Jelenlegi hely

A gyerekek sportágválasztását segítő program indul

A Sport legyen a Tied! címmel új, a gyermekek sportágválasztását és sportolását elősegítő program indul.

A Sport legyen a Tied! címmel új, a gyermekek sportágválasztását és sportolását elősegítő programot indít a sportért felelős államtitkárság a Magyar Diáksport Szövetséggel (MDSZ) együttműködve.

Ennek keretében első lépésként húsz nagyvárosban tartanak majd sportágválasztó rendezvényeket, június 3-ig 14 helyszínen, majd szeptember-októberben további hat megyeszékhelyen. Ezeken a rendezvényeken a 16 kiemelt sportág, a látvány csapatsportágak és a tollaslabda helyi képviselői, szakosztályai tarthatnak bemutatót az iskoláknak, gyerekeknek. Az első állomás Pécsen lesz a jövő hét végén.

A Nemzeti Sportfejlesztés új programjának első rendezvényét megelőző csütörtöki sajtótájékoztatón Simicskó István sportért felelős államtitkár az újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolában kiemelte, a sportbarát kormányzat már eddig is tett az ép testben ép lélek-alapelv megvalósulásáért, és a mostani kezdeményezéssel is lehetőséget kíván teremteni a fiataloknak arra, hogy sportolni tudjanak. Hangsúlyozta, a program által az iskolások olyan sportágakkal ismerkedhetnek meg, amelyekkel eddig nem tudtak, s az intézményekben lehetőség nyílik majd ezek művelésére.

A most induló kezdeményezés épp ezért nem csak a sportokkal való ismerkedésre ad lehetőséget, kezdésként ugyanis tíz sportág szövetsége vállalta, hogy sporteszközöket is nyújt a programhoz, és az érdeklődő tanintézmények rendelkezésére bocsátja őket.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a tervek szerint országos lefedettségű lesz a program, és a lehető legtöbb helyszínre eljut.

Pölöskei Gáborné, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára szerint modellértékű kezdeményezés a Sport legyen a Tied! program. A sportoláshoz, mint mondta, a helyszín - a tornaterem, a pálya - nem elég, a szükséges eszközök is kellenek, és az azok használatához elengedhetetlen tudást is biztosítani kell, márpedig ez a komplex program mindezt együtt kívánja nyújtani. Hangsúlyozta, a köznevelés számára is fontos a kezdeményezés, mivel szerinte a jó sportoló jó tanulmányi eredményekre is képes.

Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke megtiszteltetésnek nevezte, hogy az MDSZ koordinálhatja a program megvalósulását, s ezáltal lehetőséget teremthet a gyerekeknek a sportolásra.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére