Jelenlegi hely

40 éves Vuk, a kedvenc rókánk

Vuk, a róka története először több mint 80 éve jelent meg egy gyűjteményes kötetben, töretlen népszerűségét viszont Dargay Attila 1981-es rajzfilmjének köszönheti a mesefigura.

Bár Fekete István több műve évtizedek óta a magyar irodalomtanítás alapkövét képezi (Vuk, Tüskevár, Bogáncs, Téli berek), Vuk történetének robbanásszerű népszerűségéhez sokban hozzájárult, hogy az alapvetően állat- és fejlődésregény rajzfilmes adaptációban mesévé vált, így már nemcsak felnőttek és a kamaszok, de az óvodások számára is befogadható lett.

Dargay Attila egy interjúban utalt rá, hogy Vuk történetének feldolgozása volt a legkedvesebb rajzfilmes munkája.

"Elolvastam a könyvet, és elbűvölt. Szinte láttam a figurákat, csak le kellett rajzolni őket" – mondta az alkotó.

Vuk megformálásánál nem volt egyszerű dolga, hiszen a róka a legtöbb történetben negatív figura, s korábban nemigen jelent meg rajzfilmekben, pláne nem kölyök korú szereplőként. Hogy Vuk még életszerűbb lehessen, egy élő modellt is választott. A Fővárosi Állatkertben született rókakölyökhöz hetekig járt látogatóba, hogy tanulmányozza mozgását, szokásait.

Bár a karakterek megszületésének háttere nagyban különbözik, sokan vonnak párhuzamot Vuk és a Kisvakond nemzetközi sikerei között. Ami bizonyos, mindkét karakterért a mai napig is rajonganak szülőhazájában és külföldön is.

Vuk a gyerekek, szülők és nagyszülők lelkébe is azonnal belopta magát, mikor 1981-ben bebukfencezett a Magyar Televízió képernyőjére. Az pedig a készítőket is meglepte, hogy az ugyanazon év decemberében a sorozatból készült mozifilm több százezres nézettséget generált csak a magyar mozikban.

Dargay Attila a XIV. Magyar Játékfilmszemlén a Vukért megkapta a legjobb rendezésért járó díjat, Moszkvában pedig 1984-ben a legjobb külföldi film díját is.

„Az elmúlt 4 évtizedben Dargay Attila figurája lett a magyarok egyik kedvenc mesehőse.

A karakter megalkotásának zsenialitását mutatja az is, hogy a mai gyerekek ugyanazzal a lelkesedéssel barátkoznak Vukkal, mint anno a szüleik, és örömmel forgatják a vukos lapozókat, pancsoló- és mesekönyveket, foglalkoztatókat már a legkisebbek is.

A magyar gyerekkönyv-illusztráció és rajzfilmgyártás szinte a kezdetektől fogva világszínvonalú, és ma sincs okunk panaszra. A Móránál rengeteg tehetséges művésszel dolgozunk együtt, akik közül többen nemzetközi projektekkel és számos díjjal rendelkeznek. Hiszek benne, hogy újabb 40 év múlva Vuk mellett az unokáink számos jelenleg kortárs alkotó figuráit is örömmel fogadják majd saját fantáziabirodalmukba” – mondta el Lonovics Zoltán, a Móra Kiadó művészeti vezetője.

Az ikonikus mesefigura születésének 40. évfordulója alkalmából a Móra Kiadó több új Vuk-kiadványt tervez megjelentetni, emellett a Nemzeti Filmintézettel közösen országos és online eseményeket szervez, melyekről részletes információt találhatnak majd a Móra oldalán.

Film

Forrás: Móra Kiadó

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére