szolgálja azt az erőt, ami a testét uralja és a gyermekét hozza. Ha támogatjuk ebben, halad a maga belső útján éppúgy, mint a szülése. Saját tempója, ritmusa, jellege lesz éppúgy, mint az egészséges szeretkezéseknek, ahol felrúgjuk a hétköznapi viselkedési normákat, ösztönösen mozgunk és tervezetlen hangokat adunk ki.

A kontrollt vesztett nő hangos és kiszámíthatatlan - egy flottul működő rendszer pedig a hatékonyság és kiszámíthatóság alapján működik jól. Ha a szülő nőket akarjuk uniformizálni, megszabva a szülésre szánható időt, azt, hogy mennyi idő alatt mennyit kell tágulnia a nő méhszájának, hogy hogyan viselkedhet úgy, hogy ne zavarjon másokat, akkor nemhogy nem szolgáljuk a szülés erejét, ami a legkomplikációmentesebben hatna, hanem megakasztjuk és kibillentjük a folyamatot a saját medréből. A tervezhetőség, kiszámíthatóság ára az életteli spontaneitás elvesztése. Ezért nem szabadna rutinszerűen alkalmazni a gyógyszeres oxitocint.

Ha egy anya a vajúdása alatt oxitocin infúziót kap, az agya azt érzékeli, hogy magas a vérében ennek a hormonnak a szintje és leállítja a belső oxitocin termelődését. Ennek következményeként nem vehetjük el hirtelen a gyógyszert, mert nem lesz helyette elég oxitocin és leáll a szülés, vagy szülést követően nagyobb vérzés alakulhat ki. Manapság jellemző, hogy a szülés után napokig kapják a nők az oxitocin injekciót vagy az Ergam cseppet. Így azonban nem jutnak hozzá ahhoz a mennyiségű szeretet-hormon koktélhoz, ami a kötődéshez, szoptatáshoz megjár.

Tény, hogy a gyógyszeres oxitocin áldás, ha baj van - ha életet menthetünk vele, de a rutinszerű alkalmazását rossz protokollnak tartom.

A testünk által termelt hormonok elősegítik a szoptatást is

A bábai modell szerint - és ezt tapasztalom újra és újra - nem gond, ha átmenetileg leáll a szülés (ha a baba és anya jól van), vagy ha a szülés tempója nem egyenletes ritmusban zajlik. Ilyenkor a lehető leginkább háttérbe húzódunk ( a baba rendszeres szívhanghallgatása mellett) és teret adunk annak, amire az anyának szüksége van. Van, hogy a vajúdó nő alszik egy keveset, vagy enni kér, vagy beszélgetni kezd és elsirat valami belső akadályt, vagy csak úgy létezik elvárások nélkül. Van, hogy zavaró jelenlevőket kell elküldeni, vagy valakit odahívni - ahogy az anya számára a legjobb. Aztán egyszer csak elindulnak a hullámok és jönnek és hatnak: megszületik a baba.

Ha a szülést olyan külső, vagy belső tényező lassítja, blokkolja, ami az anya erejének nagyfokú vesztésével jár és nem tudjuk megváltoztatni a helyzetet természetes módszerekkel, akkor nyilván segítséget jelent a külsőleg adott oxitocin. Erre a szülések kb. 5-8 %-ában van szükség.

 

 

 

A cikksorozat előző részeit itt találod:

A nagy kaland kezdete, avagy mesél a bába

Szexszülünk

Mikorra vagy kiírva? Fontosabb, mint gondolnád!

Kell-e nekünk Down-szűrés?

Terheléses vércukor, NST - Tudod, mit jelentenek?

Szülés - Élmény vagy trauma?

Mikor indul be a szülés? Amikor a baba úgy akarja!

Szülés fájdalom és gyógyszerek nélkül - lehetséges?

Segítség, faros a babám!

„Ti még mindig egyben vagytok?!”

Szülünk, születünk...

 

 

Kedves Imamit olvasó anyák, apák, gyermeket váró párok!

Egy cikksorozatot indítok csak itt, amiben végigvesszük a baba foganásától az élete első hónapjaiig zajló változásokat. Olyan szempontokat szeretnék fókuszba helyezni, amiről keveset, vagy nem hallottatok. Ha kérdésetek, ötletetek merül fel, kérjek írjatok az info@bonitunde.hu -ra, hogy a következő írásaimban reagálhassak a bennetek felmerült témákra - így valóban Nektek, Rólatok szólhatnak a cikkeim.

Szeretettel várom a gondolataitokat, kérdéseiteket.

Szerző: Bóni Tünde - független bába

http://bonitunde.hu

Facebook: @szulunkszuletunk

Győri bábák: www.babafogado.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére