Jelenlegi hely

Eduline.hu: ismét a Fazekas gimnáziumi toplista élén

Újra a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium áll az idei gimnáziumi rangsor élén, amelyet a szintén fővárosi Eötvös József Gimnázium követ - a HVG-lista első 10 helyezettjét az eduline.hu tette közzé kedden.

Az összesített rangsor első helyén ismét a Fazekas-gimnázium áll, amely három - a szövegértést és a matematikai képességeket vizsgáló kompetenciamérés, valamint a matematika érettségi eredménye alapján összeállított - alrangsorban is az első helyet szerezte meg.

Az összesített lista második helyezettje a budapesti Eötvös-gimnázium, míg a harmadik helyen hármas holtverseny alakult ki a budapesti Veres Péter Gimnázium, a Szent István Gimnázium és az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziuma között.

Őket követi az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium (Budapest), ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium (Budapest), a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola (Budapest), a Lovassy László Gimnázium (Veszprém) valamint a Budapest XXII. kerületi Kempelen Farkas Gimnázium.

A rangsoroláshoz a diákok 2013-as tanulmányi és felvételi eredményeit, a különböző versenyeken elért helyezéseket és egyéb adatokat használtak. Az összesített rangsort például hét - az országos kompetenciamérésen matematikából és szövegértésből elért eredmények, a 2013-as májusi-júniusi érettségi időszakban a négy kötelező tárgyból elért vizsgaeredmények, valamint az egyetemisták és főiskolások által leginkább kedvelt karokra bejutott diákok száma alapján készített - részrangsor felhasználásával állították össze.

 

Forrás: MTI

Fotó: Wikipédia

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére