Jelenlegi hely

Felmérés: Így élik meg a digitális oktatást az érettségire készülők - A többség inkább offline érettségizne

A történelem érettségire való felkészülésben állnak a legrosszabbul, de a matematikától tartanak a leginkább az érettségire készülő végzős diákok. A többségnek az élő magyarázat hiányzik leginkább az online oktatás alatt, és meglepő módon a megkérdezettek jelentős része semmit nem tartana meg a jelenlegi internetes tanulásból, miután visszatérünk a normális kerékvágásba. Az online érettségit többen utasítják el, mint ahányan választanák, az pedig egyértelmű: a tanárok és a gyerekek is belefáradtak a járványba. Ez derült ki abból a most készült felmérésből, melyet az érettségire készülő diákok körében végeztek.

Mitől nehezebb most az érettségire felkészülni?

A közel 300 megkérdezett diák válaszaiból alapvetően az látszik, hogy mostanra a tanárok és a diákok is elfáradtak. A digitális oktatás, a különórák, az e-leraning tananyagok, de még az osztálytársakkal, barátokkal való kapcsolattartás is mind digitális eszközökön történik és ez mostanra teljesen kimerítette a diákokat. A másik komoly problémának azt tartják a válaszadók, hogy a tanárok jellemzően kétféle módon reagáltak a digitális oktatásra. Az egyik csoportba tartozó tanárok a tananyagból nem adnak le annyit, mint amennyire a diákoknak valós igényük lenne. Itt az okok nagyon sokfélék lehetnek, a technikai problémák mellett a tanárok informatikai eszközök iránti kompetenciájának hiányán keresztül motivációs problémákon át számtalan tényező szerepet játszhat. A másik csoportba tartozó tanárok tényleg mindent meg akarnak adni a diákoknak, de az sokszor már túl sok. Vagyis egyszerűen annyira túlterhelik a tanulókat segédanyagokkal, feladatokkal, házifeladatokkal, átnézendő dokumentumokkal, hogy a diákok ezt nem bírják befogadni.

A válaszokból az is kiderül, hogy a diákoknak a tananyag leadása mellett gyakran nagy szükségük lenne a tanároktól több gyakorlatias tanácsra, trükkre és taktikára az érettségire készülésük közben. A kérdőívet összeállító OKTONDI és mateking.hu ebben is próbál a diákoknak segítséget nyújtani.

„Igyekszünk minél több tippet és gyakorlási lehetőséget adni a matekból készülő diákoknak. Megtudhatják például, hogy melyik témakör hány pontot fog érni nekik a matek érettségin így jobban be tudják osztani az idejüket, fókuszálni tudnak a fontosabb területekre” - mondja Mosóczi András, a mateking.hu alapítója. A mateking.hu ingyenesen használható érettségi felkészítő felületéről kiderül például, hogy a legutóbbi tíz középszintű feladatsor alapján a valószínűségszámítás feladatok érik a legtöbbet átlagosan 13, 4 pontot feladatsoronként, második helyen áll a számtani és mértani sorozatok átlagosan 10,4 ponttal és a harmadik helyen a statisztika feladatok vannak 8,8 ponttal. A teljes lista itt érhető el: https://www.mateking.hu/matek-erettsegi#top20

Arra a kérdésre, hogy mi az, ami miatt könnyebb most az érettségire készülés egyértelműen azok a válaszok érkeztek, hogy több alvás, több szabadidő és a saját igényeknek megfelelő időbeosztás. Az időbeosztás a megkérdezettek felének nem okozott jelentősebb kihívást, ugyanakkor a válaszolók másik fele arról panaszkodott, hogy sokszor jelent számukra problémát az idejük strukturálása. Ennél a kérdésnél és más további kérdéseknél is látszik, hogy a megkérdezett diákok nagyjából fele képes konstruktívan, megfelelő szabályok és keretek között gazdálkodni a rájuk szakadt extra idővel, míg a másik felüknek ez komoly problémákat okozhat.

Mi segítene legjobban az érettségire készülésben?

Itt a válaszokból egyértelműen az rajzolódik ki, hogy nem egy újabb e-learning oldal, egy újabb jegyzet, egy újabb tankönyv az, amire a diákoknak leginkább szüksége van, hanem arra, hogy a tanár segítsen nekik a tananyag megfelelő feldolgozásában, segítsen abban, hogy a lexikális jellegű tananyagból mit és hogyan tanuljanak meg, a készségszintű ismeretek esetében pedig miként gyakoroljanak. Itt szintén előtérbe kerülnek a motivációs problémák.

A diákok nagyjából fele képes belső motiváció alapján saját maga számára kijelölni a tanulás irányát, míg a másik felének egyértelműen külső motivációra van szüksége. A válaszokból az látszik, hogy ezt a hagyományos jelenléti oktatás során lényegesen jobban megkapják, mint a digitális oktatás keretei között.

Mi az amit megtartanál az online oktatásból?

„Semmit” – Ez volt erre a kérdésre a megkérdezettek jelentős részének a rövid, ugyanakkor eléggé sokatmondó egyszavas válasza. Az oktatásban a diákok számára is egyértelműen fontos a személyes jelenlét. Ennek hiánya pedig hosszú távon lényegében az egész oktatási szisztémát veszélyezteti. A digitális tananyagok alapvetően tetszenek a diákoknak, ezeket a jelenléti oktatás hasznos kiegészítőjeként sokan megtartanák a jövőre nézve is. Vannak, akik egy hibrid oktatást preferálnának, például heti 3 nap jelenléti és 2 nap digitális oktatás formájában, míg vannak olyanok is, akik szerint a „tölteléktárgyakat” nyugodtan lehetne a jövőben csak digitálisan oktatni. Jellemzően a magyar nyelv és irodalom, a matematika, a történelem, a nyelvek kivételével az összes többi tantárgy – nyilvánvalóan érdeklődési körtől függően – beleesett a „tölteléktárgy” kategóriába.

Van olyan tantárgy ami most nagyobb kihívást jelent?

Meglepő módon itt a történelem majdnem ugyanakkora kihívást okoz a diákoknak, mint a papírforma szerint első helyen álló matematika. Vagyis a diákoknak a matematika érettségire való felkészülés okozza a válaszok alapján a legnagyobb kihívást, de szorosan a nyomában a történelem, a harmadik helyen pedig jóval kisebb gondot okozva a magyar és a biológia áll. Az is kiderült, hogy a történelem tanulásával állnak legrosszabbul a megkérdezett diákok és itt komoly gondot okoz nekik, hogy pontosan mit és hogyan kellene tanulniuk annak érdekében, hogy sikeres érettségit tegyenek a tárgyból.

A matekkal kicsit jobban állnak ugyan, mégis ettől tartanak a legtöbben. A matekkal kapcsolatban sokaknak okoz problémát, hogy miként gyakoroljanak, hol találnak olyan feladatokat, amelyek valóban segítenek a felkészülésben.

„Az érettségi feladatok egy praktikus és viszonylag sekély matematikatudást kérnek számon ellentétben a négy éven át tanult mélyebb, de sokszor kevésbé gyakorlatias matektudással szemben. Ezért is fontos, hogy azok a diákok akik bizonytalanok a tudásukban célzottan érettségi feladatsorokon keresztül készüljenek” - tanácsolja Mosóczi, hozzátéve, azt is, hogy egészen más egy üres papíron egy tollal feladatokat megoldani, mint a monitort nézve válaszolni pár kérdésre vagy csak videókat nézegetve átvenni az anyagot.

„Néztem már néhány filmet a Csomolungma megmászásáról, de ezek alapján még nem vágnék bele” szemléltette ezzel azt a problémát, amikor a diákok csak megnéznek pár videót és abban az illúzióban érzik magukat, hogy már tudják is a tananyagot. „A mateking.hu érettségi felkészítő felületein kimondottan az önálló gyakorlásra tanítjuk meg a diákokat” - teszi hozzá Mosóczi.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére