Jelenlegi hely

Szigeti Mónika az "Év női példaképe Somogy vármegyében 2023" pályázat döntőse

KATTINTS IDE A SZAVAZÁSHOZ!

Foglalkozás, szakmai sikerek

Gyermekpszichológusként dolgozom, több mint 20 éve Kaposváron. A Nevelési Tanácsadó közösségéhez csatlakozva a kezdetektől elhivatottan és lelkesen támogatom a gyermekeket, serdülőket és a családjaikat, hogy átjussanak a kisebb-nagyobb nehézségeken.

Legnagyobb szakmai sikereimet a munkám során elért a terápiás eredmények adják. 2003-tól 10 éven át dolgoztam kutyás terapeutaként a Bárczi Gusztáv EGYMI-ben, golden retrievereimmel, Dorkával és Zoéval. Közel 20 éve kezdtem oktatói tevékenységem a Kaposvári Egyetemen, ahol több mint 30 különböző kurzust tanítottam. 

A kisfiammal otthon töltött három év után tértem vissza a munkához, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatójaként. Továbbra is nagyon fontosnak érzem a családok támogatását, de fontosnak tartom a partnerintézményeinkben dolgozó pedagógusokkal való kapcsolat erősítését is. Kiemelt feladatomként kezelem, hogy az intézményünkben dolgozó több mint 200 szakember a lehető legjobb légkörben végezhesse munkáját.

2020 szeptembere óta a Pécsi Tudományegyetem „Oktatás és Társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskolájának hallgatója vagyok, kutatási témám a pedagógusok kiégésének vizsgálata.

Család

Kaposváron élek férjemmel és 9 éves kisfiunkkal. A férjem szakoktatóként dolgozik, emellett CNC gépekkel különféle fémből készült alkatrészeket gyárt. Marci nagyon ügyesen rajzol, rendkívül színes a fantáziája és szereti a zenét. Valamennyien játszunk valamilyen hangszeren, bár még nem alapítottunk családi zenekart. A férjem hosszú ideig egy metálzenekar szólógitárosa volt, kisfiunk tubán tanul a zeneiskolában, én zongoráztam gyerekkoromban.

Leginkább otthon, hármasban – vagyis Molly nevű kiskutyánkkal négyesben – szeretünk feltöltődni, ilyenkor sokat játszunk, társasjátékozunk, rajzolunk, összebújva mesét nézünk.

A barátainkkal is sok időt töltünk, szívesen hívunk vendégeket vagy megyünk együtt különböző programokra velük. Imádunk utazni, új és különleges látnivalókat, embereket, ételeket megismerni. Igazi kaposváriként a Balaton déli partja az egyik kedvenc helyünk a világon. 

Nekünk is vannak rosszabb napjaink, de a felmerülő problémákat együtt oldjuk meg, sokat beszélgetünk, ami segít átlendülni a nehézségeken.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

Véleményem szerint a család és a munka összeegyeztetése, az időnk hatékony beosztása soha nem könnyű anyaként.

A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy szeretném azt érezni, hogy minden területen a lehető legtöbbet adom a körülöttem lévőknek, a családnak és a munkámban is. Hogy nálunk ez minél gördülékenyebben menjen, sok segítséget kapok a férjemtől és a szüleimtől, de a tervezés és szervezés mindig az én feladatom. A naptáram fontos tárgy az életemben, segít úgy beosztani a napokat, hogy mindenre jusson időnk.

Igyekszem minden munkával végezni, mire a kisfiam végez az iskolában. Ha mégsem sikerül, akkor miután elalszik, még folytatom a feladataim elvégzését.

SZAVAZZ AZ ÉV NŐI PÉLDAKÉPÉRE ITT!

Az „Év női példaképe” pályázattal olyan Somogy vármegyei nőket szeretnénk bemutatni és elismerni, akik a munkában és a családi életben is ügyesen megállják a helyüket és elmondják: ők hogyan csinálják!

A zsűri az összes benyújtott pályázatból tízet juttatott a döntőbe, a döntősökre szavazni február 25-től március 3-ig lehet. A szavazó közönség dönti el, hogy ki lesz 2023-ban az Év Női Példaképe Somogy vármegyében.

Egy szavazó 24 óránként 1 szavazatot adhat le.

Eredményhirdetés és díjátadó: 2023. március 8-án, Nőnapon.

Díjak:

Fődíj: Az Év Női Példaképe Somogy vármegyében pályázat 2023. évi nyertesének díja:

További díjak:

Az ünnepélyes díjátadóra a virágokat a Skandi virág-ajándék édesség biztosítja. A virágokat a hölgyeknek átadja: Dr. Pintér Rómeó, Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere. 

Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére