Jelenlegi hely

A biztonságos fürdőzés feltételei természetes vizeknél

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívást tett közzé, melyet itt is olvashattok. Egy-két olyan információt is tartalmaz, amiről talán nem is hallottatok, pedig rendkívül balesetveszélyes és nem utolsó szempont, hogy szabályt szeghetünk, ha figyelmen kívül hagyjuk.

A nyár nagy része már eltelt ugyan, de még mindig maradt egy idő a végéig. Megint nagy a hőség, újabb hőségriasztásokra kerülhet sor, sőt talán a legmelegebb hónap vár ránk. Sokan még ilyenkor mennek nyaralni és/vagy szívesen keresnek fel fürdőket, vagy mennek szabadvizek (mint pl tavak, folyók) partjaira hűsölni. A legkedveltebbek talán a természetes vizek, de ahogy minden fürdőhelyen, itt még inkább igaz, hogy oda kell figyelni, hogy hol és hogyan megyünk a vízbe. 

Részlet a felhívásból:
"A vizek veszélyeinél figyelemmel kell lenni azok természetére, jellegzetességeire. Azokon a helyeken, ahol táblával tiltják, tilos fürdőzni! A tragédiák megelőzése érdekében nagyon fontos néhány alapvető szabály betartása.

Szabadvizeken tilos fürdeni:

  • éjszaka
  • hajóútban és úszóművek 100 méteres körzetében,
  • vízlépcsők 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, komp 100 méteres körzetében,
  • kikötők, vízi-sportpályák, hajókiemelő berendezések 100 méteres körzetében,
  • városok belterületén (kivétel a kijelölt szabad fürdőhelyeken)

Tanácsaink:

  • Kérjük, hogy a szabadvizek mentén a kijelölt fürdőhelyeken fürdőzzenek!
  • Közvetlenül étkezés után, teli gyomorral ne fürdőzzenek!
  • Napozás után, felhevült testtel ne ugorjanak vízbe, fokozatosan hűtsék le magukat!
  • Figyeljenek oda a víz alatti akadályokra!
  • Figyeljék a fürdőhely területét jelző bójákat, azon belül biztonságos a fürdőzés!
  • Alkohol fogyasztását követően tartózkodjanak a fürdőzéstől!
  • Úszni nem tudó személyek mély vízbe különféle felfújható eszközökkel, mint pl.: gumimatrac, úszógumi, karúszó, ne menjenek, mivel azok nem nyújtanak megfelelő biztonságot! Használjanak mentőmellényt vagy mentőgallért!
  • Ne ússzanak egyedül!
  • Ismeretlen helyen ne ugorjanak vízbe, és ne ússzanak, ne bukjanak a víz alá ugrálásra kijelölt területen!
  • !Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt kíséretében fürödhet szabadvizekben!
  • Kérjük, figyeljék a telepített viharjelző állomások jelzéseit!"

Forrás: police.hu

További jó tanácsok a biztonságos fürdőzéshez a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság felhívásában
találhatók: http://police.hu/hirek-es-informaciok/baleset-megelozes/aktualis/tanacsok-a-biztonsagos-furdozeshez

Érdemes megfogadni a tanácsokat és körültekintőnek lenni, hogy megőrizzük a saját és gyermekeink testi épségét a nyaralás, kikapcsolódás alatt is. 

Z.K.Emese - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére