Jelenlegi hely

Ablak a múltra, ajtó a jövőre – Ingyenes épületlátogató hétvége

A Kulturális Örökség Napjain, szeptember 20-21-én olyan épületekbe is bejuthatunk, ahová márskor nem lenne lehetőségünk. Titkos kertek, különleges épületek nyitják ki kapuikat, az épületbejárások mellett városi séták, filmvetítés és workshop is lesz. 

A Kulturális Örökség Napjai önkéntes alapon szerveződő, tízezreket megmozgató, jó hangulatú programjai minden évben azt mutatják, hogy műemlékeink nem halott, muzeális jellegű épületek, hanem az életünk szerves részei, színhelyei, emlékeink őrzői, identitásunk alkotóelemei.

Hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén várják az építészet, a műemlékek, és a helytörténet iránt érdeklődő közönséget. Mára e rendezvényt közel 50 országban rendezik meg. Ezen a hétvégén a látogatók ingyenesen, és általában szakvezetéssel léphetnek be olyan műemlék épületekbe, vagy az épületek olyan részeibe is, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt.

Idén az 1975-ös „Európai Építészeti Örökség Éve” 50. évfordulóját ünnepeljük.

Az idei téma: Ablak a múltra, ajtó a jövőre

A 2025. év Európa-szerte az európai kulturális identitást formáló gazdag és sokszínű építészeti környezetet állítja a középpontba, az építészet művészi és technikai vívmányait hangsúlyozva, bemutatva a nyüzsgő városok nagy műemlékeitől a vidéki területek népi épületeiig minden értéket; kihangsúlyozva, hogy az építészet túlmutat a puszta funkcionalitáson, hiszen az a helyi és nemzeti történelmek, a kulturális identitás és a kollektív emlékezet erőteljes szimbólumaként szolgál.

Ízelítő a 36 budapesti helyszínből:

  • Országház és Kossuth Lajos tér
  • Sándor-palota
  • Walter Rózsi-villa 
  • Törley-mauzóleum
  • ELTE Füvészkert
  • Tündérpalota - Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma
  • Fővárosi Törvényszék
  • Petőfi Irodalmi Múzeum
  • Rendőrmúzeum
  • Japánkert, Zugló

További infó és részletes program

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére