Jelenlegi hely

Nemzeti ízek a karácsonyfán - Erős Pistás szaloncukor az új kuriózum

A Kecskeméti Univer dobta fel a terméket, pedig már tavaly is volt a piacon, de valahogy akkor még nem lett sláger, most viszont olyan szintű érdeklődés van rá – persze nem véletlen, hiszen még maga a miniszterelnök is posztolt róla a napokban – hogy majdhogynem tolonganak érte az emberek.

Csak hogy a termék erősen limitált kiadású, és nem lehet csak úgy beszerezni, bemenni egy nagy hipermarketbe és betenni a kosárba, mindössze pár boltban lehet kapni Kecskeméten, és két üzletben Budapesten. Így hát nem véletlen, hogy ide utaznak szaloncukorért Zalaegerszegről, Miskolcról vagy épp Nyíregyházáról.

Idei nagy sláger minden bizonnyal az Erős Pistás szaloncukor. Bizony jól olvasod, rumos kakaós ízesítésű szaloncukor enyhén csípős utóízzel. Ne gondoljatok valami brutál marós ízre, első kóstolásra egy sima szaloncukor, de pár másodperc után egy enyhén csípős utóízt lehet érezni.

Az Univernek elsődleges célja az üzleti partnereik karácsonyi megajándékozása volt, de gondoltak az Erős Pista rajongóira is, ezért dobták a terméket limitált kiadásban a piacra. Csak arra nem gondoltak, hogy ennek ilyen nagy sikere lesz, hiszen valljuk be, nehéz egy férfinek, egy kollégának, vagy akár egy zenetanárnak kis összegből valami különlegeset adni, ez pedig valóban egy kuriózum ajándék lehet és az ára mindössze 1400 Ft.

Erős Pistás szaloncukor rendkívül limitált mennyiségben az alábbi üzleteinkben érhető el. Azért mindenképp érdemes érdeklődni telefonon, bár a boltosoknak már lehet diszpécseri irodát kell nyitniuk.

Szóval javaslom, hogy amennyiben vásárolni szeretnél ebből a kuriózumból, azt lehetőleg minél hamarabb tedd meg, mert vészesen fogynak a készletek.

Itt a lista hol tudjátok beszerezni - ha még lehet kapni...

UNIVER 3.VÁROSKÖZPONTI ABC
6000 Kecskemét, Dobó I. krt. 1.
+36303353056

UNIVER 4.ABC HETÉNYEGYHÁZA
6044 Kecskemét-Hetényegyháza, Kossuth L. u. 83.
+36303354924

UNIVER 16.PIACI ABC
6000 Kecskemét, Horváth Cirill tér 1.
+36303353370

UNIVER 17.HUNYADIVÁROSI ABC
6000 Kecskemét, Czollner köz 46.
+36303354521

UNIVER 25.SZÉCHENYIVÁROSI ABC
6000 Kecskemét, Aradi vértanúk tere 7.
+36303354012

UNIVER 35.DOMB ÁRUHÁZ
6000 Kecskemét, Nyíri út 44.
+36303353849

UNIVER 61.ABC BP
1204 Budapest, Orsolya utca 17.
+36305660681

UNIVER 62.ABC BP
1096 Budapest, Haller utca 84-86.
+36305660682

Makai Marianna - Kecskemétimami

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére