Jelenlegi hely

Négy éve nő a házasságkötések száma Magyarországon

Az elmúlt négy évben folyamatosan nőtt a házasságkötések száma Magyarországon, így megállni látszik a 2000-es években jellemző kedvezőtlen irányzat - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményéből.

A házasság hete kapcsán kiadott elemzés szerint a házasságkötések száma a kilencvenes években évről évre csökkent, majd 2000-ben megugrott, akkor több mint 48 ezer házasságot kötöttek. Ezután tovább folytatódott a kedvezőtlen irányzat, amely 2010-ben érte el mélypontját, amikor mindössze 35 520 házasságkötés történt. Ezután lassú emelkedés kezdődött, tavaly pedig már megközelítette a házasságkötések száma a 2000. évi csúcsot: 2015 januárja és novembere között 43 190 házasságot kötöttek. Ez közel 17 százalékos emelkedést jelent 2014 azonos időszakához képest - emelték ki.

A legtöbb esküvőt tavaly Budapesten tartották, a legkevesebbet pedig Zala megyében, a fővárosi házasságkötések száma ezer lakosra vetített aránya meghaladta a 2011-es uniós átlagot - írták.

Az elmúlt 15 évben az első házasságukat kötők átlagéletkora öt évvel emelkedett: míg 2000-ben a férfiak 27,2, a nők 24,7 éves korukban házasodtak először, 2014-re a férfiak átlagéletkora 32,5 évre, a nőké 29,7 évre nőtt - közölték. A KSH adatai szerint az először házasulók aránya az összes megkötött házassághoz viszonyítva másfél évtizede 66-71 százalék között mozog, a válások száma pedig 2008 óta folyamatosan csökken.

A KSH Népességtudományi Intézetének munkatársai megállapították, hogy az első tartós párkapcsolatoknak csupán egytizede jön létre házastársiként, míg kilenctizedük a kilencvenes évek óta egyre elterjedtebb élettársi kapcsolatként, amelyek közül később minden második házassággal végződik. Változott az élettársi kapcsolatban élők köre, míg évtizedekkel ezelőtt inkább a válást vagy a megözvegyülést követően választották ezt az együttélési formát, addig manapság a házasságot megelőző vagy azt helyettesítő megoldásként tekintenek rá.


Megállapították azt is, hogy a 18-49 éves korosztály 13 százalékának van partnere, akivel nem él együtt. A tudatosan egyedüllétet választók csoportja a 30-49 évesek között csak három százalék, ugyanakkor ennek a korcsoportnak a 22 százaléka nem rendelkezik tartós párkapcsolattal, élettárssal vagy házastárssal, kétharmaduk viszont korábban már élt házasságban vagy élettársi kötelékben. Közülük minden másodiknak gyermeke is született: az e körbe tartozó férfiak 9, a nők 61 százaléka egyedülálló szülő. 

A házasság hete mozgalom két évtizede indult az Egyesült Királyságban, és ma már 28 országában tartják meg a programsorozatot. Magyarországon 2008 óta ünneplik a házasság hetét.

 

Forrás: MTI

 

Kíváncsi vagy mit gondolnak a gyerekek a házasságról, szerelemről, együttélésről, családról?

Olvasd el összeállításunkat: Szíves kérdések szívből jövő őszinteséggel

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Itt a meleg - hol a hideg?

Itt a meleg - hol a hideg?

A kánikula felszólítás és figyelmeztető lövés leadása nélkül törte ránk az ajtót. A hideg pedig, amit egész télen úgy utáltunk, hirtelen a vágy kicsit sem titokzatos tárgyává vált. Központi kérdés lett, hogyan tudnánk hűteni magunkat és minden mást, ami hűtésért kiált?
Ugrás az oldal tetejére