Jelenlegi hely

Siófok és környéke

Oldalak

Szívvel - lélekkel: edző

Szívvel - lélekkel: edző

Minden munkaterületen és tevékenységben azt vallom, hogy a lelkesedés, a kitartás, és az adott személyben levő „tűz”, szenvedély az, ami működteti, és jól működteti a folyamatokat. Vannak szakmák, ahol elsődleges munkaeszköz a személyiség. S ott kezdődik a történet, amikor a másik személlyel interakcióba kerülve egy hullámhosszra tudnak kerülni az adott szakemberrel. A kölcsönös szimpátiával tud kialakulni két ember között a kapcsolat, ahol természetesen, szükséges a kiváló szaktudás is, de mellette nagyon fontos szerepe van egy másik faktornak: a személyiségnek.

Szülés utáni előtejben az erő

Szülés utáni előtejben az erő!

A colostrum az embereknél a szülést követő néhány napban termelődő előtej. Ezen néhány napot követően képződik a már teljesen folyékony állagú és fehér színű anyatej.

Takarítsunk okosan! Tedd próbára a Koboldot!

Takarítsunk okosan! Tedd próbára a Koboldot!

Sokan érezzük úgy egy kimerítő nap végén, hogy eltelt a nap, és mégse fért bele a feladatok nagy része. Egész nap megy a hajtás, mindent megteszünk, még sincs időnk semmire. Hiába próbálunk szelektálni, a fontos és sürgős feladatokat előre venni, mindig maradnak elvégzendő teendők, melyekhez biztos semmi kedvünk. Nem vagyunk egyformák, így elképzelhető, hogy ez esetben mindenki másra gondol, de az szinte biztos, hogy a takarítás ezen lista legelején szerepel. 

Töltsük meg együtt az iskolatáskákat Kaposváron is! - Te is segíthetsz!

Töltsük meg együtt az iskolatáskákat Kaposváron is! - Te is segíthetsz!

Sok kisdiák számára az iskolakezdés nem az izgatott készülődésről szól, hanem a hiányról – az üres táskákról, tolltartókról, és a szükséges eszközök nélkül kezdett tanévről. Számos család számára komoly anyagi megterhelést jelent a tanévkezdés, különösen, ha több gyermekük van, vagy egyedül nevelik őket. Gyakran választaniuk kell a mindennapi megélhetés és az iskolai eszközök beszerzése között.

Újra Mozimaraton a KULTIK Kaposvár moziban!

Újra Mozimaraton a KULTIK Kaposvár moziban!

Mozimaratonnal, kedvezményes, 1.000 Ft-os jegyekkel várjuk a nézőinket szeptember 16. és 22. között!

Varázslatok éjszakája a KisErdőben!

Varázslatok éjszakája a KisErdőben!

Időpont: 2026. június 23. kedd 18:00-21:30

Helyszín: Bárdudvarnok, Petörke völgy

Virágot otthonról, kényelmesen, online

Virágot otthonról, kényelmesen, online

Bemutatkozik az EdO Virág - online virágbolt.

Visszahoznák a régi nagy börzék hangulatát!

Visszahoznák a régi nagy börzék hangulatát!

Neked is hiányoznak a régi "nagy" belvárosi börzék? Szeptember 7-én, szombaton újra bababörze lesz a belvárosban! A szervezők Nagy Dorottya és Fanyar Szilvia nagy fába vágták a fejszéjüket, hiszen azt tűzték ki célul, hogy visszahozzák a régi nagy börzék hangulatát. Mindezt apró lépésekkel teszik, először kisebb helyszínnel kezdik, majd remélhetőleg, a nagy érdeklődésre való tekintettel nagyobb helyszínen folytatják.

Vízicsibék napja - vízi kalandok 4-8 éves korig

Vízicsibék napja - vízi kalandok 4-8 éves korig

Időpont: 2026. július 7. kedd 10:00-17:00

Helyszín: Bárdudvarnok, Petörke völgy

Zamárdi Nagystrand

Zamárdi Nagystrand

Zamárdi a Balaton déli partjának egyik legkönnyebben megközelíthető üdülőhelye, a 10 km-es partszakaszán több ingyenesen használható, kisebb-nagyobb strand található vizesblokkokkal, öltözőkabinokkal, vendéglátóhelyekkel, játszóterekkel, kölcsönzőkkel.

A strand használata ingyenes.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére