Jelenlegi hely

Új irányelvek az amerikai gyerekek médiahasználatáról

A gyerekeknek naponta kevesebb mint két órát szabadna képernyő előtt tölteniük szórakozás céljából, és a televíziót, illetve az internet-hozzáférést is száműzni kellene a szobájukból - ismertette új irányelveit az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetségének (AAP) Kommunikációs- és Médiatanácsa.

A Pediatrics című folyóiratban megjelent közlemény szerint az átlagos amerikai nyolcéves napi médiafogyasztása eléri a nyolc órát, míg a kamaszoké gyakran a napi 11 órát is meghaladja. Mindez azt jelenti, hogy a képernyő előtt ülés a második legnépszerűbb tevékenység a fiatalok körében az alvás után.

Számos korábbi tanulmány mutatott már összefüggést a túlzott médiafogyasztás és különböző egészségi problémák között. Azoknál a gyerekeknél, akiknek televízió van a hálószobájukban, nagyobb az elhízás valószínűsége, de a fokozott média-használatot alvási- és iskolai problémákkal, illetve agresszióval is kapcsolatba hozták már.

A kizárólag szórakozást szolgáló képernyő előtti idő - televíziózás, internetezés és különböző "okos" készülékek használata - kevesebb mint napi két órára való lecsökkentése mellett a szakemberek úgy vélik, hogy a kétéves kor alatti gyerekeknek egyáltalán nem szabadna képernyő elé kerülniük, ugyanis ilyen korban "ennek semmilyen jótékony hatása sincsen".

A friss útmutató szerint a szülőknek a gyermekeikkel közösen kellene televíziós műsorokat és filmeket nézniük, ezáltal felügyelve a fiatalok média-használatát. A családoknak továbbá egyértelmű szabályokat kellene felállítaniuk az internet-, és az étkezések közbeni mobiltelefon-használatra vonatkozóan - olvasható a LiveScience című tudományos hírportálon.

A szövetség közleményének vezető szerzője, Vic Strasburger szerint sok szülő nincs tisztában a média gyermekekre gyakorolt hatásával. Az Új-mexikói Egyetem professzoraként dolgozó Strasburger szerint a gyerekek szobájában érdemes megszüntetni az internet-hozzáférést és száműzni a televíziót, különben a szülők nem tudják ellenőrizni a fiatalok médiahasználatát.

A korábbiaktól eltérően az új irányelvek ugyanakkor elismerik, hogy a média pozitív hatással is lehet a gyerekek életére az olyan műsorok révén például, mint a Szezám utca, amely betűkre és számokra, valamint az együttérzés kimutatására tanítja a kicsiket. A tinédzserek esetében a kortársaikkal való kapcsolattartás lehetőséget ad az egyéniségük formálására, míg a hosszas orvosi kezelés miatt az iskolából kimaradó gyerekek az online oktatási programok révén tudnak lépést tartani a többiekkel.

Az eredeti, angol nyelvű cikk ide kattintva olvasható >>

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére