Jelenlegi hely

Interaktív játékokkal garantált a gyermek fejlődése

Az interaktív szó jelentése, hogy megköveteli a részvételt, azaz kétirányú párbeszéden alapul, ennél fogva kitalálható, mi az interaktív játékok legnagyobb előnye. Ha a gyermek ezeket használja, szórakozva tanulhat meg fontos és hasznos dolgokat.

Játszani öröm, a gyermekkor egyik legcsodásabb időtöltése. A szülő számára a játék azonban felelősség is, hiszen a gyermek foglalkozhat értelmetlen dolgokkal, amelyekből semmi haszna nincs, de eltöltheti az időt olyan tevékenységekkel is, amelyekkel fejlődik, tanul. Mindezt úgy, hogy a játékélményből semmit nem kell feláldozni. Ilyen előnyöket ígérnek az Alza kínálatában található interaktív játékok.

Mi tartozik az interaktív játékok közé?

Bármilyen szokatlan, léteznek már kifejezetten a gyermekek részére kitalált robotok, amelyek segítenek felkészülni a digitális világunkra. Egy olyan országban, ahol a legnépszerűbb szakmák között évek óta az élmezőnyben foglal helyet az informatikus, számítástechnikai szakember, programozó, elképesztően hasznos az ilyen irányú alapképzettség.

Az interaktív digitális játékok pedig igazán sokrétűek. Nem elrugaszkodott áron be lehet már szerezni olyan drónokat, amelyeket a gyermek irányíthat, ezzel akár fényképezni, filmeket készíteni is megtanulhat. Egy ilyen impulzus könnyedén a filmművészet irányába mozdíthatja el egy helyét kereső kamaszt.

Hasznos képességeket fejlesztenek

Az interaktív oktató játékok és játékkonzolok nem azok a felesleges eszközök, amelyek miatt csak bámulja a képernyőt egy gyermek. Ezek hasznos készségeket fejlesztenek, olyan helyzetek elé támasztják a kicsiket, amelyekkel biztosan találkoznak majd a felnőtté válásuk során. Ezt a célt szolgálhatja egy okosóra vagy tablet, illetve a gyermekrádió, amelyek szuperül beépíthetők a szabadtéri játékok kiegészítőjének is.

Az interaktív játékok növelik a gyermek tájékozottságát, kreativitását, logikai gondolkodását, kiemelhetik a legerősebb képességét. Minden életkorhoz választható erre tökéletesen alkalmas megoldás, amely garantáltan a gyermek kedvence lesz.

A fotó forrása:

goodmoments / Shutterstock.com

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére