Jelenlegi hely

Dr. Gyenes Olga

1989-ben végeztem Pécsett az orvosi egyetemen, így 22 éve vagyok gyermekorvos. 1 évig a Mosdósi Tüdőgyógyászaton dolgoztam, majd 10 évig Kaposváron a gyermekosztályon.

Kislányom születése nagyban megváltoztatta életemet és meggyőzött arról, hogy "két úton halad az emberi élet, egyik a gyakorlat, másik az elmélet".

Lányom jelenleg 12 éves, én pedig 7 éve a Toponári Városrészben házi gyermekorvoskodom. Rendelkezem az alternatív therápiák iránti nyitottsággal és némi homeopathiás ismeretanyaggal is.

Szívesen megosztom mindenkivel azt az orvosi tapasztalatot, amit ennyi idő alatt összeszedegettem.

Kérdezzetek bátran! Szeretettel várom kérdéseiteket!

Hozzászólások

Tisztelt Doktornő!

Most már kb. egy éve jelentkezett a kislányomnál folyamatos hasfájás, melyhez fejfájás is társul. Elmentünk kivizsgálásokra, ahol előszőr néztek laktóz intoleranciát, mivel a nagyobbik lányomnak is az van. az negatív lett. Majd néztek fruktóz intoleranciát, ami pozítiv lett, de alig léptük túl a megengedett határt. Elkezdtük a fruktóz szegény életmód betartását. A kislányomnak csak nem lett jobban a hasa továbbra is fájt a köldöke környékén, visszamenve a kórházhoz jeleztem a kislánynak nem javul a hasfájása vettek vért az eredmények jók lettek a doktornő elmondása szerint. Volt széklet leotás az is negatív lett. Szedtünk antibiotikumokat rá, de semmi nem használt. Nem folyamatosan, de fáj a hasa illetve most már nem is a hasa inkább gyomor tájékon. Novemberben elején voltunk vissza a fruktóz miatt ami most negatív lett. Elmondtam a doktornőnek, hogy úgy vettem észre sok a kislány sava, mondta kerülje a túl zsíros füszeres ételeket, és ha kell adjak neki Quamatel minit. A háziorvos is a Quamatelt ajánlotta, a gyógyszertárban meg nem akarták kiadni a kislányom 5 és fél éves, mert hogy erős neki. Nem is igen merem neki adni. A háziorvos szerint a kislánynak pszichés alapon van gyomorfájása.A múlt nap megint nagyon fájt a gyomra egész nap az oviban is mondták és szinte vizszerű széklete volt egész nap. Másnapra kicsit enyhűlt. De szinte napiszinten mondja hogy fáj a pocija de a gyomrát mutatja. A mai napon volt széklete most este, és megnéztem neki normál állagú volt, de fehér darabok, vagy nem is tudom hogy jellemezzem ( nem giliszta, mert az is volt már) kis részek voltak a székletében és a széklete eleje olyan volt egy darabon mintha hártya és hártya darabok lettek volna rajta. A segítségét szeretném kérni, hogy ez mitől van és mitől lehet a folyamatos has/gyomor fájás amihez mindig társul fejfájás is. Előre is köszönöm a válaszát! Mert már teljesen tanácstalan vagyok.

Tisztelettel: Óváriné Kovács Beáta

Kedves Beáta! Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de megújult az oldal és nekem a régi címre küldte az értesítőt, ha kérdést kaptam. Remélem azóta megoldódott a problémátok. Ha nem, akkor remélem kissé előrébb tudom válaszommal vinni az ügyet. Egyrészt nem kizárt, hogy a dolog több okra vezethető vissza. Lehet, hogy belejátszik a pszichés tényező is, hiszen ez kislányoknál nagyon gyakori. A kisfiúk verekedve és ordítozva kiélhetik az agressziójukat (viszont tilos sírniuk,mert az nem "férfias"), a kislányoknak viszont tilos nyíltan harcolniuk (mert az nem "nőies"), de lenyelhetik és somatizálhatják a feszültségeiket. De lehet, hogy a ti esetetekben többről van szó, hiszen székleteltérések is vannak és gyomortáji panaszok is vannak. Ha a gyomor fáj és savasság van, akkor kéne végezni székletből egy Helicobacter kimutatást. Ez egy gyomorban megtelepedő baktérium, ami nagyon gyakori, gyomorhurutot és savtúltengést okoz és antibiotikummal kipucolható a gyomorból. De az is lehet, hogy ez már megtörtént és erre kaptátok az antibiotikumot. A Quamatel minit jó szívvel beadhattad volna a gyerekednek, ha az orvos javasolta. Nem kellett volna feleslegesen szenvednie. Nem tudom, hogy egy gyógyszertári asszisztens miért bírálja felül egy két szakvizsgával rendelkező és 30-40 éve praktizáló orvos véleményét. Tünetileg mindenesetre kitűnően használt volna és adható a gyermeknek. A széklet fehéres színe epeürülési zavarra utal. Giardiozis, mint diagnózis merül még fel. Ez egy kórokozó, ami néha pontosan ezeket a tüneteket okozhatja és egy 5-10 napos metronidazol kúrával gyógyítható. Ezt akkor is be szoktuk adni, ha csak gyanú van rá, nem bajlódunk a diagnózissal, mert székletből nem tenyészik. Előbb a szervi okokon kell végigmenni, utána jöhet a pszichózás.Egyébként, ha aktuálisan fáj a hasa, akkor nyugodtad adjál neki Espumisant. Tapasztalatom szerint a legtöbb típusú visszatérő hasfájáson segít aktuálisan és érdemes melléülni, simogatni és melegíteni a hasát. Általában a gyerek egyszercsak elkezd arról beszélni, hogy mi nyomja a lelkét esetleg. Ennyi jutott eszembe, reméles tudtam segíteni: Dr Gyenes Olga

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ugrás az oldal tetejére