Jelenlegi hely

Álláskeresés fiatal nőként, avagy hogyan tudod kikerülni a gyerek körüli kérdéseket

Ma Magyarországon folyton azt hallani, hogy fogy a magyar, nem szülnek a nők, inkább tanulnak, önmegvalósítanak, szingliskednek hosszú éveken át. Kitolódik a gyermekvállalás. Részben e miatt is kevesebb gyerek születik. Ez tény, de önmagában puszta frázis. Érdemes mögé nézni ezeknek a szavaknak.

Részben azért, mert súlyos kórképet festenek a valóságról és mégis elfedik azt és továbbra is egy meglehetősen vonalas társadalmi elvárást közvetítenek a nők felé. Amit nagyjából így tudnék összefoglalni: „Édesem, épp annyit tanulj, hogy jó férjet találj, szülj gyerekeket és neveld őket, főzz, moss, vasalj és törődj uraddal."

Másrészről folyton azt halljuk, hogy légy önmagad, valósítsd meg magadat, te megérdemled, nem kell elsietni az elköteleződést. Hát nem csoda, ha ezeket hallva kicsit elbizonytalanodunk…

 

Egy fiatal nő, amikor megpályáz egy állást jó eséllyel szembe fog találkozni azzal - nyíltan vagy burkoltan -, hogy a munkáltató szeretné kideríteni gyermekvállalási terveit. Érthető ez, ha abból a gazdasági szempontból nézem, hogy egy új kolléga kiválasztása, betanítása költséges folyamat és senki nem szeretne úgy járni, hogy utána mégsem tölti be a munkavállaló a munkakörét, hiába fektetett bele. Ugyanakkor erősen diszkriminatív.

Találkoztam olyan a munkaerő kiválasztását végző kolléganővel, akinek beépített rutinja volt, hogy ellenőrizte a jegygyűrű meglétét az ujjakon. És az sem meglepő, hogy tudok nem egy olyan álláskeresőről is, aki levette azt az interjú idejére.

Egy állásinterjún nem kérdezhetik meg sem nyíltan, sem burkoltan, hogy milyen terveid vannak a gyermekvállalást illetően, vagy vannak-e már gyerekeid. És ha már megkérdezték, akkor nem vagy köteles válaszolni. Ugyanakkor joggal merül fel a kérdés, hogy ha mégis belekerülsz egy ilyen helyzetbe, hogyan érdemes belőle kijönni. Nyilván egyéni habitustól és helyzettől is függ az adott szituációban való viselkedés, de érdemes előre végiggondolni és felkészülni a lehetséges válaszokból.

Először is tudnod kell, hogy bármi áron akarod-e az adott állást, ez esetben tudni fogod a megfelelő választ a munkáltató profilja alapján. Értem itt azt, hogy például egy anya, gyerek vagy család érdekvédelemmel foglalkozó alapítványnál nem hinném, hogy érdemes lenne tagadni, ha vannak gyerekeid, ugyanakkor egy folyamatosan repüléssel járó állás megpályázásánál – ami, valljuk be, nem igazán családbarát -, egy erre irányuló kérdésnek az etikátlanságon túl lehet relevanciája.

De mi lehet jó válasz az interjún?

  • Ha úgy érzed, hogy számodra nem befolyásolja negatívan a kérdés megválaszolása az interjú kimenetelét - vagy mindenképpen vállalod a terveidet, helyzetedet -, akkor nem érdemes konfrontálódni és kikerülni a válaszadást.
  • Amennyiben viszont úgy látod, hogy gyermekvállalási terveid és gyerekeid száma nem tartozik a megpályázott munkakörhöz, akkor udvariasan, de határozottan utasítsd vissza a kérdés megválaszolását. Valami ilyesmivel: „Az igazat megvallva még nem is gondolkodtam ezen. Jelenleg, így hogy álláskeresésben vagyok, a magánéletem másodlagos dolog a karrierterveimhez képest. Most arra koncentrálok, hogy megtaláljam azt a munkáltatót, ami ebbe a képbe beleillik.” Ezzel át is terelted a témát, arra hogy milyen a számodra ideális munkahely.
  • Esetleg ügyesen és asszertívan kérdezz vissza, hogy ez mennyiben érinti, érintheti az alkalmasságodat a munkakör betöltésére. Garantált, hogy nem mennek bele a magyarázatba, hanem témát váltanak. Ha mégsem, akkor nem is olyan vonzó ez a lehetőség neked. Hiszen ott, ahol a diszkrimináció már a küszöbön ennyire jelen van, úgysem fogsz tudni kisgyerekes anyaként dolgozni.

Ha úgy érzed, hogy diszkrimináció ért a kiválasztási folyamat során, akkor

állásfoglalásért

az adatvédelmi ombusmanhoz tudsz fordulni. (Hogy a lelked megnyugtasd és hogy mások ne járjanak ugyanígy annál a munkáltatónál...)

Végső soron pedig, ha a munkáltató jogszabálysértő eljárása miatt bizonyítottan jogsérelem ér - vagyis, ha kizárólag a diszkriminatív kérdések miatt nem kapod meg az állást -, bírósághoz fordulhatsz. Azt viszont tudnod kell, hogy annak bizonyítása, hogy a munkáltató nem a szakmai megfelelőség alapján döntött, hanem diszkriminatív módon járt el, téged terhel. A tapasztalat ebben az esetben azt mutatja, hogy ez nem könnyű feladat.

Szerző: Blaskó Anna – HR szakértő, szociológus-közgazdász, szakértőnk, akitől itt tudsz kérdezni: https://budapest.imami.hu/szakertok/blasko-anna
Fotó: Pixabay

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Új Rumini kötetek- nem csak rajongóknak!

Új Rumini kötetek- nem csak rajongóknak!

Nem kérdés, hogy a nagyovis és kisiskolás korosztály körében az egyik legnépszerűbb sorozatunk a Rumini. Van, aki már önállóan olvassa, van, aki esti meseként hallgatja a tengerész egér izgalmas kalandjait, van, aki így is, úgy is. A klasszikus sorozat tíz részt számlál, a Most én olvasok!- sorozatnak pedig már öt kötete van. Ebben a szemlében mindegyik könyvről ejtünk pár szót.
Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Ugrás az oldal tetejére