Jelenlegi hely

Megnyílt a kukorica-útvesztő Kiszombor mellett

Július 13. és augusztus 20. között várják a barangolókat, játszani vágyókat az 4,5 hektáros kukoricatáblában. A Makó közelében található labirintus hétvégenként éjfélig van nyitva.

Egy négy és fél hektáros kukoricatáblában csaknem öt kilométeres labirintust készítettek a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszombor határában. Az útvesztő bejáratától egy óra eljutnia a kijáratig, ha a vállalkozó szellemű látogató nem téved el.

Az idei útvesztő ábráján feltűnnek Kiszombor idén százéves harangjai, a községet Makóval összekötő kerékpárút mellett álló tölgyfára emlékezve egy levél és egy makk motívuma, a Vályogos-tó hullámai és egy hal, valamint egy bagoly alakja, melyekből telente sok időzik a főtér fáin.


Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Már 15 éve várják a kalandvágyó útvesztősöket a kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör tagjai. A labirintusban a helyes útvonal 2 és fél kilométeres. Aki ezt megtalálja, kényelmes sétával alig egy óra alatt bejárhatja. A sorok helyét kézi erővel vágták ki, 300 munkaórával alakították ki az útvonalat a kukoricaföldön. 

Kapa és mérőszalag segítségével vágták be tíz centis pontossággal a másfél méter széles utcákat a növények nyolcleveles korában a kukorica közé. A növények magassága eléri, sőt néhol meghaladja a 2,5 métert, így a látogató csak a kék eget és a kukoricasor által alkotott zöld falat látja.

A vendégek a labirintuson átvezető út felfedezése mellett minden szombaton kincskeresés részesei is lehetnek, a következő hetekben pedig a tervek szerint csillagászati és régészeti előadásokat is szervez az útvesztőnél az egyesület.

A labirintus a kukorica betakarításáig, a tervek szerint augusztus 20-ig látogatható.

"Az első útvesztőt 2004-ben, Ferencszállás határában alakították ki, akkor még kukutyini kukorica-útvesztőnek hívták. Később azonban jobban megközelíthető helyre, Kiszombor mellé költözött a rendezvény, azóta is ott található minden évben. Az egyesület mindig igyekszik más-más ötlettel előrukkolni a labirintus mintáját illetően. Volt már az útvesztő boszorkány, bölény, csodaszarvas és turulmadár alakú is. Ez persze csak a légi fotókon vehető ki." – olvasható a delmagyar.hu oldalon. 

Nyitvatartás

2024. július 13. - augusztus 20.

hétfő-csütörtök: 16:00-20.00
péntek: 16:00-24:00
szombat: 16:00-24:00
vasárnap: 16:00-20:00

Belépés adománybelépővel, amivel az egyesület következő évi közösségi, kulturális, hagyományápoló programjainak megvalósítását és a kör tevékenységét támogatja.

Adománybelépő
felnőttek: 1000 Ft
14 év alatt: 500 Ft

Helyszín: Kiszombor külterület, Óbébai út – Kübekháza felé vezető út, a község központjától 2,5 km-re

Forrás: MTI, utveszto.com

További információ

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Anya új fejezete, avagy augusztusi búcsú és újrakezdés: anya létem 2.0

Anya új fejezete, avagy augusztusi búcsú és újrakezdés: anya létem 2.0

Ez a nyár is szinte egy szempillantás alatt suhant el. Alig ért véget a tanév, máris azon kaptam magam, hogy augusztust írunk, és a boltok polcain megjelentek a tanszerek. Én őszintén szólva lehet kezdek megint beleesni az "august blues"-ba, azaz a nyár végi melankóliába vagy ahogy még sokan ismerik a posztvakációs depresszióba. (Ha te is érzed itt olvashatsz bővebben róla)
Iskolakezdési szokások a világban

Iskolakezdési szokások a világban

Esenyő, hátitáska, köpeny színes szalaggal, gyertya... Az új tanév kezdetét sokféle módon ünneplik a világ különböző tájain. Bemutatjuk, milyen ajándékot kapnak a gyerekek az iskolakezdéskor.
Tanévkezdési stresszkezelés: Avagy hogyan maradjunk nyugodtak?

Tanévkezdési stresszkezelés: Avagy hogyan maradjunk nyugodtak?

Tanévkezdés? Sima-liba! Hiszen csak annyi a dolgunk, hogy egyszerre irányítsunk egy mini logisztikai bázist (az otthonunk), kezeljünk egy csapat kis energiabombát (a gyerekek), és mindezt úgy, hogy a reggeli kávénk még meleg maradjon... Nyugalom, minden megoldható! Íme néhány tipp, hogy stresszmentesen vágjunk neki az új tanévnek:
Egy könyv a kislányoknak a felnőtté válásról - Elolvastuk a Menstrupédia című könyvet

Egy könyv lányoknak a felnőtté válásról - Elolvastuk a Menstrupédia című könyvet

Attól függetlenül, hogy ismert, vagy jártas vagyok a témában, szeretek tájékozódni, hogy mik azok az új „irányelvek”, amik mentén megszólíthatóak a mostani gyerekek. Pont ilyen téma a menstruáció kérdése is. Kamaszlány anyukájaként pedig elkerülhetetlen volt, hogy ez előbb utóbb nálunk is napirendre kerüljön.
Ugrás az oldal tetejére