Jelenlegi hely

Enyhültek az iskolai koronavírus szabályok, nincs különbség oltott és oltatlan diák között

A napokban értesítették levélben az általános és középiskolák igazgatóit a járási hivatalok a koronavírus miatti új szabályokról, ezzel enyhítve az eddigieken. Nincs többé különbség oltott és oltatlan diák között.

Az oktatási intézményeket érintő változások lényegében a következők:

  • Azoknak, aki kontaktszemélynek számítanak, tanárok, diákok egyaránt, de tünetmentesek, nem kell karanténba menniük - de 5 nap maszkviselést írnak elő, attól függetlenül, hogy kaptak-e oltást, vagy sem;

Így már nem fordulhat elő, hogy egész osztályok kerülnek karanténba egy-egy fertőzött tanár vagy tanuló miatt. Ez azokra is vonatkozik, akiknek nincsen oltásuk, már nekik sem kell karanténba vonulniuk.

Fontos tehát hogy a gyerekeknél mindig legyen a táskában egy maszk, hiszen bármikor szükségessé válhat a használata.
  • csak annak kell karanténba mennie, aki pozitív tesztet produkált;
  • a karantén 7 nap otthonmaradást jelent, utána a diák automatikusan gyógyultnak tekinthető;
  • ha már a 4. napon nincs láza, légúti betegség tünetei is megszüntek, egy antigén gyorsteszttel vagy PCR-teszttel bizonyítottan negatív a tesztje, az 5. napon már mehet iskolába.
Fontos feltétel, hogy a gyógyszertári tesztet nem fogadják el, csak a „hivatalos egészségügyi személyzet által elvégeztt antigén gyorstesztet”.

ADL - Debrecenimami

Forrás; Forrás; Forrás; Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére