Jelenlegi hely

10 jó tanács az év utolsó napjára, avagy szilveszteri hagyományok, babonák

Az újévi szokások nem változtak az idők folyamán még mindig úgy tarják: ”amilyen az újév napja, olyan lesz az egész esztendő is”.

Szilveszterkor és újévkor a szokások és hiedelmek célja, hogy biztosítsa a következő esztendőre az emberek egészségét, szerencséjét, bő termést, az állatállomány szaporaságát, ilyenkor még a kevésbé babonás emberek is kaphatók egy kis varázslatra.


 

10 jó tanács a hagyományokhoz híven:
  

  1. Szilveszter napján nem szabad teregetnünk, így mosnunk sem, mivel teregetés közben kirázzuk a gazdagságot; és ne öntsük ki a szemetet sem, mert kiöntjük vele a szerencsét a házból! 
     
  2. Pontosan a gazdagság miatt nem ehetünk szárnyast, hiszen azok hátrafelé kaparják a pénzt, a sikert, míg a malacok az orrukkal túrják azt nekünk ki. A négylevelű lóherét tartó malac az egyik legfontosabb szerencseszimbólum, így ezen a napon malachús jár mindenkinek, a szárnyasokat pedig felejtsük el.
     
  3. De ne felejtsük el a legfontosabbat: a lencse, a bab vagy bármilyen aprószemes étel fogyasztását, mert az sok pénzt és szerencsét hoz a házhoz.
     
  4. Szilveszter éjszakájára süssünk szerencsepogácsát! Az egyikbe tegyünk egy érmét: a mondás szerint aki megtalálja, annak nagy szerencséje lesz!
     
  5. Készítsünk rétest, a gazdagság hosszúságát a rétes hosszúsága határozza meg, de mindkét vége érjen a tepsi széléig.
     
  6. A hallal is jobb óvatosnak lenni, mivel folyómenti vidékeken szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), másutt viszont baljós állat, hiszen elúszik vele a szerencse.
     
  7. Az óévtől mindig hangosan-zajosan búcsúzzunk el, hogy elijesszük az ártó szellemeket, innen ered a duda fújása. Aki babonás fújja jó hangosan, hiszen régen is kereplővel, dudákkal, kolomppal próbálták elűzni a bántó szellemeket a legények!
     
  8. Az is nagyon fontos, hogy az év utolsó napján csupa jó dolgokkal vegyük körül magunkat – tilos a takarítás anyukák!
     
  9. Az év első napján pedig tartózkodjunk a veszekedésektől, családi viszályoktól, mert az egész évünket veszekedés fogja jellemezni.
     
  10. Újév napján ajándékozzuk meg gyermekeinket, de csak dióval, almával vagy pogácsával.

Óvatosan a fogadalmakkal, csak olyat fogadjunk meg, amit be is tudunk tartani!

 
Nagyon Boldog és Sikerekben Gazdag Új Évet Kíván Kicsiknek és Nagyoknak!
Makai Marianna - Kecskemétimami
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Ugrás az oldal tetejére