Jelenlegi hely

Játszószőnyeg: akár fulladást is okozhat!

Kisbabák számára készült játszószőnyegeket tesztelt az NFH.

A fogyasztóvédelmi hatóság idén is éves témavizsgálat keretében ellenőrzi a hagyományos és az online kereskedelmi forgalomban megtalálható játékok biztonságosságát és megfelelőségét. Ennek keretében időről időre egy-egy kiemelt termékcsoport vizsgálatára kerül sor.

A hatóság munkatársai összesen 12 fajta játszószőnyeg esetében végezték el a laboratóriumi vizsgálatokat a vonatkozó szabványok figyelembevételével, melynek során 7 féle termék (59%) bizonyult nem megfelelőnek.

A kifogásolt termékeknél a szabványban előírt húzóvizsgálat során a meghatározott erő hatására darabkák váltak le a játszószőnyeg valamely részéből. A húzóvizsgálat célja annak megállapítása, hogy a kisgyermek a játszószőnyegből – azt harapdálva, rágva, illetve a kezével húzva – le tud-e választani kis részeket. Ezek a gyermek szájüregébe kerülve, majd azt belélegezve elzárhatja a belső légutakat, ami fulladáshoz vezethet, vagy az oxigénhiány a gyermek maradandó agykárosodását okozhatja.

Egy fajta játszószőnyeg esetében az is megállapításra került, hogy a termék nem felel meg az akusztikai követelményeknek, mivel a zenélő részek által kibocsátott hang hangnyomásszintje a megengedettnél nagyobb.

A kockázatértékelések alapján megállapítható, hogy valamennyi, a laboratóriumi vizsgálaton nem megfelelőnek értékelt termék fulladásveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a gyermekekre nézve. Az akusztikai követelmények szempontjából is kifogásolt játszószőnyeg emellett a halláskárosodás közepes kockázatát is hordozza.

A hatóság megteszi a szükséges lépéseket a nem biztonságos termékek forgalomból való kivonása és visszahívása érdekében.

Az évek óta rendszeresen tapasztalt hiányosságok miatt a gyermekjátékok továbbra is kiemelt szerepet kapnak a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálati programjában.

A vizsgált termékek listája itt olvasható:

A vizsgálatról készült videó pedig itt található: https://youtu.be/zz9DlZ_9zUk

 

Forrás: nfh.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére