Jelenlegi hely

3 Jó Cselekedet: Szombathelyimami Zsófi versenyben!

SzombathelyImami weboldal szerkesztője, Zsófi évek óta odaadóan dolgozik a családokért, szervez börzéket, ahol minden alkalommal egy-egy „jó cselekedetet” hajt végre az anyukákkal. Hol gyermekotthonnak, hol a helyi kórháznak, hol szegény családoknak gyűjtenek ruhát-cipőt-bodyt, kupakokat beteg gyerekeknek vagy épp mosható pelenkát Kárpátaljára.

Most itt a lehetőség, hogy elismerd a munkát (amit Zsófi két tündéri kislány anyukájaként, főállás mellett végez), és újabb lendületet adj a folytatáshoz, merthogy:

a SzombathelyImami  bekerült a 3 Jó Cselekedet  pályázat Közönségdíj Jelöltjei közé!

Most már csak a közönségszavazáson (azaz RAJTAD is) múlik, hogy ki lesz az Év Jó Cselekedet Közönségdíjasa!

Melyik 3 jó cselekedetére szavazhatsz? Egyszerre mindháromra!

  1. Body- és rugdalózó gyűjtés
  2. Játékgyűjtés a gyermekpszichiátria kis betegeinek
  3. Modern, mosható pelenka gyűjtés kárpátaljai családoknak

 

CSAK PÁR KATTINTÁS: SZAVAZOK A SZOMBATHELYIMAMIRA!

 

A szavazás menete:

Kattints ide, majd keresd meg a listában a fenti három jó cselekedetet. Kattints a sor elején lévő kis négyzetekbe (igen, mindháromba!), majd kattints a lap alján lévő kék "Szavazok" gombra. Kész!

Együtt már többször értünk el nagy dolgokat: talán a TE szavazatod is hozzásegítette az Imami honlapcsoportot az "Év Anyavállalata 2012" címhez; lehet, hogy a "Mami, az üzletasszony" verseny döntőjébe is te juttattad be; de Gellén Nórát – az Imami megálmodóját - az „Év Példaképe 2014" verseny 2. helyezéséhez is mind-mind az őt elismerő anyukák szavazatai segítették. Köszönjük, hogy számíthatunk rátok!

 

De mi is ez a 3 Jó Cselekedet Pályázat?

A 3 Jó Cselekedet a Gap Média csapatának legújabb társadalmi célú kezdeményezése. Az ügynökség által megálmodott és megvalósított ötletek között eddig olyan nagyszabású programok szerepeltek, mint az Ezer Lámpás Éjszakája, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány, vagy épp a Kapunyitási Pánik.

A nagyvonalú adományok mellett olykor egy-egy figyelmes ötlet, emberséges tett is éppúgy segíthet. A verseny célja, hogy a CSR tevékenység (társadalmi felelősségvállalás) ne csupán a nagyvállalatok sajátja legyen, hanem minél szélesebb körben csatlakozzanak mikro-, kis- és középvállalkozások is a kezdeményezéshez.

A beérkezett pályázatokból szakmai zsűri választja ki a nyerteseket, és az alábbi kategóriákban hirdet eredményt:

  • a legkreatívabb,
  • a legemberibb,
  • a legmeghatóbb,
  • a legnagyvonalúbb,
  • a legzöldebb jó cselekedet
  • Az év legsegítőkészebb médiuma
  • Hétköznapi Hős


A pályázók közül 6 tagú szakmai zsűri választotta ki a kategórianyerteseket, de az egyes jó cselekedetekre 10 napon keresztül a közönség is szavazhat, így január 7-én elindult a 3 Jó Cselekedet online közönségszavazás. A legtöbb szavazatot kapott Jócselekedet nyeri el az Év Példaképe Közönség Díjat, amelyet a január 22-én megrendezésre kerülő gálaesten adnak át a szervezők.

A programról bővebben ide kattintva tájékozódhatsz!

A közönségdíj jelöltjeit itt találod!

 

SZAVAZOK SZOMBATHELYIMAMI ZSÓFIRA!

 

Segítségedet köszönjük!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére