Jelenlegi hely

LÉPJ a boldogságodért! - Március 20. a boldogság nemzetközi napja

A boldogságnak már van egy napja, amit az év többi napjából hivatalosan is megünnepelhetünk. Az ENSZ Közgyűlése március 20-át ugyanis a boldogság nemzetközi napjává nyilvánította. Buthán királya pedig bevezette a bruttó nemzeti boldogság fogalmát, lakosai jólétének a mérésére, mivel ez többet elárulhat a boldogságszintjükről, mint a GDP. 

Mi vajon mivel mérhetnénk meg a boldogságunkat? Hogy mennyi jó dolog történik egy nap velünk? Hogy mennyi érintést kapunk? Hogy mennyit mosolygunk? Hogy hány dicsérő szóban, pozitív elismerésben részesülünk egy nap? Hogy mennyi célt sikerült elérnünk egy hét alatt?

A boldogság tulajdonképpen egy lelki, mentális állapot. Ez az állapot pedig attól függ, hogy milyen érzelmekkel ruházol fel egy szituációt, történést.

Minden a szándékodon múlik. Persze nem könnyű erre minden pillanatban odafigyelni, hogy pl. ne legyen rossz kedved attól, hogy kint éppen esik az eső, és nem tudsz kirándulni menni vagy kertet rendezgetni. Vagy tudd uralni az indulataidat, a haragodat, amikor századszorra mondod el a gyereknek, hogy induljon már fürdeni, mert késő van, feküdni kellene.

Fontos, hogy ne csak ezen az egy napon érezzük azt, hogy boldogok vagyunk, mert épp ennek van a világnapja. Ugyanúgy, ahogy ne csak nőnapon gondolja úgy a férfi, hogy „na veszek már egy virágot neki, hogy jól érezze magát”. Ne csak anyák napján éreztessük az édesanyánkkal, hogy fontos nekünk. Ne csak a karácsony pár napját használjuk arra, hogy kifejezzük a szeretetünket a hozzánk közel állóknak. Ne csak Valentin napon mutasd ki a párodnak, hogy ő a szerelmed.

Sokkal inkább az lenne a valódi célja a létezésünknek, hogy minden nap és minden pillanatban képesek legyünk megélni a pillanat boldogságát, az élet szépségeit, apró örömeit, bármi is történjen a külvilágunkban.

De hogyan tegyem ezt?

Láss, élvezd, pihenj, jelenben élj!

  1. Lásd meg a körülötted lévő szépséget és adj lehetőséget magadnak arra, hogy elmerülj benne, ha csak egy percre is. Lásd meg a segítséget, amit más akar adni neked szívből jövően és lásd meg a segítségre szorulót, aki benned bízik.
  2. Élvezd a munkádat, a vidám baráti együttléteket, egy utazás új élményeit, az otthonod kényelmét, a tested csodáit, hogy képes vagy járni, a kezeiddel alkotni. Élvezd és érezd az illatokat, az étel finom ízét, egy ismerős mosolyát, egy kedves szó örömet adó erejét, egy támogató barátság felemelő hatását.
  3. Pihenj meg a mindennapi hajtásban. Szánj időt magadra és engedd ki a gőzt!
  4. Jelenben élj! Itt és most élj az erőddel, a kreativitásoddal, a sokszínűségeddel és mutasd meg önmagadnak és a világnak az egyediségedet, ami boldogságot hozhat mindenkinek!

 

Dr. Kovács Fatime

mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember, terapeuta, coach, tréner
www.eleteszencia.hu
fatime@eleteszencia.hu
Eredetileg jogász végzettséggel rendelkezik, sok éven át ebben a szakmában is dolgozott. Büntető bíróként nagy volt a stressz, kereste a belső nyugalma megtalálásának eszközét.  Így indult el az önismeret útján. Ennek során sokféle módszert ismert meg, megtanulta és megtalálta a saját útját. "Segítőként dolgozom 2007 óta. Hivatásom során alkalmazom a mentálhigiénés segítő beszélgetést, holisztikus alternatív terápiákat (Theta Healing, Svt, Numerológia), coaching módszerét. Az egyéni terápiás ülések mellett csoportos foglalkozásokat, önismereti tréningeket, személyiségfejlesztő workshop-okat is tartok."

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Az elmúlt évtized fogyókúrás trendjei valóban izgalmas változásokat hoztak az egészségtudatos életmód terén. Az egyes évek kulcsszavai jól bemutatják, hogy a fókuszpontok hogyan változtak a fogyasztói igények és a tudományos eredmények hatására. A „tiszta étkezéstől” kezdve a mikrobiomot célzó diétákig minden trend valamilyen új perspektívát adott az életmódváltáshoz és fogyáshoz.
Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!
Készüljünk március 15-re!

Készüljünk március 15-re!

Készüljünk együtt, ünnepeljünk együtt!
7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Ugrás az oldal tetejére