Jelenlegi hely

Mindenkit érintő fontos változás a hulladékgyűjtéssel kapcsolatban

Januártól kapunk majd kukát, külön kell gyűjteni a biohulladékot, betétdíjasok lesznek az üvegek, PET-palackok, fém dobozok, azaz életbe lép a kötelező visszaváltási díjas rendszer.

Országos cél hogy minél gyorsabban átállhassunk a körforgásos gazdaságra, amelyben egyre kevesebb termék válik hulladékká, a képződő hulladék pedig a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosul újra – közölte a környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár.

Milyen változások várnak ránk 2024 januárjától?

Év elejétől kötelező visszaváltási díjas rendszer működik majd Magyarországon, amely hozzájárul ahhoz, hogy néhány év alatt sikerüljön elérni a PET-palackok 90 százalékos visszaváltási arányát.

2024 év elejétől indul a biohulladék széles körű, vagyis a konyhai zöldhulladékot és élelmiszer-hulladékot is magában foglaló elkülönített gyűjtése.

Hova és mit vihetünk vissza?

2024. első napjától visszaválthatóvá válnak a Magyarországon forgalomba kerülő fém, műanyag és üveg italcsomagok – maximum 3 literes kiszerelésig. 

A visszaváltási rendszerben a fogyasztó a 2024. január 1. után forgalomba hozott kötelezően visszaváltási díjas termék után 50 Ft visszaváltási díjat fizet a vásárláskor. Ezt azonban visszakapja, ha az üres palackokat visszaváltásra alkalmas állapotban (nem tömörített, olvasható vonalkód) egy gépi vagy kézi visszaváltási pontra visszaviszi.

Az új rendszerben kizárólag a 2024. január 1. után forgalomba hozott palackok, amelyeken a visszaváltási logó szerepel, válthatóak vissza. A forgalmazókat nyár közepéig kötelezték jelenlegi, vissza nem váltható készletük lecserélésére. A logó nélküli palackokat nem lehet visszaváltani.

További részletekért kattints ide!

Hogyan gyűjtjük majd a konyhai zöldhulladékot januártól?

A december 14-i Magyar Közlönyben megjelent 559/2023. (XII. 14.) kormányrendelet rögzíti a háztartásokban képződő konyhai zöldhulladék elkülönített gyűjtési rendszerét.

Az érintett háztartások az erre a célra rendszeresített „hulladékgyűjtő edényzetben” gyűjthetik a háztartásokban képződő konyhai zöldhulladékot.

Milyen hulladékot jelent is ez pontosan?

Nyers zöldség- és gyümölcsmaradék, kávézacc, teafű, fűszerek, gyógynövények, tojáshéj, a konyhai élelmiszer-hulladékot azaz hulladékká vált konyhai ételt és élelmiszert.

Nem mehet bele csont, az élelmiszerek csomagolása, porzsák, porszűrő, papírzsebkendő, pelenka. Tilos lesz továbbá a barna kukákba helyezni a fák ágait, leveleit, gallyakat, valamint kommunális hulladékot is. 

Ezek, illetve az ehhez hasonló anyagok ugyanis amellett, hogy nem komposztálhatóak, károsíthatják a hasznosítást végző gépeket.

Mikor kezdődik az új rendszerben zajló hulladékgyűjtés?

A MOHU közleménye szerint két ütemben tervezi bevezetni a háztartási biohulladék szelektív gyűjtését.

A MOHU első ütemben 2024. januárjától 14 városban indítja el ezt a szolgáltatást:

Budapest XI. és XXI. kerület, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szolnok, Kecskemét, Cegléd, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Nagykanizsa, Tatabánya, Kaposvár, Gyula, valamint Békés társasházi övezeteiben.

Ki viszi el a biohulladékot és miben?

A gyűjtésre szolgáló hulladékgyűjtő edényzetet, valamint a biohulladék átvételét, gyűjtését és elszállítását a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. biztosítja. Elsősorban házhoz menő gyűjtést vezet be, de emellett lehetőség lesz a biohulladékot a kijelölt hulladékgyűjtő pontokon, és a későbbiekben a hulladékgyűjtő udvaron is leadni.

Első körben a MOHU 188 000 darab 5 literes gyűjtőedényt és 14 524 darab 120 literes kukát biztosít a megfelelő elkülönített gyűjtés érdekében. A házhoz menő gyűjtés 2024-ben 460 000 embert érint.

Az edényzet kiosztását a szolgáltatók januártól márciusig tervezik a szolgáltatók, ezután 45 napon belül megkezdik a biohulladék begyűjtését.

Hetente hordják, havonta mossák majd a kukákat

A háztartási 5 literes kukák használata nem lesz kötelező (ha valaki már otthoni saját dobozba gyűjtötte a zöldséghéjakat, folytathatja abban), de ha valaki regisztrál, akkor megkaphatja ezt a külön erre a célra legyártott bioszemetest, ami – ahogy a 120 literes barna kukák is – gumigyűrűvel záródik, hogy a szag ne jöjjön ki, illetve a rovarok, rágcsálók ne menjenek rá.

A 120 literes barna kukákat Budapesten és a nagyvárosokban heti kétszer, a kisebb vidéki városokban heti egyszer viszik majd el azok a kukásautók, amik most a kommunális szemetet is elszállítják.

A bomlással járó rossz szagok megelőzésére, illetve kezelésére a nagy kukákat havi egyszer kimossák majd a szolgáltatók, de a társasházaknak is van erre lehetőségük, illetve a kötelezettség a jogszabály szerint a lakosokat terheli.
A tapasztalatok alapján elképzelhető, hogy később sűrítik majd a kukamosásokat, de egyelőre még nincsenek olyan kifolyás- és szagmentes kukásautóik, amik mosnának és ürítenek is, de jövőre szeretnének ilyeneket is beszerezni.

A kerti zöldhulladék átvétele az eddigi megszokott rend szerint folytatódik.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarországon 2010 óta az újrafeldolgozott hulladék aránya több mint kétszeresére nőtt, és ezután még tovább emelkedhet a hulladékok gyűjtési és hasznosítási aránya. Ez növeli a hulladékokból előállított másodnyersanyagok kínálatát, mérsékli az elsődleges nyersanyagok felhasználását, ezáltal segíti a jogellenes hulladéklerakás és hulladékelhagyás visszaszorítását, valamint csökkenti a környezeti terheket – olvasható a közleményben.

ADL - Debrecenimami

Forrás; Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére