Jelenlegi hely

Csiri-biri zenés mozgásfejlesztő babatorna 1-3 éves gyerekek részére

A Csiri-Biri tornára olyan 1-3 év közötti gyermekeket várnak, akik nem tudnak egy helyben ülni, és szívesen fedezik fel a kúszás, mászás, pörgés, forgás, gurulás, futkározás, hintázás, lóbálás, háton zötyögés, vagyis a térben való mozgás örömét.
 


A programot 2004-ben állították össze, mindvégig szem előtt tartva azt, hogy a gyakorlatok végrehajtására dalokkal, mondókákkal vegyék rá a piciket. A Csiri-biri mozgásfejlesztő torna egy olyan 40 perces dalolós, mondókázós, örömteli foglalkozás, ahol gyermeked a hétköznapitól eltérő mozgásformákkal és mozgásfejlesztő eszközökkel ismerkedhet meg.

A foglalkozások közkedvelt és elmaradhatatlan kelléke az ejtőernyő, melynek használatával a gyerekek közel kerülhetnek egymáshoz, közösen hajthatnak végre gyakorlatokat, valamint a szülők segítségével gurulhatnak, hintázhatnak benne.
 


Elsődleges cél az, hogy mind a gyermek, mind pedig az őt kísérő szülő úgy érezze, hogy tartalmasan, felszabadultan, jókedvűen töltötte el az időt. Az csak hab a tortán, hogy a gyermek mozgása, térérzékelése, szociális kapcsolatteremtő készsége eközben szinte észrevétlenül fejlődik…

A szülők is tanulnak itt. Látják a többi gyerek viselkedését, mozgását, és persze azt is, hogy saját kisfiuk, kislányuk hogyan viselkedik egy ilyen zajos, boldog, kortárs környezetben. Szükség is van erre, hiszen ezek a gyerekek még nem járnak bölcsődébe. Most tanulják az együttműködés, a fegyelem alapjait. Felkészülhetnek a nagybetűs óvodai életre is.
 


Foglalkozásokról érdeklődni:
Németh Katalin 30/ 916 0870

www.csiri-biri.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Miért nehéz a mindennapi rutin figyelemzavarral? Reggel elindulni, iskolába vagy munkába érkezni időben, elintézni a fontos dolgokat, nem elfelejteni az uzsonnás dobozt, a határidőt vagy a kulcsokat – ezek a napi rutinfeladatok sok embernek automatikusak. De figyelemzavarral élőknek gyakran épp ezek a kis dolgok jelentik a legnagyobb kihívást.
Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Ugrás az oldal tetejére