Jelenlegi hely

Autóban hallgatós gyereklemez! - I.Z.É. gyerekzenekar

Gyerekeket lefoglalni az autóban? Unalmas a rádió? Ajánlunk egy gyerek CD-t, ami felnőtteknek is élmény!

Az I.Z.É. gyerekzenekar június 3-án debütált első nagylemezével. A házaspár nagyon egymásra talált az együttesükben is. Galántai Ákos — aki a nagyhírű Berklee Iskola zeneszező-producer képzésének végzettje — fülbemászó sláger-gyerekdalokat ír, gitároz és énekel, Laki-Lukács Dóra pedig mint animátor egészíti ki a duót Interaktív Zenés Élménnyé. Koncertjeiken a gyerekek lelkesen “dübörögnek, mint az elefánt”, “ássák a gödröt, ültetnek bele”, “nézik az égen át hasító ufót”, “táncolnak, mint ősemberek”…

Mitől más ez a lemez, mint a többi gyereklemez?

Ákos: A “Jól érzem magam” című album igazi autóban hallgatós zene. Számos profi vendégzenésszel készült, és nagyon megszólal! Olyan, amilyet mi is szeretünk. Egyáltalán nem tingli-tangli népdalfeldolgozásos ingyom-bingyom, hanem rock, funky, reggae, jazz, blues, motown. A gyerekek csak kisebbek mint mi, de ugyanolyan igényesek és ínyencek. Nekik is jár a gazdag dallamvilágú, jól hangszerelt zene.

Dóri: És olyanok a dalszövegek, amiket a gyerekek egyrészt szeretnek, mert érdekesek, például T-rex, ősember, ufó, repülő szőnyeg mint témák, másrészt tele van az anyag pozitív megerősítésekkel. Olyanokkal, mint “jól érzem magam, mindig, mindig jól érzem magam”, meg “a mai nap csodaszép minden, mert annak látom innen” vagy az “aki mer, az nyer”. Nem biztos, hogy egy 4-5 éves gyerek a mélyebb mondanivaló miatt hallgatja vagy szereti, de idővel ezek a gondolatok megérnek a fejében és mi hiszünk benne, hogy így boldogabb felnőtt lesz.

Kinek ajánljátok a lemezt?

Ákos: A zenénket a 3-10 éves korosztálynak írjuk, de nem kizárólag. Kisebbik fiunk, Ábel, 4 éves lesz, ő érti és imádja a dalokat. Rajta teszteltük elsőként, még a számok írásakor, hogy melyik témák mennyire érdekesek kisebb gyerekeknek. De nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy a szülőknek is teljen öröme a dalainkban, hiszen ők is ott vannak mind a koncerteken, mind mondjuk az autóban, amikor szól a zenénk.

Dóri: Nálunk otthon is megy időnként olyan dal, amit csak a gyerekek szeretnek, mi a falra mászunk tőle. Na, ezt el akartuk kerülni, és szerintem sikerült is.

Ákos: A felvételek és a mixelés közben én már mind a 15 dalt több mint százszor meghallgattam, és még most is szeretem őket. Ez a legjobb album, aminek a készítésében eddig részt vettem, pedig volt már legalább 20.

Hol lehet kapni a lemezt?

Dóri: Saját kiadású a CD-nk. Egyrészt a weboldalunkról lehet megrendelni fizikai CD formában, itt érvényesíthető egy 20%-os imami kupon is! Másrészt digitálisan letölthető az összes online zene áruházból, mint például iTunes Store vagy Amazon mp3.

Mik a további terveitek?

Ákos: Szeretnénk eljuttatni a zenénket minél több gyerekhez és felnőtthöz. Koncertezünk, megyünk, ahová csak hívnak minket, fesztiválokra, családi napokra, óvodákba, iskolákba. Hiszünk benne, hogy amit csinálunk az jó, értékes és hasznos, ezért szeretnénk megosztani mindenkivel.

Dóri: Attól, hogy animátor vagyok, közvetlekül tudok foglalkozni a gyerekekkel a koncerteken. Könnyebb így bevonni őket a játékba, könnyebben válik az egész interaktívvá. Erről sok gyerekzenekar csak álmodik, mert hangszer mögül nehéz kivitelezni. Nekünk ez adott, plusz van egy szuper működőképes zenei anyagunk is hozzá, ami a lemezen is hallható.

Hol követhetünk benneteket?

Ákos: Szeretettel várunk mindenkit a Facebook oldalunkon. Igyekszünk érdekes és továbbra is interaktív tartalommal együtt játszani az érdeklődőkkel. Mindenféle “gyerektéma a téma”. Gyertek, lájkoljátok! Dalainkat egyébként megtaláljátok a Youtube-on is, a kedvenceitekre küldjetek egy lájkot. :)

Köszönjük és sok sikert nektek!


Elsner-Szentesi Mónika - Kaposvárimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Ugrás az oldal tetejére