Jelenlegi hely

A lemez két oldala – Kamasszal az élet

Ha a mi gyerekünkről van szó, az egészen más. Megmondjuk a tutit és természetesen mindig nekünk van igazunk!

A lemez egyik oldala

Előadja egy anyuka, aki barátnőjével beszélget a kávézóban.

Tudod Dórikám, nem is értem, miért kell ekkora felhajtást csinálni a felvételi körül. A mi időnkben csak beírtuk a jelentkezési lapra a legközelebbi gimnáziumot és kész. Most meg hónapokkal, sőt évekkel korábban trenírozzák azokat a szegény gyerekeket. Vizsgadrukk-tréning, "élményalapú" oktatás, ilyen-olyan különóra?! Egész iparág épült erre, de minek? Hát nem azért van az iskola, hogy felkészítse őket? A gyereknek meg az a dolga, hogy tanuljon!

Az én Bencémmel szerencsére nincs ilyen gond, áldott jó gyerek volt mindig (az én természetemet örökölte). Odafigyelt az órán, kicsit átnézte otthon az anyagot és kirázta a kisujjából a jeles bizonyítványt. Simán fel is vették. Jó, tudom, hogy nem mindenki ilyen tehetséges. Tényleg ne hasonlítsuk össze egymással a gyerekeket.

Most a gimiben is jól tanul, igaz, a természettudomány nem az erőssége, de kit érdekel? Abból úgysem fog érettségizni. Korlátozni az okostelefon-használatot? Dórikám, ez a 21. század, és ők a Z generáció! Nekik az internet (pláne a wifi) olyan természetes, mint a levegő, a digitális identitásuk az énjük kiterjesztése. Dehogy nézem meg az e-naplóját, megbízok benne, komoly nagyfiú már.

Szerintem tinikorban nem csak a tanulással kell foglalkozni – 20 év múlva kit fog érdekelni, hogy hányas volt kémiából nyolcadikban – inkább az a fontos, hogy jó közösségben legyen, és persze sportoljon, zenéljen… Képzeld a foci, a szablyavívás és a hegedülés mellett még robotikára is jár (ugye a programozás a jövő).

Nem, dehogy túlterhelt, de mit csináljak, ha ilyen könnyen megy neki?

A lemez másik oldala

Előadja ugyanaz az anyuka, a fociedzésről hazatérő 15 éves fiához intézve szavait.

Benedek, mit látok az e-naplóban, a félévi bizonyítványodban: kettest kaptál kémiából?? Hogy gondolod ezt, fiam? Mi az, hogy nem is bizonyítvány, csak „tájékoztató jellegű értesítő”? Ahogy a tanár úr is mondta a múltkor, „a kettes igazából egy udvarias egyes”!

Ebbe a neves gimnáziumba nem kötelező járni, ez nem a körzetes iskola. Ha nem szeded össze magad, eltanácsolnak, mint a Gábor bátyját. Tudom, hogy ő háromból bukott és cigizett a folyosón, de ha így folytatod… Hogyhogy nem adták le rendesen az anyagot? Akkor Ágoston miért lett ötös? Neki különórát tartott a kémiatanár?

És a magatartásod "változó"?! Inkább változatlanul gondok vannak veled, mit művelsz te az órákon?

Kisfiam, rengeteget tanultál, hogy felvegyenek ide és mennyit izgultunk apáddal (a nagymamákról nem is beszélve), hogy jól sikerüljön a szóbeli is. Még a pszichológus barátnőmhöz is eljártál, hogy segítsen a stressz-kezelésben. Ebben az iskolában magasan van a léc, itt nem lehet szórakozni!

Biztosan elvonja a figyelmedet a sok foci meg a robotika szakkör, tényleg, arra minek is jársz? Ha itthon vagy, akkor pedig a kütyük beszippantanak. Apáddal megbeszéltük, ha nem tudsz koncentrálni a tanulásra, segítünk egy kicsit: naponta csak 2 órát kapcsoljuk be a wifit, a telefonodat pedig eltesszük este.

A telefonon van az ébresztőd? Majd én felébresztelek!!

Az írást Janikovszky Éva: A lemez két oldala című műve és az élet ihlette.

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére