Jelenlegi hely

OH: nincs változás a tanulói kompetenciák fejlődésében

Nincs változás a diákok kompetencia eredményeiben: a tanulók képességei matematikából a 6-ról a 8 évfolyamra jelentős mértékben fejlődnek, míg a 8-ról a 10. osztályra kevésbé - egyebek között ez derül ki a tavalyi országos kompetenciamérés eredményeiből, amelyek pénteken jelentek meg.

Az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tanulók szövegértési képességei a 6-tól a 10-ig évfolyamig már egyenletesebben fejlődnek.

A hivatal grafikonjából az is kiderül, hogy a matematika eredményekben 2008 óta nincs jelentősebb változás az országos átlageredményekben, csak kisebb ingadozás figyelhető meg, és hasonló a helyzet a szövegértés területén.

A mérésen tavaly 4348 iskolából 244 577 tanuló vett részt 6., 8. és 10. évfolyamokon.

A szövegértési teszt azt vizsgálja, hogy a tanulók mennyire képesek az adott szöveget megérteni, a mindennapi élet során használni és alkalmazni. A matematikateszt során azt nézik, hogyan képesek a mindennapokban használni az iskolában tanult matematikai ismereteket.

Az adatsorok az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) péntektől érhetőek el, azokból a tájékoztatás szerint minden érdeklődő sokoldalú képet kaphat az egyes iskolák jellemzőiről. Megismerheti az adott iskola, és annak osztályai teljesítményadatait, az iskolai munka fejlesztő hatását. Megtudható, hogy az iskolába járó diákok szociokulturális hátterük szempontjából milyenek, és látható azt is, hogy az ebből adódó hátrányokat az iskola mennyiben tudja kompenzálni. Mindezt az ország többi - hasonló, vagy éppen különböző - iskolájával való összehasonlításban.

A tanulói jelentésből a szülő megtudhatja, hogy gyermeke pontosan milyen feladatokat kapott, és azokat milyen eredményesen oldotta meg, mindezt ahhoz is viszonyítva, hogy a többi gyerek az adott feladatot milyen sikerrel teljesítette.

Ugyanitt láthatja, hogy gyermeke teljesítménye az ország összes tanulója, az iskola tanulói, illetve az osztály tanulói teljesítményéhez viszonyítva milyen, illetve, hogy a két évvel ezelőtti méréshez képest a teljesítmény hogyan változott.

A 2000/2001-es tanévben ősszel indult a felmérés az 5. és 9. évfolyamon, a 2002/2003-as tanévben a mérés átkerült a 6. és 10. évfolyam végére. A 6. és 10. évfolyamhoz csatlakozott 2004-ben a 8. évfolyam is, így alakult ki a mai mérési rend. Az évfolyamváltáshoz a tartalom változása is igazodott, de a felmérés mérési területei nem változtak.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére