Jelenlegi hely

Spóroljunk vele: kincsünk, a víz

Mindennap isszuk, színtelen, szagtalan (jobb esetben), természetes, hogy jön a csapból, a zuhanyból, a kútból, van a poharunkban – nekünk. Valóban tudjuk, mennyire szerencsések vagyunk, hogy ennyi és így jut nekünk a Föld nevű bolygó ezen részén?

Bizonyára ódivatú nézeteket vallok, de tisztelem annyira a Föld többi élőlényeit, hogy spórolni igyekszem a vízzel. Kímélem a vízkészleteinket s erre próbálom a családom is rászorítani. Nem, nem vagyok fremen, de megértem a vízzel kapcsolatos érzéseiket. 

A víz világnapján, március 22-én stílszerűen hoztunk néhány alapvető tippet, hogyan spórolhatunk vele. 

A 2024. év jelmondata: „WATER FOR PEACE – VÍZ A BÉKÉÉRT”

1993 óta az ENSZ célkitűzése, hogy a víz ünneplésével hívja fel a figyelmet az édesvíz fontosságára és arra a két milliárd emberre, akik jelenleg is biztonságos ivóvízellátás nélkül élnek.

Víztakarékos ötletek a konyhában és a fürdőben

A kulacsodban maradt vizet öntsd a virágokra; én összegyűjtöm egy kisebb kancsóba, mely ott áll a mosogató mellett, és úgy öntöm rájuk, mikor locsolási idő van.

Mosogatáskor próbálok nem zubogó vizet használni, a fekete mosogatáskor a zsírosabb edényeket kevés forró vízben alaposan elmosom, majd öblítem.

Mosogatáshoz is használhatunk növényi eredetű, lebomló, ezáltal a vizeket kevésbé szennyező mosogatószert. Gondolnád, hogy a mangó kitűnő zsíroldó enzimekkel rendelkezik? És még kézmímélő is!

Ne mosogass el kézzel rögtön minden darabot! Mire odaér a hatékony mosogatáshoz szükséges meleg víz, nagyon sok víz elfolyhat. Inkább várd össze a kávés bögréket, joghurtos kanalakat és poharakat.

A mosogatógéppel is óvatosan: nálunk van a gyűjtögetős és az indításra váró kategória. Nem indítom el 4 vajas kenyérhez használt kistányérral, inkább összevárom a vacsorához valót is. Majd együtt a nap végén ECO üzemmódban elindítom a tele gépet.

Fogmosáskor ne zubogó vizet használj, hanem fogmosó poharat.

A csapokra szerelhetünk perlátort. Olyan érzetet kelt a bőrön, mintha sok víz jönne a csapból, pedig csak a kifolyó vizet levegővel dúsítja.

A ruhamosáshoz használjatok növényi alapanyagokból készült, lebomló mosószereket, így kevésbé szennyezzük a vizeinket. A növényekben és sok zsíroldó enzim található, nem maradnak a ruhák koszosak.

Viráglocsolás, kerti megoldások

Gyűjtsétek az esővizet a locsoláshoz. Tízezer forint körül kapható százliteres vízgyűjtő hordó, elég csak a csatornakifolyó alá állítani. Kell egy kis odafigyelés, mire beállítjátok az optimális rendszert a ház körül, de megéri.

Befőtt eltevéskor a gyümölcsöt folyó vízben öblítem. Első alkalommal lemértem, 10 kg cseresznyéhez száz liter vizet is el lehet így folyatni. A mosogatóba előtte egy nagyobb műanyag tálat állítok, így felfogom a vizet, melyet szintén locsolásra lehet használni.

Használjatok a kertben, ahol csak lehet, mulcsot. Nem engedi olyan gyorsan kiszáradni a virágágyásokat, a földet, ritkábban kell locsolni.

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére