Jelenlegi hely

Szabó Dóra Karola az "Év női példaképe Somogy vármegyében 2024" pályázat döntőse

KATTINTS IDE A SZAVAZÁSHOZ!

Foglalkozás, szakmai sikerek

Kicsivel több, mint 30 éve kezdtem el zenei karrieremet, 5 évesen. Alapító tagja voltam a Szekszárdi Tücsök zenés színpadnak. 10 évig ott munkálkodtam, énekeltem, színészkedtem. 7 évesen kezdtem meg zeneiskolai tanulmányaimat a Szekszárdi Liszt Ferenc zeneiskolában hegedű szakon.

Nem is lehetett más utam - csakis a művészet -, mert zenész családból származom.

Édesapàm kiváló hegedűművész volt. Zenei általános iskolàba jàrtam, majd Zeneművészeti konzervatóriumba, ahol Kazinczy érmet szereztem. A Zeneművészeti Egyetemen folytattam tanulmányaimat. Ebben az időben kezdtem meg Színházi munkáimat először Kaposvàron a Csiky Gergely Színházban, ahol szerencsére mai napig jàtszom. Ezutàn a Pécsi Nemzeti Színházhoz és a Pannon Filharmónikusokhoz kerültem, még egyetemistaként kezdtem el dolgozni mindkét helyen. Rengeteg siker, fellépés, tévészereplés, rádiószereplés követte ezeket.

2012-ben megkeresett a volt zeneiskolám, hogy legyek a hegedűtanáruk, amit nagy örömmel vállaltam is. Kisfiam születésétől pedig a Kaposvàri Liszt Ferenc zeneiskolában vagyok hegedű es kamarazene tanár. Mára a kisfiam 5 éves, én pedig hajthatatlanul dolgozom a művészet minden területén. Tanítok, nagy örömöt jelent, hogy SNI-s növendékekkel is foglalkozhattam és fogalalkozhatok. Teljesen más hozzáàllàs, tudás kell hozzájuk, amit nem tanítanak az egyetemen. Rendkívül szeretnivalóak, érzékenyek.

Első hegedűsként muzsikálok a Pécsi Pannon Filharmónikusoknál és koncertmester helyettesként a Pécsi Nemzeti Színházban, valamint szintén koncertmesterként a Kaposvári Csiky Gergely színházban. Sajàt együttesemmel a Kristály Quartettel járjuk az országot és nagyszerű könnyűzenei illetve komolyzenei koncerteket adunk. Szívügyem a zene megismertetése, megszerettetése a gyermekek körében, aktív zenei nevelésként zenebölcsit és zeneovit csinálok Kaposváron illetve a város környékén. Minden kaposvári programban szívesen veszek részt növendékeimmel, vagy jómagam pl. (hátrányos helyzetű gyermekeknek koncertek/előadások, városnapi programok, öregek otthona).

Család

Kisfiunk Ervin, 5 éves. Ő is örökölte a művészeti, zenei beállítottságunkat. Amikor még a pocakomban volt Ervin, nagyon sokáig dolgoztam, szinte a szülésig. Folyamatosan zenekaroztam, koncerteztem, már pocaklakóként is tetszett neki a zene. Amikor megszületett ugyanez a közeg fogadta. Sokat énekeltem, hegedűltem, mondókáztam neki. Gyönyörű szép tiszta hangja van, jó hallàsa és ritmusérzéke. Szeretném, ha járna majd a későbbiekben zeneiskolàba, de egyelőre most a kedvenc időtöltése a focizás és az angol nyelv játékos tanulàsa.

Sokat vagyunk kint a szabadban, amikor jó az idő. Biciklizünk, sétálunk, kertészkedünk. Párom a Kaposvári Csiky Gergely Színház színpadmestere, Nagy Imre. Rengeteget dolgozik ő is, nehéz a logisztika. Amikor hármasban vagyunk szívesen kirándulunk, vagy csak otthon társasozunk, kártyázunk egy jót. Nagyszülők terén sajnos nincs segítségünk. Édesanyámat nagyon fiatalon veszítettem el, csupán 21 éves voltam, amikor elment. Nagyon nehéz volt. Húgomat és beteg édesapámat nekem kellett támogatnom, lélekben erősítenem - úgy, hogy én is erős maradjak -, mellette az egyetemen is tanultam és dolgoztam is. Nem volt könnyű de tudtam, hogy ők számítanak rám. A szüleim is rengeteget dolgoztak, hogy mi a testvéremmel soha semmiben ne szenvedjünk hiányt.

Édesapám indított el a zenei pályán, édesanyám pedig támogatta ezt a döntését. Amit tanultam tőlük, az az alázat és a kitartás. És természetesen a mérhetetlen szeretet, amit kaptam tőlük.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

Nagyon nehéz a logisztika, a több frontos munka/megjelenés, a család. Gyakran dolgozom este is. Szerencsére a fiúk jól érzik magukat egymás társaságában is. Ilyenkor a kutyával játszanak, vagy sétáltatják, az udvaron tevékenykednek. Jó lenne minden estét együtt tölteni, de fontos az is, hogy a gyermekem lássa azt ,hogy mennyire értékes, amit az édesapjával csinálunk!  

A zene, a művészetek az egyik legnagyobb gyógyír az emberiségnek és a világnak. A zene csodákra képes!

Nagyon fontosnak tartom a tanításban, hogy a gyerekekkel meg tudjam szerettetni a zenét, és ösztönözni őket, hogy próbáljanak kiteljesedni benne. Természetesen végig fogom a kezüket és segítek nekik minden lépésnél, mint szülő a gyermekénél. Ők mindannyian az én gyerekeim. Felelős vagyok értük. Felelős vagyok azért, hogy ebben a nem éppen ideális világban, csordultig teli szívvel és értékekkel, engedjem tovább őket. És ezt a " zenei szeretet nevelést" nem lehet elég korán kezdeni, erre jó a zeneovi és a zenebölcsi.

SZAVAZZ AZ ÉV NŐI PÉLDAKÉPÉRE ITT!

Az „Év női példaképe” pályázattal olyan Somogy vármegyei nőket szeretnénk bemutatni és elismerni, akik a munkában és a családi életben is ügyesen megállják a helyüket és elmondják: ők hogyan csinálják!

A zsűri az összes benyújtott pályázatból tízet juttatott a döntőbe, a döntősökre szavazni február 25-től március 3-ig lehet. A szavazó közönség dönti el, hogy ki lesz 2024-ben az Év Női Példaképe Somogy vármegyében.

Egy szavazó 24 óránként 1 szavazatot adhat le.

Eredményhirdetés és díjátadó: 2024. március 8-án, Nőnapon.

Díjak:

Fődíj: Az Év Női Példaképe Somogy vármegyében pályázat 2024. évi nyertesének díja:

További díjak:

Az ünnepélyes díjátadóra a virágokat a hölgyeknek  Dr. Pintér Rómeó, Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere biztosítja és adja át.  

Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

Kiemelt támogatónk:

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

"Miért nem tudok fogyni?" Nézzük, van-e jó válasz, szakértői válasz a kérdésre!
Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Mire jó a családi kiruccanás?

Mire jó a családi kiruccanás?

Pihenünk, szórakozunk, felfrissülünk, új élményeket szerzünk. Emlékeket gyűjtünk, együtt van a család. De mire tanít még az utazás?
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Ugrás az oldal tetejére