Jelenlegi hely

Lovas Mikulás - idén online!

Időpont: 2020. december 6. (vasárnap) 10.00-18.00
Helyszín: online esemény

Őrizzük meg a gyerekeknek az ünnepek varázsát! A Lovas Mikulás idén sem marad el, csak egy kicsit másképp lesz! 

Izgalmas Mikulás napi programokkal, előadásokkal készülünk, melyeket majd élő közvetítéssel tudtok követni a képernyők előtt. A Hirling József Lovaspark két helyszínéről fogunk közvetíteni, és Facebook élő bejelentkezéseink is lesznek a színfalak mögül. A teljes online közvetítést a www.halasevent.hu weboldalon tudjátok majd nézni! 

Az egyik színterünk a VIP épületben berendezett Manóműhely lesz, ahol többek között:

  • otthon is kivitelezhető ajándékkészítés (amihez a szükséges eszközök listáját is hozzuk majd),
  • kürtőskalács-sütés,
  • bűvész és táncos előadások lesznek napirenden,
  • Csorvás Kata és Csorvási Zoltán Mackó Milu versekkel és gitározással készül,
  • Sáli Levente jóvoltából végig követhetjük egy festmény alkotási folyamatát, melyre a későbbiekben majd licitálhattok is, és az így befolyt összeget a gyerekekre fordítjuk,
  • és természetesen maga a Mikulás is szerepelni fog!

A fedeles lovardánk pedig helyszíne lesz:

  • a Nemzeti Lovas Színház  mesés téli musicaljeinek és további kiváló előadásainak,
  • izgalmas szabadon idomító és trükklovaglás bemutatóknak,
  • és lovastornászaink csodás fellépésének is!

A járványügyi rendelkezéseknek megfelelően csak a szervezésben és az előadásokban résztvevők lehetnek a helyszínen, azonban sok szeretettel várunk mindenkit a virtuális térben! A programokat úgy tervezzük, hogy kárpótoljanak Titeket a személyes részvétel hiányáért, otthonról is élvezhető, kicsik és nagyok számára egyaránt érdekes és izgalmas közvetítéssel készülünk egész napra.

Az eseményt folyamatosan frissítjük, ne maradjatok le az új infókról!

Várjuk együtt a Mikulást idén is!

További info

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére