Jelenlegi hely

A pénzügyi tudatosságot fejleszti a Pénz7 programsorozat

A pénzügyi tudatosság fejlesztése áll a Pénz7 elnevezésű programsorozat középpontjában - mondta a Magyar Bankszövetség (MBSZ) elnökségi tagja sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten.

Hegedűs Éva hangsúlyozta, immár második alkalommal mutatkozik meg az a példaértékű összefogás, amely a pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében bontakozott ki a bankszövetség vezetésével a bankszektor, az oktatási intézmények és a civilek között. Az eseménysorozat szervezői úgy vélték: a pénzügyi tudatosságra, a pénzügyi alapismeretek elsajátítására már az általános iskolában lehetőséget kell teremteni, a középiskolában pedig továbbfejleszteni. Az ismeretterjesztést szolgálja a mostani rendezvénysorozat is, amely számos európai országban megrendezett hasonló eseményhez kapcsolódik ezen a héten. A Pénz7 a megtakarítások és a pénzügyi tervezés fontosságára kívánja felhívni a kisebb és nagyobb diákok - és rajtuk keresztül a családok - figyelmét. 

Hegedűs Éva hangsúlyozta, a magyar Pénz7 európai összehasonlításban is rendkívül sok diákot ér el, hiszen az idei tematikus héthez 788 általános és középiskola, 1435 pedagógus csatlakozott. A múlt évben az iskolák száma mintegy 600, a tanároké pedig mintegy ezer volt. A programban résztvevő diákok száma 2015-ben mintegy 90 ezret ért el, az idén várhatóan meghaladja a 100 ezret. Tavaly 200 önkéntes segítő támogatta a programok lebonyolítását, míg az idén 250-en. 

Szuromi-Kovács Ágnes, a Pénziránytű Alapítvány ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy az alapítvány kiemelt feladatként kezeli a pénzügyi tudatformálást különösen annak fényében, hogy a Magyarországon élők csupán 40 százaléka takarékoskodik rendszeresen. 

Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára az MTI kérdésére elmondta: a Magyar Bankszövetség a programsorozat finanszírozására 6 millió forintot különített el.

 

Forrás: MTI

Képek illusztrációk.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére